Évadnyitó bemutató a színházban

2016. szeptember 14., szerda, Közélet

A Tamási Áron Színház társulata ma este hét órától mutatja be a Tamási Áron Zöld ág című kisregénye nyomán készült Zongota című előadást, mely a Gyulai Várszínházzal és a Háromszék Táncegyüttessel együttműködésben készült Sardar Tagirovszky rendezésében.

  • Fotó: Barabás Zsolt
    Fotó: Barabás Zsolt

Amint az alkotóktól megtudtuk, a ma este látható előadás a nyáron Gyulán bemutatott produkcióhoz  alig hasonlít már, az elmúlt hetek próbái során a rendező nem arra törekedett, hogy a nyáron készült előadást igazítsa a sepsiszentgyörgyi színházi körülményekhez, hanem arra, hogy továbbgondolja vagy akár újraértelmezze, új látószögbe helyezze Tamási Áron regényét. Sényi Fanni, az előadás dramaturgja lapunknak elmondta, a szentgyörgyi próbák azzal kezdődtek, hogy „eltemették” a Gyulán készült előadást, aztán teljesen új, asszociációkon alapuló, szöveg nélküli kísérletezésbe kezdtek, mely bár a gyulai előadás emlékeiből és a regény egyes motívumaiból építkezik, nem követi lineárisan a történet cselekményét.
A rendező szerint a kísérletezés célja, hogy felerősítse az előadás regényérzetét, hogy egyéni olvasatokat kínáljon minden nézőnek. „A mai világunkban a színház általában a tévére hasonlít, de én szeretnék kiszakadni ebből a rendszerből, fölvállalva magát a struktúrát, az alkotómunkát a nézők előtt. Az alkotó ember feladata nem az, hogy igazul eljátsszon valamit, hanem hogy folyamatosan keressen, és bízzon abban, hogy megtalálja az igazságot. Az igaz egy, s a való ismét más – mondja Tamási, és ez az egyik vezérmotívuma az előadásnak” – nyilatkozta lapunknak Sardar Tagirovszky rendező, aki tudja, hogy kockázatos vállalkozás egy szöveg nélküli előadás, de azt vallja: kockázat nélkül nincs színház.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 715
szavazógép
2016-09-14: Máról holnapra - Farkas Réka:

Számíthatunk Amerikára?

Lesz, amin gondolkodnia az Egyesült Államok bukaresti nagykövetének, ha kétnapos székelyföldi tapasztalatai után valóban megpróbálja megérteni az itt élő magyarság helyzetét. Igaz, csak a táj szépségével kapcsolatosan fogalmazta meg, de nem azzal szembesült, amire számított. A két sajtótalálkozón egyértelműen érzékelhető volt, maga sem érti, számos gond miért nem orvosolható, mikor oly egyszerű, kézenfekvő lenne a megoldás.
2016-09-14: Közélet - Szekeres Attila:

Ünnepeltek a tűzoltók

Szeptember 13. Romániában a tűzoltók napja –  1848-ban ezen a napon a Bukarest melletti Dealul Spiriin az utolsó, egyébként a román fél számára vesztes törökellenes havasalföldi csatában a helybeli katonai tűzoltók hősiesen helytálltak. Tegnap Sepsiszentgyörgy főterén ünnepeltek a  Kovászna megyei tűzoltók.