PulzartEmbertelen ragyogás

2016. szeptember 17., szombat, Kultúra

Hello – köszöntötte a szentgyörgyi közönséget Joe Acheson, a Hidden Orchestra zeneszerzője-producere, aztán elkezdődött valami elsöprő erejű utazás, mely megrázott, felkavart, ismeretlen tájakra röpített, és megtöltötte a lelkünket azokkal a leírhatatlan csodákkal, melyekkel csak a zene tudja megajándékozni a nyitott lelkű embereket.

  • Vargyasi Levente felvétele
    Vargyasi Levente felvétele


Tökéletesen új, mai volt mindaz, amit a pulzArt meghívott sztárcsapata csütörtök este produkált, a Tamási Áron Színház színpada lüktetett az energiától. Fényes magasságok és sötét mélységek egyaránt nyiladoztak előttünk, olyan volt a koncert, akár egy dübörgő, csattogó zenei hullámvasút, mely a videoeffektekkel együtt érzetek, hangulatok gazdag és színes világait tárta fel előttünk: homoksivatagokat, fényvirágokat, cseppenő vizeket, tűzijátékot, édes-illatos pudingfelületet, jól működő fogaskerekeket. Időnként éreztük a fém és a fa anyagszerűségét, a nyíló virágok között madár­füttyöt hallottunk, de egyre távolabb emelkedtünk a földtől, égő tüzekben lángra lobbantunk, és végül egészen részévé váltunk a csillámló fénynek.
Közben száguldott a gép: óramű pontossággal pörögtek a dobok, dübörgött a basszus, sikított a hegedű, zúgott a harsona, és mindezeket keretbe foglalta az elektronikus zenei alap, melyet sok vendégelőadó közreműködése nyomán Joe hozott létre, megteremtve ezáltal különös „rejtőzködő” zenekarát. Mintha a jelen lévő zenészek is rejtőzködtek volna: ritkán néztek ki a közönségre a sűrű félhomályból, mintha nem is élő koncerten lennének. Kevés volt a duma, nem volt ráadás, alig érződött rajtuk az együtt zenélés öröme. Adták és egyben el is vették annak örömét, hogy találkozhattunk velük. A hangok és fények ragyogó hatásokkal kápráztattak el bennünket, de valahogy embertelen volt ez a ragyogás.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 725
szavazógép
2016-09-17: Sport - :

Hétvége a focipályákon (Labdarúgás)

II. LIGA. A megyeszékhelyi Sepsi OSK ma 11 órától a Szatmárnémeti Olimpia vendégeként lép pályára a másodosztályos futballbajnokság 7. fordulójában. Mint ismeretes, Valentin Suciu tanítványai egy hete hazai környezeteben gól nélküli döntetlent játszottak a Bukaresti Juventusszal, míg vendéglátóink az Afumați otthonában kaptak ki 3–0-ra.
2016-09-17: Kultúra - Nagy B. Sándor:

Élő legenda

Ady Endre és Hobo Földes László – két alkotó, akit aligha kell bemutatni a sepsiszentgyörgyi magyar közönségnek. Lehet őket szeretni vagy nem szeretni, de akaratlanul is közünk van hozzájuk: gondolataik, verssoraik, dallamaik biztosan megérintettek már bennünket, többé-kevésbé a részünkké váltak. Kíváncsian és nagy reményekkel ültünk be tehát a Háromszék Táncstúdióba, Hobo A feltámadás szomorúsága című Ady-estjére.