A beosztottjaival való súrlódások nem sokkal kinevezése után elkezdődtek. 1818 márciusában Demién István kézdiszéki alkirálybíró panasszal fordult a főkormányszékhez, miszerint Béldi László a közgyűlésen más személyt nevezett ki helyébe, anélkül hogy ő arról előzetesen lemondott volna. 1824-ben Béldi ellenőrző körútja során érintette Kézdiszéket is. Tapasztalatai enyhén szólva elmarasztalóak voltak Demién István alkirálybíró vezető-irányító képességeit illetően. A bajok okát a székvezető az érintett idős, beteges állapotában keresi, melynek következtében elhanyagolta a falvak látogatását és a neki alárendelt személyek ellenőrzését. Kisegítőként Betzö Farkast biztosi minőségben rendeli az alkirálybíró mellé. Ezzel azonban nem szűnt meg a kettejük közötti ellenségeskedés. 1824. augusztus 22-én Demién Istvánnak írt levelében Béldi negatív vélekedése mellett hivatalából való leváltással és pénzbüntetéssel is fenyegeti azért, hogy a pestis elterjedésének megakadályozásáért nem tett meg minden intézkedést. A kettejük közötti viszony kiéleződésére utal az az egyéni sérelem is, amikor Demién István 1824 augusztusában szüretre való eltávozását kérvényezi, és Béldi a pestis Moldvából való átterjedésének lehetőségére hivatkozva kérését elutasítja. Béldi László következetlenségét jól jelzi, hogy 1825 őszén, amikor szintén egyéni ügyeinek intézésére, háromhetes kolozsvári tartózkodása idejére helyettesítőt nevez ki, mégpedig éppen Demién István személyében.

Demién István nem az egyedüli királybíró, akinek Béldivel súrlódásai voltak. A sepsiszéki királybíróval, Tompa Jánossal való kapcsolatai még inkább feszültségekkel terhesek. Ez esetben az ellentét nem személyes sérelmekből fakadt, hanem hatalmi harcból. 1833-ban a Gubernium határozata nyomán a székház felépülésével Sepsiszék üléseinek helyét Szentivánból Sepsiszentgyörgyre helyezték át. Ennek dacára Tompa János alkirálybíró, figyelmen kívül hagyva felettesei döntését, továbbra is Szentivánt tekintette széküléseinek helyéül. A főkormányszék állásfoglalása a fegyelmezetlen székvezetővel szemben egyértelmű volt: ,,ezzel Tompa János mint engedetlen, nyakas tisztviselő suspendaltatott, és helyébe az assesor Gál József úr substituáltatott, akinek meghagyatott, hogy a szék üléseit ennek utána Sepsiszentgyörgyön a protokoláris háznál tartatni". 1834. március 26-án a Gubernium változtatott korábbi ítéletén, mely szerint a székgyűlés helyének önkényes kijelölése tárgyában Tompa János felelősségét eltúlozták, ezért előbbi határozatát törölve, alkirálybírói hivatalába visszahelyezték. Ugyanakkor intik, a további szabálytalanságok esetén bekövetkezhető megtorlásokra: ,,meg ne feledkezzék arról, hogy ő subalternus tiszt, és ennek utána a felsőbb rendelkezéseknek engedetlenkedni és az illő függést mind a Gubernium, mind pedig elöljárói iránt szem előtt hordozni és megtartani, ellenkező esetben kemény büntetésben részesül". Tompa János azonban nem volt hajlandó tudomásul venni a székezés helyének megváltoztatását, továbbra is igazának bizonyításán fáradozott. Kérésével a királyhoz folyamodott, ahonnan ügyét a Guberniumhoz visszautalták. Ezek után a főkormányszék megsokallta az engedetlen királybírói magatartást, és 1835. május 14-én hivatalából felfüggesztette.

Béldi László kapcsolata Miklósvárszékkel sem mondható problémamentesnek. Daniel Elek miklósvári alkirálybíró folytatta az elődei által megkezdett önállósodási politikát, melynek következményeként a főkirálybíróval való viszonyát inkább a gyanakvás, mintsem a kölcsönös bizalom jellemezte.

Béldi László nemcsak a közvetlen beosztottjaival nem tudott egyetértésben lenni, az alacsonyabb besorolású tisztviselőkkel is gyakran hadakozott. 1824-ben még az újonnan kinevezett járási dulló hivatali kötelezettségeit sorjázza: ,,,az illető elöljáróknak engedelmeskedni, s azoknak rendeléseket serényen és pontosan teljesíteni, az alatta való szegényekhez szelíd s az igazságban pártfogó, hamisság megbüntetésében maga hatalmától nem terjedve részrehajlás nélkül való lenni és szóval a dullói hivatalnak mindenekben megfelelni". 1825-ben már dulló comisarius Fülöp Sándort váltja le mint olyan személyt, aki a hivatalát öregsége és betegsége folytán nem tudja ellátni. 1833-ban Bernáld József adóbehajtó jelenti fel Béldit a Guberniumnál a közösség javait maga számára való eltulajdonítás gyanújával. Többek között olyan vádakkal illeti, hogy a kézdivásárhelyi erdőből cserefát hozatott közcélra, de azt az uzoni malmának javítására fordította; a sepsiszéki jobbágyokkal pedig kalákában fát hordatott. Bernáld megítélése szerint Béldi adminisztrátori hivatalát jogtalanul töltötte be, mert Háromszéken nem rendelkezett birtokkal. Az érintett igaztalannak tartotta a rágalmakat, mert nemcsak Uzonban volt udvarháza és malma, hanem Sepsiszentgyörgyön is a város központjában tizenhat német öles, kétemeletes, cseréppel fedett kőháza.

Béldi László közvetlen munkatársain kívül a városok vezetőivel sem értett mindenkor egyet. 1824. március 15-én Demién Istvánt utasítja, hogy gyűjtse össze Kézdivásárhely magisztrátusát, Hankó László bírót nyilvánosan feddje meg, és adja tudtára, hogy ha továbbra is renitenskedő magatartást tanúsít, hivatalából elmozdítja. Amikor pedig nyíltan beleavatkozik a városi ügyek intézésébe, 1835-ben Finta György berecki főbíró hivatkozott a fejedelmektől nyert és megerősített önkormányzati szabadságjogokra, melyek szerint Bereck csak a Guberniumtól való függőségét fogadja el. Az ellentét azonban a szék határain túl terjedt, 1835 augusztusában a főkormányszék eligazítást kér a mezővárosoknak (Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Illyefalva, Bereck) a főkirálybíróval szembeni alárendeltségi fokáról: ,,a bíróságon és nótáriuságon kívül ürességbe jövő hivatalokat csak egy időtől fogva bejött szokás szerint a főtiszt közbejövetelén és befolyásán kívül kezdték betölteni, ezennel meghagyatik, hogy arról minémű befolyást gyakoroltak a főkirálybírók a nevezett mezővárosokban ürességben jött hivatalok betöltésében és azon befolyástól mikor és mi okból szűntek meg".