A kegyelet, az emlékezet és a hit szólítja immár 22 esztendeje minden év augusztusának 26-án az Úz völgyébe zarándoklókat: 1944-ben ezen a napon törték át a frontot és léptek először magyar földre a szovjet csapatok, az Árpád-vonal e völgyzárjában állomásozó honvédek gyenge fegyverzetük és az ellenséget jóval alulmúló létszámuk ellenére szeptember 11-éig kitartottak – azért csak addig, mert ekkor visszavonulási parancsot kaptak.
A folyamatos harcokban számos katona elesett, sokat közülük ott kapartak a föld alá, ahol elestek, és sokat az első világháborús hősök temetőjében hantoltak el. Rájuk emlékezve gyűl össze immár a Kárpát-medence minden részéből érkező magyarok nagy számú sereglete ezen a sokunk apja, nagyapja életében sorsdöntővé vált napon.
Az Úz-völgyi emlékünnepségnek az 1994-es emlékműavatás óta változatlan a forgatókönyve: nemzeti imánk – himnuszunk – jelzi kezdetét, majd katolikus és református szertartás következik úrvacsoraosztással. Ünnepi beszédet a rendezvényt szervező Csíkszentmárton polgármestere mond: Gergely András örömmel állapította meg, hogy egyre több embernek fontos részt venni, egyre több emberben indítja meg az együvé tartozás érzését az Úz-völgyi emlékünnepség. Felelevenítette, 22 esztendővel ezelőtt még sok frontharcos és maréknyi hozzátartozó vett részt a rendezvényen, mára azonban mindössze két egykori leventekatona – a sepsiszentgyörgyi Bartha Mihály és a kápolnási Lőrincz Gábor – tudott elmenni az Úz völgyébe, ellenben a zarándokok közt a Kárpát-medence minden szegellete képviseltette magát. Az emlékezés fontossága mellett a múlt tisztánlátásának szükségességét emelte ki a polgármester, hangsúlyozva, csak ekként lehet tisztán látni a jelent és bizakodni a jövőben. Az Úz völgye kétszer volt véres harcok helyszíne, majdnem pontosan az 1944. évi szovjet betörés napján, 1916. augusztus 27-én üzent hadat Románia az Osztrák–Magyar Monarchiának, ennek nyomán válott először hadszíntérré az addig békés és fejlődő fakitermelő telep – a történelem nem egészen három évtized múltán megismételte önmagát, és félő, hogy ismét megismétli önmagát, hiszen napjainkban is temérdek gonddal kell szembesülnünk –, ezért ma nem engedhetjük meg a széthúzás, a pártoskodás luxusát, figyelmeztetett Gergely András. Az összefogás az egyedüli remény, hogy eleink vérvesztesége nem volt hiábavaló – zárta beszédét a polgármester.
Szomorú pillanata következett az emlékünnepségnek: az egykori frontharcos, az Úz völgye emlékezetének ébren tartója, a mindenkori megemlékezések fáradhatatlan szervezője, és ezért az Úz völgye térparancsnoka címet kiérdemlő dr. Szőts Dániel lemondó levelét (megjelent a Háromszék tegnapi lapszámában) olvasta fel Bartha Éva. Dani bácsi tavaly, 91 évesen még részt vett az ünnepségen, idén ereje már nem engedte.
Alkalomhoz illő dalokat a Kelemen Alpár vezette szentivánlaborfalvi férfi dalcsoport adott elő, műsoruk kezdete előtt, akárcsak tavaly, idén is három postagalambot bocsátottak útjára. A koszorúzást, mint 22 esztendeje minden alkalommal, a maradék veteránok kezdik, idén már csak ketten, Bartha Mihály és Lőrincz Gábor helyezhettek koszorút a kopjafás-kőtömbös emlékműre. És ugyancsak a rítusnak megfelelően utolsóként a rendezvény házigazdája, Csíkszentmárton elöljárósága koszorúz. A záróakkord – a székely himnusz eléneklése – előtt ezúttal még egy tábalaavatási ceremónia is a műsor részét képezte: a hadi temető felújított kerítésén a két világháborús hadi események leírását tartalmazó feliratok mellett négynyelvű temetőtábla is helyet kapott immár.