Benedek Elek: Öcsike levelei az ő nadselű gondolatairólAmikor megátkozzák

2016. október 22., szombat, Irodalom

Édes nagyapóka lelkem, elemista korom egy igen szomorú emléke elevenedik meg most, hogy áteveztem a gimnázium második osztályába. Augusztus vége felé járt az idő. A budai piacon óriási dinnyehalmok domborultak, s mögöttük kofák üldögéltek rettentő nagy ernyők alatt.


Az áldott nap tikkasztó hévséggel perzselt, vajmi kevesen lézengtek a piacon. Képzelheti, édes nagyapóka lelkem, a kofa nénik nagy szomorúságát: sehogy sem fogyott a dinnyehalom. A pajtásaim közül egy sem mutatkozott: egyedül, egyedül a pajtások közül, gurigáztam ott a budai piacon, no meg velem volt a hűséges Pufi is, amellyel egykor örök haragban voltam, aztán örök békét kötöttem.
Hát, csak hajtottam, hajtottam, terelgettem jobbra-balra a gurigát, Pufi meg mindenütt a nyomába. Hirtelen-váratlan azonban – Uram Jézus, ne hagyj el! – a guriga az egyik dinnyehalomnak iramodott, Pufi persze utána, s a guriga is, Pufi is a dinnyehalomba gabalyodott, aminek az lett a rettenetes szörnyű következése, hogy a dinnyék megbolondultak, szerteszét gurultak, a kofa néni sivalkodott, aztán hanyatt vágódott, részint ijedtében, részint, mert a dinnyék egy része egyenest a kofa néninek gurult, mégpedig rettenetesen szörnyű nagy erővel. Ez még semmi, de pont ekkor kellett odalibbenni a cérnavékony, nyakigláb Cicukának, akiről nemrég írtam nagyapónak, hogy látogatóba jött Cenci nénihez a mamájával, a kurtavastag Cucika nénivel, akiket – tetszik tán emlékezni – azzal füstöltem ki, hogy Cicikének egy tulipánnal kedveskedtem, amelyben egy szorgalmas méhecske vala, az Cicukának az orrát megcsípte, mire az orrocska megdagadt. Egy szó, mint száz, éppen ekkor kellett idelibegnie Cicukának, aki bizonyosan ábrándozott, nem vette észre a dinnye­halom összeomlását, bezzeg hogy beléjük botlott a guruló dinnyékbe, s egy éles sikoltással elvágódott. Hiszen a kofa néni is, Cicuka is feltápászkodott, de az én tollam gyenge annak leírására, milyen cifra szavakkal teremtettézett körül engem a kofa néni, s ez még semmi, de még meg is átkozott, hogy asszon­gya: dinnye nőjön ki a hasadból, te csirkefogó! Persze, szekundált mellette Cicuka is, mondván: Az, az, csirkefogó! Ismerem én a jómadarat. Rendőr! Rendőr! Fogják meg! Fogják meg!
Mondanom se kell, hogy a bájos Cicuka kiabált rendőrért, de szerencsére ilyenkor a rendőr bácsik bóbiskolnak, én hát nyugodtan felgurigáztam a Rózsadombra. Azonban itt jön a java, nagyapó lelkem. Hát nem megfogott a kofa néni átka? Csakugyan kinőtt a dinnye a hasamból, gurult, gurult, egyenest a szájam felé, s hallottam, amint mondja: No, ha elgurítottál, ebadta! Persze, nagyapó, mint afféle tapasztalt ember, tudja, hogy álmomba nőtt ki a dinnye a hasamból, de bizony megizzadtam belé. Így volt, vége volt, félig valóság, félig álom volt. Holnap a kofa néni és Cicuka ne legyen a nagyapó vendége!
A másolat hiteléül: Elek nagyapó

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 432
szavazógép
2016-10-22: Irodalom - :

A csodatök (Német népmese)

Volt egyszer egy szegény kisfiú. Özvegy édesanyjával éldegélt egy faluban abból a néhány rézkrajcárból, amit az édesanyja mosással, fonással meg tudott keresni. Történt pedig egyszer, hogy az özvegyasszony megbetegedett, s attól fogva a kisfiúnak kellett megkeresni a mindennapi kenyérre valót. Egy nap azonban semmi munka se akadt, s üres kézzel, szomorúan bandukolt hazafelé. Már-már sírdogálni kezdett, amikor az árokparton megpillantott egy szép nagy tököt, és bár ugyancsak meghúzta a karját, nagy diadallal vitte haza.
2016-10-22: Emlékezet - Tófalvi Zoltán:

A magyar forradalom és nemzeti szabadságharc hatása Háromszéken (Ötvenhat Erdélyben)

„Az 1956-os forradalom Magyarországot a XX. században páratlan világpolitikai szerephez juttatta. Ugyanakkor soha olyan nyilvánvaló nem volt, mint azokban a drámai hetekben, hogy sorsa, jövője döntő mértékben a világpolitikától, elsősorban az erőviszonyoktól, a nagyhatalmak között folyó küzdelmektől és egyezkedésektől függ. (…) A kelet–nyugati viszony ötvenes évekbeli alakulásának vizsgálata azt mutatja, hogy minden amerikai propagandával, illetve kelet-európai várakozással szemben 1953–56 között a Szovjetunióban nem merült fel a csatlós országok „elengedésének” gondolata, amerikai, illetve nyugati részről pedig nem léteztek a térség felszabadítását célzó törekvések. (…) A magyarországi felkelés kirobbantása ezért nemcsak hogy nem állt az Egyesült Államok érdekében, hanem kifejezetten kellemetlenül érintette az amerikai vezetést, hiszen a budapesti események megzavarták és rövid időre visszavetették az addig oly ígéretes eredményeket hozó enyhülési folyamatot. Az amerikai kormányzat (…) politikájának kettős célkitűzését ebben az előre nem látott, válságos helyzetben sem volt hajlandó feladni: egyrészt arra törekedett, hogy a szovjet beavatkozás miatti kényszerű retorika minél kevésbé terhelje meg Moszkva és Washington viszonyát, másfelől viszont igyekezett a világ közvéleményét meggyőzni, miszerint Amerika nem nézi ölbe tett kézzel egy kelet-közép-európai nemzet szabadságküzdelmét. E két ellentétes érdek egyidejű érvényesítése érdekében az amerikai vezetők improvizatív lépésekre kényszerültek, közülük a leglátványosabb az volt, hogy a magyarkérdést október 28-án az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalták. Ott azonban valódi döntések nem a tanács üléseinek a nemzetközi közvélemény számára hangszerelt vitáiban születtek, hanem az amerikai, angol és francia képviselők színfalak mögötti titkos egyeztető tárgyalásain. (…) A második szovjet intervenciót követő nyugati passzivitás legfontosabb üzenete azok számára, akiknek sohasem voltak illúzióik, vagy akik most hajlandók voltak lemondani róluk, az volt, hogy minden ellenkező értelmű propaganda ellenére az 1945-ben létrejött európai status quo kölcsönös elismerésén alapuló kelet–nyugati érdekszférarendszer létezik, működik, és speciális automatizmusként határozza meg a kelet-közép-európai régió sorsát. (…)  1956-ban tehát nem volt esély a győzelemre, a magyar forradalom azonban ennek ellenére – vagy éppen ezért – a XX. századi magyar és egyetemes történelem egyik legkiemelkedőbb eseményének tekinthető. ”  (Békés Csaba: Az 1956-os magyar forradalom a világpolitikában. 1956-os Intézet, 2006)