Volt egy ember, annak volt egy kakasa. Ez a kakas mindenféle mutatványokat tudott. Az ember szomszédasszonyának meg volt egy tyúkja, az a tyúk mindenben utánozni akarta a kakast.
Egyszer aztán az ember így szólt a kakashoz:
– Repülj el messzire, és hozzál nekem sok-sok kincset!
Erre a kakas egyenesen a császári palotába repült, feltelepedett a baldachinos ágyra, és szüntelenül ezt kukorékolta:
Kikeriki!
Kikeriki!
Ágyban fekszik a császárné,
Császár meg az ágy alatt!
Méregbe gurult erre a császár, és megparancsolta, hogy zárják be ezt az utálatos rikácsolót a gabonás kamrába.
Így is történt, a kakas azonban itt egyszeriben az összes búzát felszedte a begyébe, aztán kirepült a kamra ablakán, felszállt újra a császár mennyezetes ágyára, és megint csak azt kiabálta:
Kikeriki!
Kikeriki!
Ágyban fekszik a császárné,
Császár meg az ágy alatt!
Erre a császár megparancsolta, hogy zárják be a kakast a kincseskamrájába, oda, ahol a rézpénz van. A kakas a rézpénzt is mind lenyelte, aztán újra visszarepült a királyhoz, és megint csak ugyanazt kukorékolta.
Most már az ezüstös kamrába zárták, és amikor magát megszedve innen is visszaröpült a császár ágyára, akkor az aranypénzes kamrába csukták.
Amikor az ezüst után már az aranyat is mind fölszedte a begyébe, hazarepült. Útban hazafelé azonban kiejtett egy rézgarast, és az beleesett egy pocsolyába.
Már messziről kiabálta a gazdájának:
– Készítsd gyorsan az összes lepedődet meg a gabonás zsákokat, amennyi csak van!
Amikor a zsákokat-lepedőket kiteregette a gazdája, a kakas telerakta gabonával, réz-, ezüst- és aranypénzzel.
A szomszédasszonyt erre elfogta az irigység. Ő is szeretett volna ilyen gazdag lenni, megkérdezte hát a szomszédját, hogy csinálta, hogy a kakasa ilyen vagyont szerzett neki.
Az ember azt felelte:
– Mindig ütöttem-vertem!
Ettől kezdve az asszony is folyton ütötte-verte a tyúkját, mondván:
– Repülj el messzire, és hozzál nekem olyan sok kincset, amennyit a szomszédnak hozott a kakasa!
– Várj csak, majd keresek neked! – mondta a tyúk.
Azzal elrepült, és odaért a pocsolyához, amelyikbe a kakas beleejtette a rézgarast. A tyúk a garassal együtt a pocsolya vizét is felszívta. Annyira tele lett tőle a begye, hogy támolyogva ment hazafelé, és már messziről kiabálta a gazdasszonyának:
– Terítsd ki valamennyi lepedődet és gabonás zsákodat, hozom a kincseket!
Az asszony erre sietve kiteregette a vászonlepedőket meg a zsákokat. Hát, uramfia, a tyúk meg valamennyit összemocskolta!
A sok szenny között volt az egyetlen rézgaras is. Amikor ezt a kakas meglátta, gyorsan felcsípte, és odakiáltott:
– Ezt én ejtettem el, a többi legyen a tietek!
Az asszony a tyúkjával együtt szégyenkezve eloldalgott, mintha megharapta volna őket a kutya.
A róka meg a sündisznó
Ez alkalommal a nyúl kicsúszott a róka karmai közül, s ravaszdi koma nemsokára csillapíthatatlan éhséget érzett. Csapzott bundával kergén szaladgált ide-oda egy frissen szántott földön, és mérgében egerek után szimatolt. Közben egy sündisznóra bukkant. A sün nyugodtan ült egy egérlyuk előtt, és éppen akkor kezdett hozzá a falatozáshoz.
– Te rabló! – kiáltott rá a róka. – Csak nem hiszed talán, hogy ezt a pecsenyét egy ilyen földimalac számára találták ki?! – Azzal elkapta előle, és lenyelte az egereket.
– Eh, bár megfulladnál tőlük, te rögtipró, te! – dühöngött a sündisznó.
A róka azonban csak nevetett a tüskésdisznó eszméletlen dühén. Bár az eledel meglehetősen kevés volt, azért így mégiscsak harapott valamit. Így azután még kedélyeskedni is próbált: – De mondd csak – szólította meg a sündisznót –, mire való ez a sok tüske a bundádon?
– Ez az én egyetlen fegyverzetem a kutyákkal és más ellenségekkel szemben – felelte a sün –, te is kipróbálhatod, ha akarod!
– Szegény állat – mondta a róka gúnyos hahotázás közepette –, veled aztán igazán mostohán bánt a természet! S úgy látom, ráadásul még megvert ostobasággal is. Nekem, hál’ istennek, nincs is szükségem tulajdonképpen semmiféle fegyverre, mert a ravaszságom mindig mindenen átsegít.
Míg a róka így beszélt, egyszerre csak erőteljes csaholás ütötte meg a fülét, s nem messzire két kopó tűnt fel. A sündisznó gyorsan összegömbölyödött, a róka pedig futásnak eredt.
A kutyák egy kis ideig szaglászták a sündisznót, de mivel véresre döfködte az orrukat, végül is otthagyták, és a róka után eredtek.
A róka minden ravaszságát összeszedve cikcakkban ide-oda futkosott a szénakazlak között, és próbált megugrani, mindez nem segített rajta mégsem.
A kutyák végül mégiscsak utolérték, kétfelől fülön csípték, és így hurcolták a gazdájuk, a vadász elébe.
