Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy öreganyó, akinek volt egy kakasa. Félszemű, csámpás és olyan kötekedő kakas volt, olyan izgága, amilyet még nem hordott a föld a hátán. A maga udvarában már nem volt kivel verekednie, így hát idegen udvarokba tört be. Ha meglátott egy kiscsibét, megkergette, ha egy tyúkra vetette magát, csak úgy repkedtek széjjel a tollak. Ha pedig egy kakassal hozta össze a sors, akkor bizony az igazi kakasküzdelem szabályai szerint folyt a harc.
A félszemű mindenkibe belekötött, de próbált volna csak valaki hozzányúlni! Ilyenkor teli torokból üvöltözni kezdett:
– Ne merészelj hozzám nyúlni! Nem a ti udvarotokban lakom! Nem a ti kakasotok vagyok, hanem az öreganyóé!
És hazasomfordált az anyó házába. Lassanként már az anyónak is elege lett a kakasból. Egy nap sem telt el úgy, hogy ne szaladt volna hozzá valamelyik szomszédasszony.
Az egyik így kiabált:
– Fékezd meg már a kakasodat! Majd’ kikaparta a macskám szemét!
A másik meg így panaszkodott:
– Elkergette a kakasod a kotlóst a tojásokról!
A harmadik meg sírva fakadt:
– Átrepült a félszeműd, szétcsapott a csibéim között, feldöntötte a magos tálkájukat, szétfröcskölte a vizüket!
Végül az anyó nem tűrte tovább, és így szólt a kakashoz:
– Hordd el magad! És soha többé be ne tedd a lábad az udvaromba!
Megsértődött a kakas:
– Jól van, el is mehetek! Azt hiszed, nem boldogulok nélküled?
S attól kezdve egyedül élt. Napközben sétafikált a faluban, fölszedegette az elhullott gabonaszemeket, éjszaka pedig a szénakazalban hált. Egyszer hajnaltájban vadászni indult a róka. Lát a mezőn egy szénakazlat, a kazalban pedig egy kakast. Megörült a róka, elkapta a kakast, s iszkolt vele az erdőbe, egyenest a rókalyukba. Eközben az anyó szomszédja éppen a földecskéjét szántotta. Látja ám: ott fut a róka, s szájában a kakas. Felkapott a szomszéd egy botot, és a róka után vetette magát.
– Dobod el azt a kakast! – kiabálta. – Dobod el azt a kakast!
Ekkor a ravasz kakas egyetlen maradék szemével a rókára sandított, és azt mondta neki:
– Miért tűröd ezt, te róka! Hiszen ez a paraszt a más dolgába üti az orrát! És nem is az ő kakasa vagyok, hanem az anyóé!
Fontolgatta a róka, hogy meg kellene állni, rászólni a parasztra, de aztán meggondolta magát, és továbbnyargalt. Az anyó szomszédja meg a nyomában.
– Add vissza, rozsdafarkú, azt a kakast! Add vissza!
A kakas sem nyughatott:
– Mi van veled, te róka? Szidalmaznak, te meg hallgatsz? Bizonyára rám, a más kakasára fáj a foga!
Most már a róka türelme is elfogyott. Odafordult az anyó szomszédjához és rákiáltott:
– Miért nem hagysz békén? Miért avatkozol a mások dolgába? Hisz nem is a tiéd a kakas, hanem az anyóé! Először szerezz magadnak tyúkokat meg kakasokat, és csak azután pörölj velünk, becsületes rókákkal!
Úgy belelendült a róka, hogy nem bírta abbahagyni. Aztán eszébe jutott a kakas. Körülnézett, de a ka kasnak bizony hűlt helye volt. Az emberek a mezőn csak nevettek:
– Ez aztán a kakas! Lám, bolondot csinált a rókából!
Megsértődött erre a róka, és megfogadta, hogy soha többé nem áll szóba az emberekkel. Azóta is, ha a róka meglát egy embert, eliszkol.
