Az erdélyi magyarság múltjának írott emlékanyagát úgy kell tekintenünk a nemzetiség történelmének feltárása során, mely nem egymást keresztező, hanem egymást kiegészítő és feltételező tevékenység a történelem, a külső erők szorításában.
Mégiscsak volt kurucok ellen császári zsoldban harcoló magyar katona a 16—18. században, elsősorban a Thököly-szabadságharc és a Rákóczi-szabadságharc idején loboncos hazafiatlan, bécsi udvar divatos parókájába rejtőzött labanc. Sikeres vezér, a magyar Pálffy János gróf. Keresztes háborúban, Dózsa György vezette felkelésben részes paraszt- vagy nemesember is két ,,lator" közt (török és német). Fájdalmas kuruc háború és sok-sok ,,kuruc vitéz": Két pogány közt egy hazáért ömlik ki vére...
Tyukodi pajtás hajdani historiográfiai értékelése alaposabb odafigyelésre méltó. A nemzet már megosztott volt: a kuruc magyarok a labanc magyarok ellen harcoltak. A kuruc-labanc világ természetes következményét a népesedésben és a gazdasági közállapotban mérhette fel egy nemzet, mely a gyűlölet, a kegyetlenség és a terror melegágyává vált. A kuruc—labanc polgárháború a gyászévtizedek mellé és fölé rendelte az elinduló területvesztést és testvérvesztést is.
Így a változások hosszú során orintációvesztesekké váltunk. Társadalmi szintet ölt a stressz, ami alapjában nem rossz; a kilátástalanság a rossz. Olyan méreteket ölt, hogy veszélyezteti az akarati és alkotóképességet. Megváltoztatják a körülöttünk levő világ tónusviszonyát, hangulatát. Az egyre több befelé fordulás, az úgynevezett önmagába való visszagördülés belső tragédiához vezet. A perspektívateremtés a megoldás a depresszióra. Ezért meg kell szabadulni a sötéten látástól, a szűk körű provincializmustól, az emigrációs kényszerhatásoktól. A bizalomkeltő változások mellett azonnal jelentkeztek az első hibák is. A túlzott ellenőrzés, az adminisztratív beavatkozás, a túlszervezés és az általános politikai helyzet sem kedvezett a kibontakozásnak. De a közéleti alakok szerepének egymáshoz méricskélése, az erőszakolt politikai belemagyarázások mellőzése egyre hangsúlyosabban jelentkezik, és nemzeti önazonosságunk felismerését igyekszünk magunkévá tenni.
Kampánynyitogató programnak már nem elegendő a tájjellegű népi viselet. Komoly gazdasági menetelést várunk: ,,A bal mellső végtagot a jobb hátsó láb követi. A talajon hagyott nyomok is sok mindent elárulnak."