Sokat lehetne vitatkozni arról, hogy egy térség tárgyi, szellemi hagyatékából vagy természeti adottságai közül mi számít igazán értéknek, hogy a hivatalos megyei értéktárban nyilvántartottak közül melyek állnak közelebb hozzánk, tény, hogy Háromszék nagyon gazdag térségnek számít ilyen szempontból, értékeit pedig érdemes lenne nagyobb figyelemmel ápolni, megismertetni a világgal, átmenteni a következő generációk számára.
Hallgattam az előadásokat, és azon az általános érdektelenségen gondolkoztam, ami egyre inkább jellemez bennünket. Tévék, számítógépek előtt, telefonokat nyomkodva élünk a világban, és miközben megpróbáljuk minél mélyebbre ásni magunkat egy bizonyos szakterületen, a világ többi része iránt közömbösek vagyunk. Nem érdekel, hogy egyes élőlények a kipusztulás szélén állnak, ha konkrétan nem érint bennünket ez a folyamat, nem érdekel, hogy mennyi vizet, áramot, tüzelőanyagot használunk, ha van pénzünk kifizetni a számlákat, nem érdekel, honnan származik az élelmiszer, amit elfogyasztunk, csak olcsó legyen, a termékek beszerzése pedig gyors és kényelmes, nem érdekel, hogy kinek, milyen mértékben ártunk, ha a saját jólétünkről, kényelmünkről van szó. Megszoktuk a feltételek nélküli érdekérvényesítést, néha jótékonykodásunk is érdekből történik. Bizonyos eszmék néha közösséggé formálnak bennünket, de közösségeinket nem a közös gyökerek, inkább a mások gyűlölete tartja össze. Manapság mintha a pénz lenne az egyetlen igazi hatalom.
Egy egész nemzedék azért várta egykor a kommunizmus bukását, hogy múltjával, hagyományaival, istenadta tehetségével és kulturális örökségével végre szabadon sáfárkodhasson, hogy szabad legyen felvállalnunk értékeinket. Most oda jutottunk a szabadságban, hogy jobbnak látjuk bevállalni szülőföldünkön is a külföldi kizsákmányolást, ahelyett, hogy éltetnénk civilizációs hagyományainkat, gondoznánk helyi értékeinket, és ezekből próbálnánk tőkét kovácsolni magunknak. Mintha elvesztettük volna gyökereinket, emlékezetünket, tájékozódóképességünket a nagy szabadságban. Fogyatkoznak a népi mesterek, mert senki sem tart igényt a munkájukra, lenézzük a helyi termelőket, mert kicsi a forgalmuk, cifra épületekkel próbálunk különbnek látszani másoknál, tönkretesszük az évszázados természeti környezetünket, mert tonnaszámra eladjuk erdeinket, miközben a helyi fafeldolgozók nem jutnak faanyaghoz.
Jó volt hallani, hogy van, aki szembemegy az árral, és ez az út is járható, jó volt elhinni, hogy hagyományos értékeinkből, múltunkból is lehet jövőt építeni. Talán még nem késő. Ha sikerülne tudatosítani mindezt a helyi közösségekben, talán kicsit lelassulna, egyszerűbbé válna az életünk, és sok minden a helyére kerülne benne. Mi több, talán anyagilag is megérné hosszú távon, ha jobban figyelnénk a helyi értékeinkre. Ha már úgyis minden a pénz körül forog...