A barótiak az 1956-os emlékműnél hajtottak fejet a forradalomban szerepet vállaló, meggyőződésükért rabságot szenvedők előtt. Elhangzott, hogy a hatvan esztendővel ezelőtt megfogalmazott követelések alig változtak, folyamatosan jogaink érvényesítéséért kell küzdenünk, jajkiáltásunkat nem hallja senki, mert fontosabbak a politikai játékok.
Márton Árpád parlamenti képviselő történelmünk két meghatározó pillanata – március 15-e és október 23-a – között vont párhuzamot. Hasonlóságnak mondotta többek közt, hogy mindkét forradalom egy más országban történtekkel való együttérzésből indult ki. Mindkét forradalom közös jellemzője, hogy a követelések között szerepelt a politikai foglyok szabadon bocsátása, békésnek indultak, de mindkétszer külső, kegyetlen orosz beavatkozással verték le, s hiába szimpatizált az egész világ harcukkal, az erősek nem nyújtottak segítő jobbot, mert egyéb érdekeiket fontosabbnak tartották. Az Erdélyre is átterjedő szervezkedés a román hatalomnak adott okot arra, hogy felszámolja önálló iskoláinkat, nekifogjon falvaink lebontásának, s végül már településeink nevét sem írhattuk le magyarul, csakis az állam nyelvén. A képviselő úgy fogalmazott, manapság sincs sokkal másként: ismét beolvasztanának, felszámolnák falvainkat, jelképeinket tiltják, s ismét elfordítják fejüket azok, akiktől segítséget kaphatnánk – utalt Hans Klemm amerikai nagykövetre, aki szerint Románia modellszerűen oldja meg a kisebbségek gondjait.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom nevében felszólaló Imre Árpád mezőgazdasági mérnök a hatvan esztendővel ezelőtt történtek néhány pillanatát elevenítette fel, majd úgy fogalmazott, 1956 és napjaink közt hasonlóság, hogy politikusaink elszigetelődnek a néptől, elitistává váltak, az egyszerű emberek hangját nem akarják meghallani: „1956 fiataljai biztos, nem így képzelték el a holnapot” – mondotta.
Demeter László, Erdővidék Múzeumának vezetője az erdélyi történésekre emlékezett. Bár itt egyetlen puskadörej sem hangzott el – mondotta –, húszezer magyart és a magyar üggyel sorsközösséget vállaló románt tartóztattak le, közülük tízet ki is végeztek. Demeter méltatta azt a négy baróti diákot – Bíró Benjámin, Józsa Árpád Csaba, Kovács János és Moyses Márton –, akik 1956. november 4-én indultak útnak, hogy a forradalomhoz csatlakozzanak.
Lázár-Kiss Barna András polgármester a városban élő három ’56-os elítélt előtt tisztelgett: Aczél Ferenc, Bede István és Oláh János a jövő nemzedéke érdekében cselekedett, életük példa a ma nemzedékének – mondotta. A városvezető úgy vélte, ma arra van szükség, hogy a közös célok érdekében fogjunk össze, tanuljunk és dolgozzunk, hogy a következő nemzedék számára is létezzen holnap. Lázár-Kiss Barna András a város nevében emléklapot adott át a meggyőződéséért börtönt is szenvedettnek.
Fülöp László miklósvári katolikus lelkész áldásában úgy fogalmazott: Isten szabadságra teremtett, nyissuk meg szívünket előtte. Végezetül az egybegyűltek a Csala kürtje fúvósainak kíséretében elénekelték himnuszainkat. A Baróti Szabó Dávid Középiskola diákja, Fodor László és a Gaál Mózes Általános Iskola tanulója, Tordai Ákos pedig énekével gazdagította a megemlékezést.
