– Hogyan kezdődött a Dzsessz és Improvizációs Zenei Tábor története?
– 2003-ban kezdtem dzsessz­koncerteket szervezni Szentgyörgyön, és ahogy lassan bekerültem ebbe a zenei körforgásba, kiderült számomra, hogy bár nagyon sok tehetséges zenész él környékünkön, alig van lehetőségük a továbbtanulásra, mert egy-két időszakos próbálkozást és a Mircea Tiberian által vezetett bukaresti zeneszerzői osztályt leszámítva nincs dzsesszoktatás Romániában. Kutatva az internetet, rábukkantam az akkor már több éve működő szombathelyi Lamantin dzsessztáborra, és megkérdeztem a rendezvény művészeti vezetőjét, Márkus Tibort, hogy lenne-e kedve Sepsiszentgyörgyön is részt venni egy hasonló esemény elindításában. Ő egyből elvállalta, így vágtunk bele 2007-ben. A jelentkező tizenöt diák között már akkor voltak Bukarestből, Fogarasról, ami jelezte, hogy hiánypótló a kezdeményezésünk.
– Hogyan változtak azóta a körülmények?
– Az első tábor Árkoson, az Európai Tanulmányi Központ termeiben zajlott, aztán, ahogy nőttek az igények, beköltöztünk a városba, ahol bentlakások, iskolák adtak otthont a rendezvénynek. Mivel nem mindegy, hogy milyen a helyszín – mindig lennie kell a teremben zongorának és más hangszereknek, erősítőknek, hangszóróknak –, pár év után eljutottunk a művészeti népiskolába, ahol már jók voltak a körülmények, végül pedig a Plugor Sándor Művészeti Líceum fogadott be, ahol az idén harmadszor tartottuk a tábort, és amely minden szempontból ideális.
– Milyen hangszereket oktatnak? Mindig van elég jelentkező?
– Elsősorban az énekre és a dzsesszben használatos fő hangszerekre koncentrálunk: zongora, bőgő, dob, gitár, szaxofon, más fúvósok. Miután egyik évben zongorára nem volt érdeklődő, de jelentkezett öt hegedűs, a hegedűoktatást is bevezettük. Minden évben más a jelentkezők aránya bizonyos hangszerekre, de van igény mindenre. A tíz év alatt a táborokban és az év közben alkalomszerűen tartott hétvégi wokshopokon 30 körüli volt a tanárok és 400 körüli a diákok száma összesen. Külföldi diákjaink is vannak minden évben.
– Sok a visszajáró. Szerinted miért?
– Vonzereje a tábornak, hogy hiánypótló, és hogy itt valóban tanulhat, aki eljön – oktatóink a magyarországi dzsesszélet élvonalába tartoznak. Attól is vonzó lehet, hogy viszonylag kevesen vagyunk, így családias légkörben, személyre szabottan folyik az oktatás. Ha valaki komolyan veszi a gyakorolni-valót, azt is, amit egy évre kiadnak neki a tanárok, és a következő esztendőben erre épít tovább, néhány tábor után valóban jó eredményt érhet el. Az egykori diákok közül ma többen Bukarestben zenélnek különféle zenekarokban, és ami szintén nagy elégtétel, hogy jelenleg heten tanulnak Budapesten dzsessz szakon azok közül, akik korábban itt kezdtek el foglalkozni a műfajjal.
– Mit jelent szerinted ez a rendezvény a város szempontjából?
– Bízom benne, hogy a tábor és a koncertek is jó irányba alakították a szentgyörgyiek zenei ízlését. A táborokkal is igyekszünk mindig megszólítani a nagyközönséget is, ezért vannak az esti koncertek, ezért volt a Dzsessz a játszótéren akció, a zenés tárlatvezetés a Magmában, a templomi, könyvtári koncertek... Néha filmekkel, fotókkal, irodalmi estekkel is összekapcsoltuk a zenét, vagy volt például táncimprovizáció dzsesszre.
– Jövőbeni célok?
– Megtartani a minőséget és pénzforrásokat találni ahhoz, hogy még jobban kitágítsuk, nemzetközivé tegyük a tábort. Jó lenne partneri kapcsolatba kerülni hasonló európai rendezvényekkel, kitalálni egy rendszert, amely lehetővé tenné, hogy tanárokat, diákokat hívjunk meg tőlük az itteni táborba, és ők is vendégül lássák tanárainkat, diákjainkat. A társművészetekkel való együttműködést is szeretném elmélyíteni, jó lenne több közös projektet létrehozni. Bízom benne, hogy lassan továbbgyűrűznek ezek az események, és egyre több szentgyörgyit érintenek meg. Nem állunk rosszul, de fontos, hogy mindig jobbra törekedjünk.