Mezőségi táncokkal nyitották Sepsiszentgyörgy főterén az erdélyi hivatásos táncegyüttesek a tizenkettedik alkalommal tartott találkozójukat, és szintén mezőségivel zárták a négynapos rendezvényt tegnap este a Tamási Áron Színházban tartott gálaműsoron, amelyre a szervezők meghívták a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttest is. A záróestén Kelemen Hunor fővédnök köszöntötte a rendezvényt, majd díjakat is osztottak, amelyek egy része a találkozón bemutatott produkciók alkotóinak, előadóinak szólt, az életműdíjat a kitüntetettek az erdélyi táncművészetben nyújtott több évtizedes munkájukért kapták.
A Háromszék Táncegyüttes Erdély-menyegző és a Maros Művészegyüttes Most múlik című produkciója után (amelyek szakmai értékelését szombati lapszámunkban ismertettük) az Udvarhely Néptáncműhely mutatta be az Orza Călin rendezte Üveghegy ösvénye című táncmisztériumot Kőrösi Csoma Sándor és a hegymászó Erőss Zsolt emlékére. A szakmai kiértékelésen néhány általánosan is hasznosítható megállapítás is elhangzott: egysíkú a mozgásdinamika, az elmondott szövegek segítik a megértést, de a szövegmondás minősége hullámzó, lehet kortárstánc-nyelven előadni, de az legyen míves, ellenpontozás nélkül fennáll a monotónia veszélye.
A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Táncoljatok! című előadásában a táncosok vallanak szóban és táncban a táncról, ezt a szakma képviselői abból a szempontból is értékelték, hogy az együttes tagjai kipróbálhatták alkotói képességüket, több tájegység eredeti táncaiból merítettek, ők készítették a koreográfiákat, amelyeket Gábos Endre rendezőként fűzött egymásutánba, tulajdonképpen ez volt a találkozó egyetlen néptáncműsora. A Nagyvárad Táncegyüttes Rossini zeneművére készített Stabat Mater című táncoratóriuma a néptánctól merőben elütő mozgásrendszerben, a kortárs balett nyelvén közvetítette a szenvedéstörténet mondanivalóját Kun Attila, a Közép-Európa Táncszínház koreográfusa rendezésében, a KET néhány táncművésze közreműködésével. A kiértékelő bizottság tagjai jó kísérletnek tartották, ami ellenben szerintük technikailag itt-ott sántít, ugyanakkor felvetették a kérdést: helye van-e a néptánctól teljesen elütő mozgásnyelvnek a hivatásos táncegyüttesek repertoárjában? Mások szerint az ilyen kilengések, próbálkozások gazdagítják a táncosok mozgáskultúráját.
A négynapos találkozót tegnap kerekasztal-beszélgetésen értékelték az öt hivatásos együttes művészeti vezetői, igazgatói, az alkotók és társulatonként néhány táncos részvételével, amelyen kiderült: nincs egyetlen recept, ami alapján úgy lehetne megszervezni a vándorrendezvényt, hogy azzal mindenki elégedett legyen, egyesek szerint a Háromszék Táncegyüttes újítása, hogy kísérőprogramokat is kínált a vendégeknek, nagyon jó ötlet volt, mások úgy vélték, a szakmai beszélgetésektől vonták el az időt a helyi alakulatok produkciói. Többen hangsúlyozták: legnagyobb gond a képzéshiány, kitértek a szakmai kiértékelők hasznosságára, de megválaszolatlan kérdés maradt, hogy meddig lehet elmenni az új formai utak keresésében. Abban ellenben mindannyian egyetértettek: az öt erdélyi hivatásos táncegyüttesnek legfőbb célja, hogy minőségi előadásokat állítsanak színpadra, és évente egyszer találkozzanak, hogy közös dolgaikat megbeszélhessék.
Díjak
A Magyar Táncművészek Szövetsége a 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója szakmai bizottsága javaslata alapján adományozta a Kiemelkedő férfi táncos díjat Melles Endrének, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes táncművészének az Erdély-menyegző című előadásban nyújtott táncos-színpadi alakításáért.
A 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója szakmai bizottsága díjai:
Női tánckari nívódíj: sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes – az Erdély-menyegző című előadásban nyújtott magas szintű művészi jelenlétéért
Zenei alkotói díj: Kelemen László és a Heveder zenekar – az Erdély-menyegző című előadás kiemelkedő zenei világának megalkotásáért
Énekes szóló díj: Erőss Judit, sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes – az Erdély-menyegző című előadásban nyújtott kiemelkedő énekesi teljesítményéért
Énekesi díj: Kásler Magda, marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes – a Most múlik című előadásban nyújtott kiemelkedő énekesi teljesítményéért
Hiteles viseleteiért díjban részesült a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes (Táncoljatok! című előadás)
Hagyományőrző alkotói munkáért díjat kapott a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes (Táncoljatok! című előadás)
Képi világáért díjjal jutalmazták a nagyváradi Nagyvárad Táncegyüttest (Stabat Mater című előadás)
Bátor művészi vállalásáért díjban részesült az Udvarhely Néptáncműhely (Üveghegy ösvénye című előadás)
Életműdíjak – a Romániai Magyar Néptánc Egyesület a 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója alkalmából az erdélyi táncművészetben nyújtott több évtizedes kiemelkedő munkásságáért díjazott négy hivatásos táncost: Domokos Zsuzsanna – marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes, Füzesi Albert – marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes, Tőkés Edit – sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes, Vajda Katalin – sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes.