– Fontos családpasztorációs munka zajlik a magyarországi egyházmegyékben is. Milyen kapcsolat van a Főegyházmegyei Családpasztorációs Központ és a romániai, illetve magyarországi római katolikus egyházmegyék családpasztorációs intézményei között?
– Hivatalos kapcsolat van közöttünk, és valóban nagyon jó. A hat romániai római katolikus egyházmegye – a jászvásári és bukaresti román nyelvű, valamint a négy magyar nyelvű (gyulafehérvári, nagyváradi, szatmári és temesvári)  – a püspök által kinevezett családreferensei, illetve családreferens házaspárjai kapcsolatban állnak egymással. A négy magyar egyházmegyének évente van egy találkozója, egyfajta egyeztető tanács, ahol mindig más-más egyházmegye a házigazda. Itt próbáljuk egyeztetni programjainkat, céljainkat, áttekintjük, hogy hol és hogyan szerveződik a családpasztorációs munka. Ilyenkor látjuk, hogy vannak közös pontok, hogy a sikertelenségek, örömek nagyjából közösek. Azt is érzékeljük, hogy az ilyen találkozások ideje alatt hatással tudunk lenni egymásra, meghallunk valamit egymástól, amit később próbálunk életre is váltani. 
Időnként részt veszünk a Magyarországon évente novemberben megrendezett családkongresszuson is. Ez a három-négy nap jó alkalom arra, hogy személyesen is találkozzunk, beszélgessünk az ottani egyházmegyék családreferenseivel is.
Itt mindenképpen meg kell említenem, hogy nagyon őszinte, baráti kapcsolat fűz minket Bíró László püspök úrhoz, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspökéhez, aki szerintem a magyar egyháznak mindenképpen egy prófétai hangja. Az ő szavára – család témában – érdemes akár a világhálón keresztül is odafigyelni, elmélkedéseit, tanításait meghallgatni.
Ferenc pápa családi élettel kapcsolatos katekézisei mellett mindenképpen Bíró László püspökre is oda kellene figyelni. Ő is érdeklődéssel fordul a határon túli családpasztoráció felé, mindenben mellettünk áll és támogat. Ez atyai, pásztori gondoskodást jelent számunkra, ami nem megszokott, ő egyféleképpen atyja és mentora is a gyulafehérvári főegyházmegye családpasztorációs szolgálatának. Gyakran voltak olyan pillanatok, amikor valamit nem láttam át, nem láttuk a következő lépést. Ilyenkor mindig megkerestem. Ő meghallgatott, próbálta megérteni a helyzetet és a magyarországi egyházmegyék tapasztalatai vagy az ő pillanatnyi megérzése alapján mellénk állt, tanácsot, útmutatást adott.
Október 17-én, hétfőn meghívásunkra ellátogat Csíksomlyóra, hogy a Gyulafehérvári Főegyházmegye lelkipásztorainak továbbadja Ferenc pápának a családi szeretetről szóló Amoris Laetitia kezdetű apostoli buzdítását. Megpróbálja azt „aprópénzre váltani”, a mi nyelvünkre és valóságunkra lefordítani. Lelkipásztorként nemcsak tanulni megyünk el erre a találkozóra, hanem próbálunk feladatokat is kitűzni nemcsak a családpasztoráció, hanem minden közösség, minden plébánia számára.
– Az általad is említett pápai dokumentum hogyan alakítja a főegyházmegyei családpasztoráció vízióját a továbbiakban?
– Az előző ilyen dokumentum, amely engem mélyen megérintett, az 1981-ben II. János Pál pápa által kiadott Familiaris Consortio volt. Évekre ez határozta meg a családpasztoráció irányvonalait. 
Az új dokumentumot most kell feltárni, most kell kézbe venni és elolvasni, ugyanakkor én úgy érzékelem, hogy az Amoris Laetitia nem képvisel nagy újdonságot, főként nem tanbelit. Ami viszont más, az a dokumentum stílusa, vonalvezetése. Kulcsszavai az „elkísérni” és „megkülönböztetni”, az ignáci lelkiségből ismert fogalmak. Ez a buzdítás meghív arra, hogy emberi, együtt érző szóval, és persze a katekézis és evangelizáció eszközeivel együtt haladjunk a jegyesekkel, házaspárokkal, családokkal.

Lejegyezte: Kertész Tibor