Ismét exportálhatunk élő sertést

2016. szeptember 16., péntek, Belföld

Tizenhárom évi embargó után októbertől ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unió­ba és a harmadik országokba – jelentette be Achim Irimescu mezőgazdasági miniszter tegnap.


Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent. A romániai tenyésztők szerint azonban a sertéspestist már nyolc éve felszámolták az országban, az unió mégsem oldatta fel eddig exporttilalmat, ami évente 40 millió eurós veszteséget okoz az ágazatnak. Az utolsó sertéspestisgócot 2007-ben regisztrálták a Smith­feld Temes megyei hizlaldáiban, ahol akkor 50 ezer sertés került kényszervágásra. Az országos statisztikai intézet szerint májusban Románia sertésállománya 4,66 millió volt. A kommunizmus utolsó évében, amikor Nicolae Ceauşescu diktátor a lakosság éheztetése árán is inkább exportra küldte a sertéshúst, csak hogy Románia államadósságát visszafizethesse, a romániai hizlaldákban csaknem 15 millió sertést neveltek. Jelenleg Románia éves szükséglete mintegy 11 millió sertés, aminek felét importból fedezik.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 726
szavazógép
2016-09-16: Belföld - :

Mégis tüntettek

Bár a kormány szerdán sürgősségi rendelettel fél évre befagyasztotta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb), a személy- és teherfuvarozó vállalatokat tömörítő öt nagy országos szövetség közül csak egy állt el az előre meghirdetett tiltakozó akciótól: tegnap a kormány székháza előtt és legalább húsz megyeszékhelyen járműveikkel vonultak fel a hivatásos gépkocsivezetők, több nagyváros körgyűrűjén pedig forgalomlassítással tiltakoztak a kgfb drágulása ellen.
2016-09-16: Világfigyelő - :

A visegrádi négyek közösen lépnek

Az unió maradjon a nemzetek Európája – ezt fogja képviselni a magyar miniszterelnök a visegrádi országokkal együtt a mai pozsonyi uniós csúcstalálkozón a budapesti miniszterelnökséget vezető miniszter ismertetése szerint. Lázár János hozzátette: kezdeményezni fogják azt is, hogy a hatáskörén túlterjeszkedő Európai Bizottság térjen vissza végrehajtó funkciójához. A V4-ek szerint a döntéseket az Európai Tanácsnak kell meghoznia, a megbomlott egyensúlyt vissza kell állítani, meg kell törni a bizottság túlzott hatalmát. Az EB nem folytathat olyan önálló politikát, amely ellentétes a tagállamok érdekeivel. Ilyen ügynek ítélte a bevándorlók kötelező betelepítésének kérdését.