„Nemzetünk egyik alapköve, hogy nemcsak kesergünk és bánatoskodunk, hanem megmutatjuk, hogy élettel van teli, és példát mutatunk a fiataloknak, miként lehet úgy szórakozni magyar zenére, hogy jól érzem magam” – véli Pál István Szalonna Liszt Ferenc-díjas magyarországi népzenész, aki a tusványosi Kriza János népzenei sátor házigazdájaként fogadta és faggatta a különböző erdélyi tájegységekről érkező zenészeket.
Szerinte a magyar nemzet jövőképét az is meghatározza, miként őrizzük és adjuk tovább hagyományainkat, ezért is van helye egy ilyen fórumnak a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programjában.
A Kalotaszegről, Szászcsávásról, Homoródabásfalváról, Gyimesből és Moldvából érkező muzsikusok beszéltek a településükhöz kötődő szokásokról, az általuk használt hangszerekről, viseletről, a zenélés több nemzedéken keresztüli áthagyományozásáról, de legfőképpen muzsikálásukkal mutatkoztak be. Közreműködött a Tokos zenekar és a Zurgó együttes, megjelenítve, hogy a városi fiatalok hogyan veszik át a zenei hagyományt az adatközlő mesterektől.
Pál István lapunknak elmondta: „Fontos megmutatni a nemzetnek, hogy saját zenénk, a közös Kárpát-medencei népzenei anyanyelv milyen fontossággal bír, ezt tesszük a táncházban is, amely nem kirekesztő, ahol azt mutatjuk meg, ami a miénk. Ez természetes forrás, az életről szól, és szándékosan azért választottam ki Erdély különböző régióiból a zenészeket, hogy aki nem ismerné ezeket a vidékeket, kedvet kapjon, hogy felvegye a hátizsákját, és elmenjen a falvakba. Ott olyan embereket ismerhet meg, akiknek nem mondta senki, hogy nemzeti érzésűnek kell lenni, mégis ugyanarról szól az életük: hogyan tartsuk meg a nemzetünket, hogyan hagyományozzuk át a tudásunkat, és éppen ezeknek az összességéről szól ez a sátor.”
