Lesz, amin gondolkodnia az Egyesült Államok bukaresti nagykövetének, ha kétnapos székelyföldi tapasztalatai után valóban megpróbálja megérteni az itt élő magyarság helyzetét. Igaz, csak a táj szépségével kapcsolatosan fogalmazta meg, de nem azzal szembesült, amire számított. A két sajtótalálkozón egyértelműen érzékelhető volt, maga sem érti, számos gond miért nem orvosolható, mikor oly egyszerű, kézenfekvő lenne a megoldás.
Hans Klemm jó diplomata módjára kényesen ügyelt arra, mit, mennyit mond, többnyire a jól ismert frázisokat ismételgette az amerikai alapértékekről, a demokráciáról, biztonságról, fejlődésről, az alapvető emberi és szabadságjogokról. Kínosan vigyázott, hogy ne foglaljon állást vitás kérdésekben, ne mondjon véleményt még a nyilvánvaló jogsértések ügyében sem – így annál értékesebb volt egy-egy félmondata, gesztusa. Például az, hogy az Egyesült Államok támogatja a székelyföldiek jogát, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek.
Bukaresti kinevezése után alig egy évvel egyértelműen új helyzettel szembesült székelyföldi látogatása során, hisz mostanáig elsősorban a korrupcióellenes harcot, no meg a két ország katonai együttműködését kellett támogatnia. Hallhatott valamit az erdélyi magyarság gondjairól, és tiszteletre méltó, hogy fontosnak tartotta a helyszínen tájékozódást, no meg az is, hogy nem csak a politikusok, elöljárók véleményére volt kíváncsi. Kétnapos programját úgy állították össze, hogy alkalma legyen „civilekkel” is szót váltani, és mindez egyértelműen tovább árnyalta alakuló véleményét. Mint ahogy személyes látogatásra volt szükség, hogy szembesüljön azzal: lám, e térségben majd mindenki magyarul beszél. Mint mondotta, korábban azt gondolta, hogy legfennebb fele-fele az arány.
Hosszú évek óta Hans Klemm az első amerikai nagykövet, aki itt, a helyszínen érdeklődik az erdélyi magyarság gondjairól. Szavaiból is kiderült, nem volt felkészülve arra, ami itt várta, meglepte az elégedetlenség mértéke, a panaszok sokasága és az ezeknek ellentmondó hatósági (prefektusi) tájékoztatás. Időre, no meg jó tanácsadókra lesz szüksége, hogy rendszerezze a szűk két nap alatt felhalmozott élményeket, tisztázza az elhangzottak valóságtartalmát, kialakítsa véleményét, álláspontját. És amikor ezt teszi, talán azt is mérlegeli, hogy egyik fél a megmaradásáért küzdő, örök védekezésre berendezkedett kisebbség, másik pedig a beolvasztását sürgető, elnyomó hatalom. Talán megérti és megérteti feljebbvalóival is, hogy a demokrácia fő védelmezője, az Egyesült Államok stratégiai érdekei miatt nem hagyhatja magára az erdélyi magyarságot a jogaiért való küzdelmében. Mert a térség biztonságának, stabilitásának, fejlődésének ez is épp úgy záloga, mint a Fekete-tenger partjára telepített rakétapajzs.