Emlékműnek lenni annyit tesz: észrevétlen lenni, miközben egy tér nyílik meg ebből az egyszerű levésből (legtöbbször anélkül, hogy ezt észlelnénk) – pihenni a megszokott dolgok elfeledettségében – ez a töprengésre ösztönző mondat a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér legújabb, Semmilyen istennője az emlékezetnek című csoportos kiállításának alapgondolata, magyarázza a kiállított alkotásokat, és talán a tárlat létrejöttének is ez lehetett a felhívása.
Az emlékezés meghatározásának kísérleteként létrejött műtárgyak valamilyen módon a sepsiszentgyörgyi emlékművekre (is) reflektálnak, így például az Erzsébet park szovjet emlékműve, az egykori országzászló köveiből felépített obeliszk is része a kiállításnak: a repedéseibe, csavarlyukak helyébe illesztett mágnesek gyönyörű félgömbökké alakítják a vasport. De visszaköszön a Magmában a régebbi Szent György Napok logója, vagy a Kőrösi Csoma Sándor utca végében található turulmadaras obeliszk is – a sólyom szobra helyén térkamerával. Elgondolkodtató és önkéntelenül is provokáló a Magma kiállítása, kedvcsinálónak a tárlat meglátogatásához (a tegnap késő délutáni megnyitón jószerivel csak a kiállító művészek vettek részt, a művészetpártoló sepsiszentgyörgyi közönséget vélhetőleg az eső riasztotta el) egy újabb mondatot idézzünk Alexandru Polgártól, a kiállítás kurátorától: az emlékművek egyfajta materiális tudatalattit képeznek, mindig túl ködösen ahhoz, hogy tisztán lehessen értelmezni őket, mindig felállítva, mint valami különös állítások, pozíciók, tézisek.
