Megszólalt a telefon, és egy kellemes hangot hallottam. ,,Kovásznáról telefonálok, Finna Árpád a nevem! Keresem a tiszteletes urat, szeretnék találkozni Önnel. Budapestről jöttem haza rokonaim látogatására. Mikor alkalmas?” Válaszom: holnap reggel. 8 óra után Árpád megérkezett. Azért jöttem, mert hálaadással szeretném megköszönni a vallásórákat és a konfirmáció tanítását a tiszteletes úrnak.
Nem jött elegáns gépkocsival, nem mondotta, hogy milyen nagy karriert futott be. Ellenben örömmel számolt be arról, hogy több mint 30 éve ment el Kovásznáról, és az itt tanult mesterséget folytatja Budapesten: egy igen előkelő vendéglőben szakácsmester. Elmondta, hogy roppant hálás szüleinek, de a lelkipásztornak is, hogy sok szépre-jóra tanították. Megtanulta népe történetét, megismerte református hitvallását, s azt is, hogy becsületesen kell dolgozni, és akkor az embert megbecsülik a munkahelyén is. Felesége is Erdélyben született, 9 éves kislányukat arra nevelik, hogy ismerje meg övéit, és legyen ő is méltó utódja őseinek...
Most, amikor 47 évi lelkipásztori szolgálat után ilyen hálával és köszönettel találkoztam, én is örömmel adom tovább élményemet.
Itt vagyunk a hálaadás és az újzsenge, újkenyér, az úrvacsoravétel vasárnapja közelében. Megköszönöm Árpádnak, amit elmondott a múltból, és főleg a szeretetét.
Hálával hajtok fejet teremtő Istenem előtt, és köszönöm a mindennapi kenyeret, amellyel táplál. Hálás vagyok, hogy találkozhattam az elismerés és köszönet kimondhatatlan nagy ajándékával.

Incze Sándor nyug. lelkipásztor, esperes,
Sepsiszentgyörgy