A bevezetőben Kapitány Balázs, a budapesti Népességtudományi Intézet tudományos titkára ismertette a 2012–2014 közötti Iskolák veszélyben program eredményeit és az azokat összefoglaló kötetet. A szórványban nem a helyi román hatalom gátolja a magyar oktatást, sokkal inkább a belső szervezetlenség, az információ- és tudáshiány, a döntéshozatal felelősségétől való menekülés az oka, hogy még a meglévő lehetőségeket sem használják ki, habár sok esetben autonóm módon léphetnének a magyar oktatás fenntartása érdekében – ismertette Kapitány Balázs.
Az iskolák veszélyben programban azokat az oktatási helyszíneket, 0–VIII. osztályos iskolákat vizsgálták meg, ahol külső beavatkozásra van szükség ahhoz, hogy fennmaradjon a magyar oktatás. Legfőbb meghatározó a diáklétszám csökkenése, de az osztály- és iskola­összevonások is veszélyeztetik a magyar oktatás létét, mert ha a közelben nincs magyar iskola, bekövetkezik a tannyelvváltás, a szülők román iskolába íratják gyermeküket – foglalta ösze a kutatási tapasztalatokat Márton János, az Omnibus kutatócsoport ügyvezetője. Elmondta, 290 iskolát látogattak meg, ezek közül 130-ban veszélyeztetett a magyar oktatás, ami 3500 tanulót érint. Megvizsgálták a városi kisiskolák helyzetét is – tizenkét olyan városban végeztek kutatást, ahol az 1992-es és 2011-es népszámlálás között nagy volt a népveszteség, itt a beiskolázási mutatók továbbra is folyamatosan csökkennek. Következtetések: ilyen helyzetekben sok minden nem a román állam intézményein, nem a tanfelügyelőségen, a politikumon múlik, az esetek többségében tűzoltás folyik, hiányzik a stratégiai gondolkodás – ismertette Márton János.
Lenniük kellene megbízható iskolastatisztikáknak, amelyeket a jelenlegi online világban nem terepmunkával kellene gyűjteni, és lennie kellene valós oktatási rendszernek, mert csak a rendszer fejleszthető – véli Papp Z. Attila, a Magyar Tudományos Akadémia TK Kisebbségkutató Intezetének igazgatója. A világ legsikeresebb iskolai rendszerei teljesítményének hátterét vizsgáló 2007-es McKinsey-jelentésre hivatkozva az oktatáskutató leszögezte: a jelentésben vizsgált öt szint közül Románia a legalsó szintet képviseli, amire a javasolt beavatkozási módok között szerepel, hogy az oktatókat érdemben meg kell fizetni, és a külső értékelést, a vizsgaeredményeket hasznosítani kell a tervezésben. Papp Z. Attila megfogalamzott néhány szabályt és megállapítást: az oktatáspolitikában figyelembe kell venni a tömbmagyarság és a szórvány sajátosságait; egy kisebbségi társadalom nem engedheti meg magának, hogy az elitizmus jegyében önként lemondjon a lakótelepi iskolákról a városközpontiak javára; nem mindegy, hogy tanügyi káder szemléletű vagy menedzsertípus az iskolavezető – előbbi teljesíti a feladatokat, nem kezdeményez, utóbbi pályázik, van jövőképe.
Temes megyében három házasságból kettő nemzetiségi szempontból vegyes, az elemi osztályokban a diákok 30 százaléka kétnyelvű családból származik – tájékoztatott Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Líceum igazgatója, akinek szívügye (és tesz is érte) a térség magyar oktatásának fenntartása. Térségi rendszerben gondolkodik, mert szerinte csak így tudnak megerősödni a sorvadó kisiskolák, és Temes megyei pozitív példákat ismertetett: óvodák és elemi osztályok szerveznek közös programokat, bevonják a szülőket az iskolai tervezésbe, szélesítik az iskolabusz- és ösztöndíjprogramot, részt vesznek a tehetséggondozásban, délutáni gyakorlati szakoktatást tartanak egyfajta mesterségízelítőként, különböző módokat keresnek a magyar nyelv presztízsének növelésére, valamint a pedagógusok munkájának elismerésére.
Aáry-Tamás Lajos, a magyarországi oktatási jogok biztosa, a téma moderátora feltette a kérdést: vajon jól tesszük-e, ha a veszélyeztetett iskolákról beszélünk, van-e ennek pozitív üzenete? – a választ Kapitány Balázs adta meg, aki szerint sok gazdája van a romániai magyar oktatásnak, de hiányzik az alaphálózat, és valóban úgy tűnik, semmi nem tudja felrázni a felelősöket, de a temesvárihoz hasonló pozitív példák felmutatására, átadására szükség van.