ÖrökbefogadásEgyszerűsítették az eljárást

2016. augusztus 12., péntek, Belföld

Egyszerűsítette az elhagyott gyermekek örökbefogadási eljárását a kormány a vonatkozó jogszabályhoz kiadott, szerdán elfogadott alkalmazási rendelettel. A rendelet elsősorban a felesleges bürokrácia megszüntetésével és a papíralapúról az elektronikus ügyintézésre való áttéréssel próbálja gyorsítani a rendkívül nehézkes eljárást.


Felére csökken a kitöltendő űrlapok száma: ezek közül tizenkettőt megszüntettek, négyet egyszerűsítettek, a folyamatban részt vevő állami szerveket pedig arra kötelezik, hogy on­line frissítsék a közös adatbázist, és ne küldözgessenek többé leveleket egymásnak. Mint ismert, Romániában a gyermekvédelmi hatóság önkéntes vagy hivatásos nevelőszülőkre bízza az eltaszított, sok esetben már a szülészeten elhagyott gyermekeket. Ahhoz, hogy örökbe lehessen adni őket, a szakhatóságnak be kell szereznie – a negyedfokú rokonokig terjedően – egy-egy írásos lemondó nyilatkozatot a biológiai család minden „elérhető” tagjától. Ez sokszor elhúzódik, nagyobb gyermekeket pedig kevesen mernek örökbe fogadni.
A kormányrendelet szerint ezentúl fél év után elindítható lesz a gyermekek örökbe adását előkészítő eljárás akkor is, ha nem sikerült rokonságuk valamennyi tagját előkeríteni. Nem hátráltathatja ezentúl az adoptálást az sem, ha egy közeli rokon megtagadja az ehhez való írásos hozzájárulást, amennyiben korábban úgy nyilatkozott: nem akarja gondját viselni a gyermeknek.
Ha a kiskorúak törvényszéke örökbe adhatónak nyilvánít egy gyermeket, akkor ez már nemcsak két évig lesz érvényes, hanem a gyerek 14 éves koráig. Az elhagyott gyerekek ezentúl az eljárás kezdetétől számított egy éven belül örökbe adhatóvá válnak külföldi családok számára is. A nemzetközi örökbe adásra eddig csak két év eltelte után nyílt lehetőség. Az örökbefogadó családok alkalmassági tanúsítványa az eddigi egy év helyett két évig marad érvényes, és beszerzéséhez nem követelnek többé munkahelyi ajánlást.
Újdonság az is, hogy a kétévesnél nagyobb gyermekek örökbefogadása esetén a szülő egy évig terjedő „összeszokási” szabadságra jogosult, amelynek időtartama alatt havi 1700 lejes állami támogatásban részesül.
Idén júniusban az országos örökbefogadási nyilvántartóban 3250 örökbe adható gyermek szerepelt, ugyanakkor 1800 hazai és 81 külföldi családnak volt érvényes örökbefogadási alkalmassági tanúsítványa.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 734
szavazógép
2016-08-12: Jegyzet - :

Ellenségből barát

Miután frissen felkennek valakit állam- vagy kormányfőnek, az illető általában és lóhalálában egy baráti országba látogat el, barátjának számító kollégához. Most, amikor a török Erdogan szerencsésen megúszott egy puccsot, és ismét erős elnökként teljes szultáni hatalommal rendelkezik, boldogságában elsőnek Putyinhoz repült.
2016-08-12: Belföld - :

Megnyitanák a közösségnek (Nagyváradi püspöki palota)

Az Európai Unió pénzforrásainak felhasználásával újítaná fel a római katolikus egyház a barokk építészet egyik térségi remekének tartott nagyváradi püspöki palotát.