Tehát borban az igazság. Balgaság – mondják a sertestvérek: a sört mindenki szereti. Vagy hallott már valaki Sörnemissza Gergőről? Csak Bornemissza van. Nem a sör rossz, hanem a rossz sör az. Erre utal Vörösmarty Mihály találós kérdése is: „Mi a különbség a pacsirta és a rossz ser között? A pacsirta fenn énekel, a rossz ser a fenének kell.”
Egy görög legenda szerint Dionüszosz azért menekült Mezopotámiából, mert a sumérok csak sört ittak. Ötezer éve egy Kubaba nevű kocsmárosné várost alapított, és – hála a sörnek – száz évig uralkodott. Több mint egy ezredévvel később Hammurápi, a babilóniai király törvénykönyvében (ami egy kőoszlop) már büntették a sörhamisítókat. Ha egy sörfőzőt pancsolás közben elkaptak, akkor vagy belefojtották a hordójába, vagy halálra itatták a kotyvalékkal. Csak Iulianus császár mondja a IV. században megvetően: a sörnek semmi köze Bacchushoz, inkább a bakkecske vizeletéhez hasonló.
No, ezt az idézetet nem ajánlatos hangoztatni Münchenben. A 42 hektáros Theresienwiesén épp félidejéhez érkezett a 183. Oktoberfest. Andreas Dall’Armi, a bajor nemzeti gárda lovassági őrnagya álmában sem gondolta volna, hogy ekkora szellemet szabadít ki a palackból. 1810 októberében ő javasolta a hercegi jegyespárnak, hogy ünnepeljék nászukat az elhagyott mezőn, fergeteges lóversennyel. Ebből az ötletből lett később a világ legnagyobb sörfesztiválja. Néhány adat: évi hatmillió vendég, hétmillió liter sör, 110 ökör, 50 borjú, egymilliárd euró bevétel. A sátrakból százezer söröskorsót lopnak el, elhagynak ezer útlevelet, félannyi pénztárcát, háromszáz mobiltelefont. A talált tárgyak osztályán még két jegygyűrűt is leadtak. Az Oktoberfest ugyanis nemcsak a sörivásról és a csülökről híres, hanem a flörtölésről is. Ma már köztudott, hogy a híres bajor női viselet, a dirndl olyan, mint egy házassági hirdetés: ha a kötény szalagja baloldalt van megkötve, a hölgy hajadon, ha jobboldalt, akkor férjezett. A XIX. század második felében árnyaltabbak voltak a jelzések: akkor a szüzek középen, az özvegyek hátul kötötték meg a kötényt.
Az igazi sörisszákat persze nem érdekli a kötény. Ők attól ámultak el, hogy idén Dieter Reiter müncheni főpolgármesternek elég volt két határozott ütés, hogy csapra verje az első hordót, és ezzel megnyissa a fesztivált. Ráadásul sörös kiállítást is rendeztek. A serbarátok megtanulhatják, mi a serlajtolási jog (a saját telkén a sörét bárki árulhatja), a sermérföld (egy mérföldes körzetben idegen sör nem árusítható), a serharang (a harang kondulása után tilos a sörmérés) és a városi sercégér, amit Pest-Budán is kilógattak a kapu felett, ahol sert mértek. Ez valójában a városi címer volt, alatta láncon két kékre festett fagolyóbis himbálózott, bizonyítván, hogy a két garas söradót befizették. A cégér emlékét máig őrzi a Kék Golyó utca neve.
A sörhöz számtalan legenda is kötődött. Az egyik legismertebb a Seres szamár. Szegény csacsi egy szamárfejű kísértet, aki éjszaka megjelenik a főzőházakban, a kocsmákban, és sert keres. Ha az okos serfőző mester kikészítette a seres szamár porcióját, nincs baj. A kísértet megissza és békésen továbbáll. Ám ha a gazda sajnálta ezt a kis sert, akkor a szamár törni-zúzni kezd, kinyitja a hordók csapját, széthányja a parazsat. Ilyenkor skandálták a rigmust a selmecbányai mesterlegények: „A fejemen görbe sörény, hogy került a sörbe görény?”
Azoknak pedig, akik szerint a ser mégiscsak ártalmas az egészségre, álljon itt Bohumil Hrabal véleménye: „A máj el van gyötörve, de azok a gyönyörű vesék!”

Vinkó József, Heti Válasz