Az államcsínycsinálók csintalankodásakor mind az európai vezetők, mind az amerikai Obama támogatásukról biztosították a török elnököt, de utána fanyalogni kezdtek annak tisztogatási programja miatt, pedig ő csak a vele szemtelenkedőktől akarta megtisztítani országát. A német külügyminiszter nem átallotta állítani, hogy a megígért vízummentességért meg kell dolgoznia még Törökországnak. De Európa a törökökkel törököt fogott: a török külügyminiszter replikája ugyanis finom fenyegetőzés, hogy esetleg ráereszti Európára a kivándorlókat, mert van belőlük nekik néhány milliók. Erdogan kérte Amerikától ellenségének, Gülennek a kiadatását, amivel Amerika nem ért egyet. Hát milyen barát az ilyen, aki bújtatja az ellenséget? Az olaszokra is van oka haragudnia, hisz piszkálják leszármazottját. Ahogyan ő mondja: foglalkozzanak inkább a maffiával, mint az ő fiával. Az elnök fiacskájának ügye a bolonyai törvényszék elé került; azzal vádolja egy – szintén török – vállalkozó, hogy Olaszországba szökött nagy pénzösszeggel és diplomáciai útlevelekkel felfegyverkezve, fegyveres testőrök díszkíséretével. Hát lehet barátinak számítani ezeket az országokat?
Erdogannak az ilyen barátságtalan megnyilvánulások után sürgősen más barát után kellett néznie, aki az ő ellenségeinek ellensége. Egy államfő egyben jó diplomata is, és diplomáciával ellenségből barátot tud magának varázsolni, ha érdeke azt követeli. Tavaly még az oroszok ellenségek voltak, ezért a törökök lelőttek egy orosz vadászgépet. Haragszomrád lett belőle. A kereskedelmi forgalom 43 százalékkal esett, az orosz turisták száma Törökországban 93 százalékkal. Putyin követelte, hogy kérjenek bocsánatot. Erdogan kérette magát, mint egy szűzleány. Aztán békésebb hangot ütött meg, az oroszok békésebb húrokat kezdtek pengetni a balalajkán, és a két vezér sűrű levélváltásba kezdett. Addig-addig leveleztek, míg meg nem született Erdogan bocsánatkérő levele, Putyin belesimogatásával. Az  örök harag fél évig tartott, és most Szentpéterváron egymás tüdejére borultak. Erdogan drága barátomnak nevezte Putyint, lenyelték a békát, most már szent a béke. Kötöttek egy sor egyezményt. Áramlik majd a földgáz a Török Áramlaton. Özönlenek az áruk oda-vissza. Süttethetik az orosz turisták hasukat a török partokon, és az oroszok felépítik a megkezdett atomerőművet. Az amerikaiak majd jöhetnek megnézni, hogy mennyi nehézvizet állítanak elő, és abból mikor lesz török gyártmányú atombomba. (Bár lehet, hogy titokban az oroszok adnak nekik.) És ki tudja, még milyen titkos szerződéseket kötöttek? Megegyezhettek abban is, miként fognak együttműködni Szíriában, ahol Putyin az egyik, Erdogan a másik felet támogatja. Csak arra kell vigyázniuk, hogy egymás harci járműveit, katonáit ne irtsák, csakis a más-más oldalon harcoló szíreket.
Törökország NATO-tagállam, és Amerika után neki van a legerősebb hadserege. Fegyverei célkeresztjében most még oroszországi célpontok állnak, de ahogy barátokat lehet váltani, úgy célpontokat is. Ha Amerika sokáig vacakol Gülen kiadatásával, akár még hadat is üzenhet az Egyesült Államoknak. Az orosz elnök közben vigyorog, mint Putyi(n) a laskának.
KUTI JÁNOS