– Egyáltalán: hogyan kerül háromszéki ember ilyen intézmény élére?
– Jogos a kérdés, már csak azért is, mivel a magyarság szempontjából sem mellékes, hányan és milyen formában tudunk bekapcsolódni a nemzetközi vérkeringésbe. Jómagam szakmai alapon kerültem a körforgásba. Kamaszként, a hajdani szentgyörgyi 2-es számú Líceum kilencedik osztályának elvégzése után 1989 nyarától telepedett ki a család Budapestre. A közgazdasági, majd a jogi egyetem elvégzése után a Magyar Postánál kezdtem a karrieremet. Éveken át a nemzetközi osztályon dolgoztam, különböző formákban lehettem részes a nemzetközi döntéshozatali folyamatokban, s ez döntő előzménye volt a postaszövetség igazgatóságába való beválasztásomnak. Aztán 2009-ben megpályáztam a főtitkári tisztséget, s úgy tűnik, a korábbi időszak pozitív tapasztalatai kitermelték az irántam való bizalmat. A folyamat, az út azért persze ennél jóval hosszabb és nehezebb volt.
– Mit gondol, leginkább mivel vívta ki a kezdeti bizalmat?
– Mindenekelőtt a hitelességgel, azaz a kijelentések és tettek összhangjával. A modern, dinamikus, vállalkozói szellemű megközelítéssel, a postatevékenység európai össze­függésekben való pozicionálásával. A nemzetközi szerepvállalást viszont úgy kell megvalósítani, hogy közben ne szakítsuk meg a háttérközösséggel, esetemben a magyarság hozzáadott értékeivel való kapcsolatot. Ha ezek a tényezők egy irányba hatnak, akkor esély nyílhat arra, hogy egy nemzetközi közösség hasonló elismerésben részesítse és felelősséggel ruházza fel az embert.
– A postai szolgáltatások terén is jelentős különbségek vannak az uniós országok között. Milyen elveket kell érvényesíteni például a két egészen más szintet képviselő német és román posta között?
– Nyilvánvalóan erőteljesen különbözik a szolgáltatói-fogyasztói szintű napi tapasztalat a különböző országokban. Létezik azonban egy keretrendszer, az uniós postairányelv, amelyet mindenkinek figyelembe kell venni, például a küldemények átfutási és kézbesítési ideje tekintetében. Persze vannak másfajta vezérelvek is, akár az üzleti orientáció érvényesülése tekintetében. Ha az üzletben működik a józan ész, ha egy társaság odafigyel a fogyasztói elvárásokra, képes elvégezni a megfelelő szolgáltatói minőséget biztosító és fejlesztő projekteket. Természetesen ez pénzkérdés is, hiszen a modern technológia igénybevétele nem olcsó dolog, de a jó projektekre általában lehet támogatást szerezni. A kelet-közép-európai országok esetében az uniós források jelentős perspektívákat nyújtanak ebben a tekintetben.
– Mégis, milyen tennivalók vannak a két említett póluson?
– Higgye el, még az olyan szintű posta esetében is, mint a német, a francia vagy a svájci – azaz a szakma csúcsán –, léteznek napi gondok, továbbfejlesztési követelmények. Ahol ugyanis ez a szolgáltatói szegmens fejlettebb, a fogyasztói elvárások is nagyobbak, a verseny is kiélezettebb. Esetükben inkább fokozott környezetvédelmi szempontok, a fenntartható fejlődés iránti elvárások kerülnek előtérbe. Az új európai tagországok esetében ezek még mindig nem tekinthetők napi elsődlegességnek. A román posta esetében sokkal fontosabb, hogy rövid távon megvalósuljon a küldemények konkrét átfutási idejének lerövidítése, hogy minél magasabb arányban történjen meg a kézbesítés a küldemények épségének megőrzése mellett. Ezek természetesen egészen más típusú gondok. Ezért fontos vala­mennyi szint, a különböző országok postaügyeinek árnyalt kezelése.
– Bizonyos mértékben szerepet vállalt a román posta privatizációjának folyamatában. Meséljen...
– Kissé messzebbről kell akkor kezdenem. Az európai postai társaságok jellemzően nemzeti postatársaságok, egyetemes szolgáltatókként működnek, noha működik mellettük néhány globális hálózat is. E hagyományosan állami kézben lévő társaságoknál az elmúlt esztendőkben hét esetben zajlott le privatizáció, többek között a német, az angol és a portugál postánál. A román posta esetében is elindult a folyamat, információim szerint egy jelentkező túljutott az előminősítési fázison, zajlanak a részletes tárgyalások. A román vállalás amúgy a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodásnak is része. A mi postaszövetségünknek nincs közvetlen ráhatása a folyamatra, de élénken figyeljük a fejleményeket. Mindenesetre okoztam némi meglepetést azzal, hogy beszélek románul, mert amíg kiderült, hallottam néhány ,,érdekes”, nem feltétlenül a mi fülünknek szánt megjegyzést.
– Sokáig azt hittük, hogy a posta olyan monopólium, amely soha nem kerülhet ki az állami felügyelet alól. Mi indította el a privatizációs trendet?
– A postai szolgáltatások valóban rendelkeznek olyan elemekkel, amelyek kimondottan az államhoz kötődnek, a közszolgáltatások közé tartoznak. Az egyetemes postaszolgáltatás keretében el kell látni bizonyos alapszintű levél- és csomagkézbesítési szolgáltatást az illető ország teljes területén, a nap bármelyik órájában. Időközben azonban a szektor fejlődése során kikristályosodott az a vonulat, miszerint megfelelő szabályozási háttérrel privát társaságok is elláthatják a közszolgáltatási feladatot. Ebben ugyan nincs egységes európai álláspont, de több országban azt vallják, hogy a versenyképesség biztosítása érdekében jelentős hozzáadott értéket garantál a magántulajdoni forma. Franciaországban ugyanakkor még középtávon sincs napirenden a posta privatizálása.
– Milyen mértékben szólnak a postai szolgáltatások a hagyományos levél- és csomagkézbesítésről?
– Egyre kevésbé. Az internetes kereskedelem térhódítása mellett dinamikusan növekvő ágazat a csomagkézbesítés. Az utóbbi idők egyik nagy és sikeresnek tűnő csatáját éppen ezen a téren vívjuk. Egy EU-s tervezet igyekezett ugyanis egységesíteni a belföldi és az uniós országokban a csomagküldési tarifát, példaként a mobiltelefon-szolgáltatásokat hozva fel. Csakhogy a mi esetünkben fizikai jellegű plusztevékenységekről és -kiadásokról is szó van, arról nem beszélve, hogy egy ilyen korlátozás jelentős mértékben gátolná e dinamikus piaci szegmens fejlődését. De a posta egyre erőteljesebben jelen van a banki és biztosítási szektorban, és érvényes ez a logisztika a mobiltelefon-szolgáltatás területére is, ahol a magántulajdoni háttér igencsak ösztönző módon jelenik meg.
– Tíz év múlva milyen postát láthatunk Európában?
– A postai szolgáltatások gerincét képezheti, hogy Európában ez a szektor rendelkezik a legkiterjedtebb fizikai -, feldolgozó-, elosztóhálózattal, bennük a postahivatalokkal, az elosztó központokkal és kézbesítőhálózatokkal. A nagy kérdés, hogy milyen típusú termékkör vezethető át a postai szektor nagy erősségét jelentő gerinchálózaton. A klasszikus levélforgalom egyértelműen megcsappant, de mivel csomagot nem lehet elektronikus levélben küldeni, az internetes kereskedelemből származó kézbesítési növekedés tűnik a posta egyik legígéretesebben növekvő ágazatának. Sokféle változat képzelhető el, a posta hagyományosan monokulturális szemlélete fokozatosan átalakul egy többdimenziós üzleti keretrendszerré, amelyet képes biztosítani e hálózat folyamatos fejlődése.
– Bő másfél évtizede dolgozik a postai szektorban. A szegmens egyik európai vezetőjeként nem érik kihívások más tevékenységi területek irányából?
– Kezdetben igazából rövid távra terveztem. Amikor tizenhét évvel ezelőtt csatlakoztam a postai szektorhoz, volt néhány konkrét elképzelésem a Magyar Posta akkoriban tervezett privatizációjával kapcsolatban. Ez ugyan lekerült a napirendről, én azonban maradtam ezen a területen, mivel a szakmai pályafutásom valamennyi szakaszában találkoztam olyan kihívásokkal, amelyek maradásra ösztönöztek. Közben rendkívüli mértékben átalakult a posta, ma több sikeres, „látható”, tőzsdén lévő vállalat képviseli Európa-szerte. Egyelőre változatlanul érzek olyan kihívásokat, amelyek azt mondják: ez a jó hely számomra.
– Olyan körülmények között is, hogy családja Brüsszelben él?
– Az utóbbi évek terrorcselekményei valóban megváltoztatták a világot, Brüsszel sem az a hely, ami volt, bár ahogy időben távolodunk a tragikus eseményektől, azok emléke is halványul. Én is azt vallom, hogy tovább kell lépni, nem szabad engedni, hogy a terrorizmustól való félelem állítsa össze a napirendünket. Mivel rengeteget utazom, sűrűn szembesülök például azzal, hogy a brüsszeli reptér biztonsági intézkedései milyen drasztikusan szigorodtak, ez folyamatosan eszembe juttatja a mai valóságot. Viszont tisztában vagyok azzal is, hogy miközben érthető emberi módon féltjük a családtagjaink biztonságát, tőlünk, vezetőktől a tovább élés optimizmusának példamutatását is elvárják.

Dr. Szebeny Botond
Brassóban született 1974-ben, hároméves korától Sepsiszentgyörgyön élt és tanult 1989-ig, amikor a család Magyarországra telepedett. A budapesti Apáczai Csere János Gimnáziumot 1993-ban, a közgazdaságtani egyetemet 1998-ban végezte, majd 2002-ben jogi diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Hat éven át tevékenykedett a Magyar Posta nemzetközi igazgatójaként, időközben az Európai Postaszövetség, a PostEurop igazgatósági tagjai közé is beválasztották. 2009 óta az 52 tagországot tömörítő Postaszövetség főtitkára. Nős, két gyermek apja.