OlasztelekRégi zene ritmusára

2016. október 10., hétfő, Közélet

A Danielek egykori hajlékának ebédlőjében többségben vannak a bársonyos-csipkés ruhákba öltözöttek, különleges, a mindennapokban csak ritkán hallható zene szól, a táncolók mozdulatai kimértek és elegánsak, fiatal arcukon őszinte mosoly ül. Nem, nem időutazáson vettünk részt: Olaszteleken jártunk, ahova a Kájoni Consort régizene-együttes a letűnt korok zenéjét művelőket és kedvelőket hívta meg, hogy együtt zenéljenek, együtt örvendjenek, s melegítsék közönségük lelkét.

  • Fotó: Hecser László
    Fotó: Hecser László


Péntek délután a baróti művelődési ház kistermében az olaszteleki Cygnini együttes vezetésével reneszánsz táncházban lehetett részt venni: angol és francia táncokat mutattak be, majd azoknak, akik elég tehetséget éreztek magukban, tanítottak is. Szombat délelőtt az időjárás nem tartott a szervezőkkel, ezért a Gaál Mózes Általános Iskola Rózsa utcai épületének udvara helyett egy osztályterembe kényszerültek a játszóház iránt érdeklődök. Azoknak lett igazuk, akik nem hagyták magukat az eső által eltántorítani: a tavalyhoz képest nagyobb létszámú gyermeksereg a kézművesműhelyekben fonott ékszert készíthetett, kifesthették Mátyás király címerét, és megismerkedhettek a kor divatjával is. A régi játékok ismételten beváltak, s élményt szereztek azoknak, akik elég ügyesek voltak ahhoz, hogy az eldobott nemezelt karikái gyorsan botra kerüljenek, labdája célba találjon, s szétverődjön a gondosan felállított doboz­piramis, vagy labdáját botjával könnyen végig tudta vezetni a kijelölt úton.
A Daniel-kastélyban össze­gyűlt vendégeket a Kájoni Consort Egyesület nevében Gyulai-György Éva köszöntötte. Mint hangsúlyozta, ők – ellentétben a nagyszínpadi koncertekkel és fesztiválokkal – kicsit a meghitt házi muzsikálás nyújtotta örömöket próbálják újra eljuttatni az érdeklődőkhöz. Ehhez kiváló környezetet biztosít a Rácz házaspár által gyönyörűen felújított és évek óta rendelkezésükre bocsátott Daniel-kastély. Az esemény főszervezője úgy fogalmazott, a rendezvénnyel céljuk az volt, hogy a megnyugvásra, a természet közelségére vágyók számára – ahogy Berthold Auerbach német író mondta – zenéjükkel lemossák lelkükről a hétköznapok porát.
Az este folyamán fellépett a székelyudvarhelyi Riverenza régizene-együttes, a Cygnini ének- és táncegyüttes, a sepsiszentgyörgyi Gyűszűvirág régizene-együttes és a házigazda Kájoni Consort. Lőrinczi György marosvásárhelyi lantos előadást tartott arról – és remek játékkal szemléltette azt –, hangszere miért is volt oly sokáig a hangszerek királya. Az est meglepetéseként az együttesek közösen szólaltatták meg a Kájoni-kódexből származó Pajkos táncot, amit a közönség a kiosztott dalszövegnek köszönhetően énekelhetett is, a táncosok pedig játékukkal teljessé tették az élményt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás első fordulójában?




eredmények
szavazatok száma 0
szavazógép
2016-10-10: Közélet - Fekete Réka:

Dálnok felfedezése (Magyar és román újságírók Dózsa falujáról)

Azok számára, akik nem ismerik Dálnokot és a dálnokiakat, iránytű a falu felfedezéséhez, az ott élőknek pedig lehetőség arra, hogy újra felfedezzék a benne rejlő szépségeket, értékes kincseket – magyar és román újságírók kötetbe foglalt látleletet fogalmaztak meg a faluról. A Dálnok felfedezése című könyvet szombaton mutatták be a dálnoki Barabás Miklós Központban.
2016-10-10: Jegyzet - Kuti János:

Alternatív gyógymódok

Az anyóssal ellentétben – aki olyan beteg volt, hogy hozzá három orvost hívtak, és mégis életben maradt – a szimpatikus és tehetséges színész-énekeshez, Ioan Gyuri Pascuhoz három mentőt hívott volt felesége, és mégis eltávozott az élők sorából. Azóta is keresik, ki tévedett vagy ki mit vétett a tragikus hirtelenséggel bekövetezett esemény kapcsán. Az exfeleség vallomásai szerencsére tisztázták valamelyest a helyzetet, és így az orvosok felelősségét is, mert olyanokat írt saját blogbejegyzésein: „Nem tudom, hogy meg lehetett volna-e menteni, nem tudom, akarta-e, hogy megmentsék.”