Szerdán délután Zágonban meglátogattuk az 1984-es Los Angeles-i olimpián négy aranyérmet szerző tornászlányt, Szabó Katit, aki kisebbik fiával, Zenóval pár napra hazatért szülőfalujába. A világon négy tornásznő mondhatja el, hogy egy olimpián négy aranyérmet szerzett – az orosz Larisza Latyinina, a magyar Keleti Ágnes, a csehszlovák Vera Cáslavska és a zágoni Szabó Kati. Minden idők egyik legeredményesebb romániai magyar sportolója visszavonulása után elvégezte a bukaresti testnevelői főiskolát, s rövid dévai edzősködést követően 1991-ben férjhez ment egyetemi csoporttársához, az aradi Christian Tamás kajakozóhoz. Családjával huszonöt éve Franciaországban, Chamalieres-ben él, ahol ez év januárjáig a helyi tornászklubot vezette, aradi születésű férje ötvenévesen még aktív kajakozó. Szabó Kati zágoni szülőházának két szobáját a torna foglalja el. Az egyikben érmei, serlegei, oklevelei, fotói és újságkivágásai, illetve az 1980-as és 1984-es olimpiai formaruhája, a másikban több száz babája, illetve a családi emlékek tekinthetők meg.
Harmincnégy évvel ezelőtt jártam utoljára Kati szülőházában, de ennyi év után sem okozott gondot megtalálni, az egykori tornászcsillag és kisfia már a kapuban várt. Fülöp Magdolna, a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületének elnöke azzal a céllal látogatta meg Katit, hogy felkérje, legyen az egyesület tiszteletbeli tagja. Fülöp Magdolnától megtudtuk, hogy Balogh Zita, Kati Amerikai Egyesült Államokban élő nővére már tagja az egyesületnek, de tiszteletbeli tagjuk az Ausztriában élő, tőlünk elszármazott Kilyán Katalin, Meister Éva színművésznő Szolnokról, Mikes Katalin grófnő, Bakk-Vitális Mária Kinga, a Zarah Moden és New Fashion ruhagyárak vezérigazgatója, Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke, valamint Kézdivásárhely testvérvárosainak számos közéleti személyisége. Szabó Kati a harmincadik tiszteletbeli tagjuk lett. Kati az egyesületi tagság elfogadásának emlékére megírt tányért és Fülöp Magdolna, illetve az egyesület által eddig megjelentetett kiadványokat kapott ajándékba. Ezt követően exkluzív interjút készítettünk vele.
– Ismét itthon vagy pár napra, ha jól tudom, idén először látogattál haza.
– Igen, idén először, de nem utoljára jöttem Zágonba, halottak napjára ismét eljövök, de akkor egyedül. Én Déván, Chamalieres-ben, Aradon is nagyon szeretek élni, de itthon a legjobb, ezt a csendet sehol máshol nem találom meg. Az utóbbi tíz évben, 2010 kivételével, amikor megműtöttek diszkoszsérvvel, minden esztendőben többször is hazalátogattam, olyan is volt, hogy ötször jártam Zágonban, de az is előfordult, hogy csak Bukarestig jöttem.
– Hosszú évek után első alkalom, hogy a román női tornászválogatott nincs jelen a riói nyári olimpiai játékokon. Miben látod ennek az okát?
– Nincs csapatunk. Remélem, az illetékesek felébrednek, mert ha nem, nem lesz többet román női torna. A mai generáció tornászai nagyon sok mindent látnak maguk körül. Az én időmben ez másképp volt. Mindig azt akartam megmutatni, hogy én vagyok a legjobb, pedig a torna után nekem abszolút semmim sem maradt, örökségem a zágoni családi ház. Visszatérve kérdésedre, nemcsak a női tornában, hanem más sportágakban is hanyatlás tapasztalható, nem születnek kimagasló eredmények.
– Mesélj valamit a családodról!
– Nagyobbik fiam, Lorenzó tizenkilenc éves, a kisebbik, Zenó pedig tizenhármat tölt a napokban. Lorenzó befejezte az első évet a nemzetközi kereskedelem szakon abban a városban, ahol a családunk él, Zenó ősszel nyolcadik osztályt kezd, nagyon szeret táncolni, hiphopra jár. Nagyobbik fiam több mint tíz évig focizott, de abbahagyta. Férjem jelenleg is nagyon keményen kajakozik, versenyekre is jár. Lorenzó hat, Zenó négy nyelven beszél. Büszke vagyok a fiaimra.
– Zágonban mivel telnek napjaid?
– Mindig akad tennivaló az 1972-ben épült családi házban, melyet minden évben próbálok javítani. A gombásodás is sok bajt okozott a faépületen. A ház karbantartása sok figyelmet igényel, és nagyon sok munkát követel, de ezt nehéz Franciaországból intézni, csak akkor tudok valamit előmozdítani, amikor itthon vagyok. Ilyenkor sok ismerős betér hozzám, és rajongóim is rendszeresen meglátogatnak. Vasárnaptól péntekig gyógykezelésre megyek Bálványosfürdőre a négycsillagos Grand Hotelbe, majd még eltöltünk pár napot Zágonban, aztán visszautazunk Franciaországba.
– Van-e olyan szándékotok, hogy egyszer majd hazatelepedjetek?
– Bennem van ilyen szándék, de nem tudhatom, mit hoz a jövő. Én azt szeretném a legjobban, hogy hat hónapot itthon, hat hónapot pedig Franciaországban élhetnék. Ahol mi lakunk, nagyon enyhék a telek, a mínusz tíz Celsius-fok ott már nagy hidegnek számít, és hó csak a hegyekben van.
