Hello – köszöntötte a szentgyörgyi közönséget Joe Acheson, a Hidden Orchestra zeneszerzője-producere, aztán elkezdődött valami elsöprő erejű utazás, mely megrázott, felkavart, ismeretlen tájakra röpített, és megtöltötte a lelkünket azokkal a leírhatatlan csodákkal, melyekkel csak a zene tudja megajándékozni a nyitott lelkű embereket.
Tökéletesen új, mai volt mindaz, amit a pulzArt meghívott sztárcsapata csütörtök este produkált, a Tamási Áron Színház színpada lüktetett az energiától. Fényes magasságok és sötét mélységek egyaránt nyiladoztak előttünk, olyan volt a koncert, akár egy dübörgő, csattogó zenei hullámvasút, mely a videoeffektekkel együtt érzetek, hangulatok gazdag és színes világait tárta fel előttünk: homoksivatagokat, fényvirágokat, cseppenő vizeket, tűzijátékot, édes-illatos pudingfelületet, jól működő fogaskerekeket. Időnként éreztük a fém és a fa anyagszerűségét, a nyíló virágok között madárfüttyöt hallottunk, de egyre távolabb emelkedtünk a földtől, égő tüzekben lángra lobbantunk, és végül egészen részévé váltunk a csillámló fénynek.
Közben száguldott a gép: óramű pontossággal pörögtek a dobok, dübörgött a basszus, sikított a hegedű, zúgott a harsona, és mindezeket keretbe foglalta az elektronikus zenei alap, melyet sok vendégelőadó közreműködése nyomán Joe hozott létre, megteremtve ezáltal különös „rejtőzködő” zenekarát. Mintha a jelen lévő zenészek is rejtőzködtek volna: ritkán néztek ki a közönségre a sűrű félhomályból, mintha nem is élő koncerten lennének. Kevés volt a duma, nem volt ráadás, alig érződött rajtuk az együtt zenélés öröme. Adták és egyben el is vették annak örömét, hogy találkozhattunk velük. A hangok és fények ragyogó hatásokkal kápráztattak el bennünket, de valahogy embertelen volt ez a ragyogás.
