– No, még ilyet sem láttam életemben – mondja a szegény ember, és olyan jóízűen kacagott rajta, hogy majd kipukkant.
– Ejnye, veszett hordta embere, hogy mersz te rajtam kacagni?! – rivallott rá a medve. – No, azért meglakolsz, tehenestül együtt megeszlek.
A szegény ember bezzeg most már nem kacagott, s nagyon kérte a medvét, hogy legalább estig ne egye meg. Addig felszántja a földjét, hogy szegény háza népe ne maradjon kenyér nélkül.
– No, hát estig nem bántalak, de akkor megeszlek!
Azzal a medve elment dolgára, a szegény ember pedig búsan szántogatott. Délfelé odavetődött egy róka. Észrevette, hogy a szegény ember búsul. Kérdezte tőle, mi baja. A szegény ember elmondta, hogy járt a medvével.
– Ha csak ennyi a baj, azon könnyen tudok én segíteni. Semmi bajod se lesz, magad is megmaradsz, a tehened is, s még a medve bőre is a tiéd lesz. De mit fizetsz, ha megsegítlek?
A szegény ember nem tudta, mit ígérjen, mert nemigen volt miből. Végre kilenc tyúkban s egy kakasban egyeztek meg. Nehezen ígérte meg a szegény ember, mert nem tudta, honnan teremtse ki; de mégis megígérte.
– No most már, szegény ember, hallgass rám! Amikor a medve estefelé idejön, én elbúvok a bokorba s kürtölök, ahogy a vadászok szoktak. Akkor a medve azt kérdi: mi az? Te azt mondod: vadászok jönnek. Erre a medve megijed, s kér, hogy bújtasd el. Te belebújtatod a szeneszsákba, s megmondod neki, hogy meg ne mozduljon. Én akkor kijövök a bokorból, s kérdem: mi van abban a zsákban? Te azt mondod: szenes tőke. Én nem akarom elhinni, s azt mondom: vágd abba a csúcsba a fejszédet! Te úgy vágod fejbe a medvét, hogy mindjárt szörnyethal.
A szegény ember megörvendett a jó tanácsnak, s követte is. Minden úgy történt, ahogy a róka mondta. A medve pórul járt, s a szegény ember megszabadult tehenestül.
– Nem megmondtam, hogy így lesz? – mondá a róka. – Tanuld meg ebből, hogy többet ésszel, mint erővel. De nekem most dolgom van, hazasietek. Hanem holnap elmegyek hozzád a kilenc tyúkért s az egy kakasért. Jó kövérek legyenek! Otthon légy, mert különben megkeserülöd!
A szegény ember szekerére vette a medvét, vígan tért haza; otthon jó vacsorát kapott, jól aludt rája, s nem sokat félt a rókától, mert megtanulta tőle: többet ésszel, mint erővel.
Reggel alig nyitotta ki szemét, már kopogtatta az ajtót a róka, és kérte a kilenc tyúkot és az egy kakast.
– Mindjárt, komám, mindjárt, csak felöltözöm – mondá a szegény ember.
Hamar felöltözött, de nem nyitotta ki az ajtót, hanem megállt a ház közepén, s elkezdett a szájával csaholni.
– Te szegény ember, mi tesz úgy, talán csak nem kopó?
– Bizony, komám, kopó az, mégpedig két kopó. Itt aludtak az ágy alatt, nem tudom, honnan kerültek ide. Megérezték a szagodat, ki akarnak rohanni, alig tudom már tartani őket!
– Csak addig tartsd, amíg elfutok. Nem bánom, maradjon inkább neked a tyúk is, a kakas is.
Mire a szegény ember kinyitotta az ajtót, a róka már túl volt ungon-berken. Nagyot kacagott rajta, s még talán most is kacag, ha meg nem halt.