A választás nem volt egyértelmű esetében, ami az iparágat illeti, 1999-ben mindössze annyit tudott: vállalkozni szeretne. Társával, Kiss Jenővel – akivel mai napig közösen viszik a nehezét – elsőként számítógépes tanfolyamok szervezésébe fogtak, majd egy kisebb standot állítottak fel a Sugás Áruházban, kulcsokat másoltak, képeket kereteztek, illetve bélyegzőket készítettek. Az utóbbi a nagyobb vállalkozások betörésével visszaszorult, de az előbbi kettőt mai napig folytatják. A kezdeti „kicsiben” indulásból a kilépést az újdonságként megjelent laminált parketta jelentette, elsőként kezdtek ezzel foglalkozni a megyében, még „a ragasztott parketták korában”, majd 2004–2005 tájékán Kiss Jenő javaslatára – aki a külföldi és az országban megtett útjain felfigyelt a felfutóban lévő iparágra – döntöttek úgy, hogy belépnek a műanyag nyílászárók területére. Egy pályázat révén eleinte csak mint forgalmazók kezdték, majd egy újabb támogatás elnyerése nyomán sikerült létrehozni a kis kapacitású gyártóműhelyt Kökösben, amelyet azóta már bővítettek (jelenleg tizenegy személyt foglalkoztatnak a gyártásban, illetve két szerelőcsoportjuk is van, saját értékesítési hálózatuknak, de pár forgalmazónak is gyártanak). Két megyét (Hargita és Kovászna) tudtak valamelyest lefedni, több üzletük, képviseletük üzemel, valamint forgalmazókkal is dolgoznak. A piacnak ez a része indulásukkor kevésbé volt lefedve, mindössze egy versenytárs létezett, majd lassan bővült a paletta. Bartók Árpád szerint mára a multik betörésével, valamint a pár helyi vállalkozás révén a városi környezet már telítődött mind ajánlat, mind kereslet terén. A kisebb vállalkozásoknak egyébként inkább vidéken van esélye ügyfeleket szerezni, elsősorban a magánszemélyek soraiból, viszont ezen a téren más akadályokba ütköznek. Bartók Árpád úgy véli, az elmúlt öt évben alapvető változáson ment keresztül a nyílászárók piaca, amíg csak a helyiek jelentették a versenyt, viszonylag egyszerűbb volt, mostanra túl sok szereplő lett, egyesek pedig kimondottan furcsa játékszabályok szerint végzik munká­jukat.

Olcsó is, jó is?
A piaci jelenlétet nagyban nehezíti, hogy Háromszéken gyenge a vásárlóerő, de a szomszédos Hargita megyében is, ezért ügyfeleik jelentős része az olcsóbb megoldásokat keresi. Ráadásul a nagyvállalatok megjelenése nyomán megerősödött az a hozzáállás is, hogy sokan az árengedményeket, úgymond akciókat vadásszák. Ezzel pedig nehéz lépést tartani, és bizonyos szempontból nem is érdemes. Az olcsóbb megoldások hátulütője viszont az, hogy egy ideje olyan szolgáltatók jelentek meg, akik ár alá mennek ugyan, viszont papírok nélkül dolgoznak, és így jótállást sem vállalnak. Nem egy esetben hívták őket is, hogy a gyengébb minőségű nyílászárókat javítsák, cseréljék, mivel az eredeti szolgáltató egyszerűen eltűnt, elérhetetlen. Bartók Árpád úgy véli, általánosan is jellemző a termékek minőségének a romlása, mert az alapanyagok sem hasonlíthatók össze a tíz évvel ezelőttiekkel, már ami az alacsonyabb árkategóriákat illeti. A „szürkén dolgozók” miatt az egész iparág tekintélye is visszaesőben van, igaz, egyelőre nem számottevően, mivel a régebbi piaci szereplők még képesek tartani a szintet azáltal, hogy „tisztán dolgoznak”. Egy másik probléma – amire Bartók Árpád felhívta a figyelmet –, hogy a vállalatokkal való együttműködés sokszor körülményes. A gazdasági válság a 2009–2010-es időszakban is elég nehéz helyzetbe hozta őket, ráadásul a törvényes keret sem kedvez a tartozások behajtásánál. Az üzleti életben ugyanakkor meggyökerezett a „balkániság”, ami egyfajta általános bizalmatlanságot hozott magával. „Úgy kezdjük a tárgyalásokat, hogy miként lehet elkerülni, hogy átverjenek” – magyarázta.
Kérdésünkre, hogy ilyen feltételek mellett érdemes-e komolyabb befektetéseket eszközölni a gyártás fejlesztése, a kínált termékek terén, Bartók Árpád elmondta: a gyengébb minőségű, és ezáltal hamarabb „öregedő” nyílászárók forgalmazása csak pillanatnyilag éri meg. Mind ők, mind a komolyabb versenytársaik arra figyelnek, hogy adott minőségi szint alá ne kerüljenek, mivel egyszerűen nem kifizetődő. Nyugat-Európában a tartósságot tartják szem előtt, és bizonyos technológiákat már rég nem használnak. A piaci telítettség, valamint a már említett gyengébb vásárlóerő adta alacsonyabb igény miatt minden, a jobb minőséget célzó műszaki fejlesztés rizikós. Felmerült, hogy korszerűbb gyártási eszközöket szerezzenek be európai uniós források révén, de a kiírások bizonytalansága miatt egyelőre lemondtak erről. Az uniós pályázatok kapcsán több negatív tapasztalatokat gyűjtöttek – tette hozzá.