Néztem az összekulcsolt kezeket, a töprengő tekinteteket, és azokra gondoltam, akik nincsenek velünk. A betegekre, a megfáradtakra, becsapottakra, csalódottakra, elfásultakra, hitetlenekre, közömbösökre, magányosokra. Mintha megszólított volna Áron püspök, aki első és utolsó pásztorlevelében arra kér: „a templomon kívül is testvérek maradjunk, egymás sorsa iránt érdeklődjünk, és egymás terhét kölcsönös megértéssel hordozzuk”.
Az események hangulatát felidézve kapcsolnám be azokat is megélésükbe, akik e napokon nekünk hiányoztak. 
A Szent István-napi szentmisén plébánosunk, Szabó Lajos kanonok arról beszélt, hogy akkor korhad el a fa, amikor elhal a gyökér. A 28-ai szentmisén pedig az Áron püspöknek ministráló egykori kispap, Lajos atya megrendülten tett tanúságot arról a mélyről fakadó hitről, alázatról, megalkuvás nélküli bátorságról, amely Áron püspök életéből, szolgálatából, emberségéből magától értendő természetességgel áradt. Hogy a „fa ne korhadjon el”, egy nemzet élve maradjon.
A jelen levő atyáktól, világi vezetőktől, a fellépő kórustól, versmondótól ünnepi ajándékot kaptunk. „Köztünk volt” Kodály Zoltán és Birtalan József zeneszerző, méltóan teljesített a Szent József-plébániatemplom Simon Balázs vezette kórusa.
Márkus András plébános, szentszéki tanácsos jövőépítő gondolatait több mint két évtizednyi jó pásztori szolgálat hitelesíti, amelynek eredménye a nagy számú olvasni, írni, imádkozni megtanult őrkői roma gyermek.
Sztakics Éva alpolgármester Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetest idézte: „nem a betolakodóktól féltem Európát, hanem a lagymatag keresztényektől”, és úgy vélekedett: „Megmaradásunk feltétele, hogy gyermekeinket itthon tartsuk, hogy erdeinket megőrizzük, hogy keresztény sorainkat összezárjuk, és a szeretet törvényei szerint kezdjünk élni.”
Ünnepségeinken mindig jelen levő parlamenti képviselőnk, Márton Árpád szerint aligha hihetjük azt, hogyha ma élne István király, akkor úgy gondolná, hogy azoknak az idegeneknek, akik közénk jönnek, nem kell igazodniuk a mi nyugati-keresztény értékrendünkhöz.
Márkus atya a mindennapi lelki kenyérről szóló Reményik-verset szólaltatta meg, a kórusból kilépő Hubbes Péter a székely ember szülőföldhöz való ragaszkodásáról vallott szintén versben.
A házigazda Szabó Lajos kanonok Szent István király imáját mondta el.
A kenyérszentelés szép szertartását főesperesünk, Hajdú János szentszéki tanácsos végezte. Előtte Diószegi Lászlót és munkatársait köszöntötték.
„Ahány szóra vágyó gyermek, a jövőnek megannyi lámpása a meglódult időben” – vallotta Sütő András. A szóra váró gyermekek is ott voltak, és meg sem várták a hivatalos koszorúzás pillanatát: kerítettek egy-egy szál virágot, és átküzdötték magukat a tömegen: ketten Szent István, ketten Márton Áron szobra, ketten pedig a templom bejáratánál álló keresztfa elé helyezték őket. A legjobb helyre!