Bátorság, csapat, csillogás, szabadság, erő, közösség, játék, kötéltánc, élmény, könny, mosoly, pörgés, káosz, diadal, lehetőség, hangulat, barátság, vidámság, veszekedés, feltöltődés, összetartó energia, sportszerűség, szín, esemény — ezt ígérték nekünk a Háromszéki Diáknapok szervezői.
És igen! Az idei (legtöbbünknek első) HDN nagy élmény volt. Három nap alatt rengeteg, olykor váratlan dolog történt velünk. Sokat szórakoztunk, de ugyanakkor tanultunk is elkövetett hibáinkból.
A versenyek ideje alatt teljesen kikapcsolódtunk, ráhangolódtunk a feladatokra, egymásra figyeltünk. Igyekeztünk a lehető legjobb formánkat hozni, megpróbáltuk a lehető legtöbbet kiadni magunkból. Megmutattuk, mennyit tudunk, menyire tart össze a huszonkét emberünk, megtapasztaltuk, milyen egy igazi csapat. Rájöttünk, hogy nem is olyan könnyű közös nevezőre jutni, sok kis vitával, egyezkedéssel jár. De ezek a dolgok mind hozzájárultak ahhoz, hogy jobban megismerjük egymást, toleránsabbak, megértőbbek legyünk társainkkal.
A diáknapok alatt olyan dolgok történtek velünk, olyanokat tettünk, mint még addig talán soha. Például fel-alá rohangáltunk a városban, esténként bódorogtunk a sötét utcán, átkutattunk fákat, bokrokat, lepkéket keresve, aztán vállig a szemétben kotorásztunk, embereket szólítgattunk le az utcán, és abszurdumokat kértünk tőlük, fényképezkedtünk úton-útfélen, a fiúkat kötni láttuk, még akkor is, ha tűt életükben sem fogtak. Sok más hasonlóan kínos, de ugyanakkor remek és ösztönző ,,nemes" tetteket hajtottunk végre. Csupa szórakozással, mókával tapasztalatot szereztünk, olyan tulajdonságainkat, képességeinket fedeztük fel, melyekről mi magunk sem tudtunk. Persze, nem mindent láttunk ilyen rózsaszínben. Sajnos, rossz, illetve kevésbé jó dolgokkal is szembesülnünk kellett.
Az esélyegyenlőtlenség okozott gondot nekünk, mert a szentgyörgyi csapatoknak mégiscsak előnyük volt, több versenyszámban is. Például a szarkázásban: míg mi hulladékot kutattunk (ami persze nem volt túl kellemes), ők hazaszaladtak, és otthonról százával hordták el a kupakokat meg a fűzőket. Ez már rengeteget számított, így sok pontot szereztek, és mi kezdtünk elmaradozni tőlük. Ez a probléma a fejvadászaton is felmerült: nekünk könyörögnünk kellett, míg valaki fejre áll, és megengedi, hogy lefényképezzük, a többiek meg ismerőseikhez fordulhattak segítségért. Vagy akár a sakkozó bácsi és kisfiú esete: ők csak szóltak a nagytatának meg a kistesónak, akik biztosan szívesen vállalkoztak erre a feladatra. Persze, ezért senki sem hibás, mert mindenki hasonlóan élt volna a lehetőséggel.
Annak ellenére, hogy a sűrű program eléggé kifárasztott, igyekeztünk a legjobbat kihozni magunkból, egymásból. Biztattuk, ösztönöztük vagy nyugtattuk, szórakoztattuk egymást. Nem sikerült kitűnő eredményt produkálnunk, de nem is az volt a cél, hogy nyerjünk. Már az első perctől csak peace-ok-ul jól akartuk érezni magunkat. Sikerült! A csapatból senki sem bánta meg, hogy részt vett a diáknapokon, úgyhogy jövőre is szívesen eljövünk. Addig is azonban kihasználjuk a hamarosan bekövetkező vakáció nyújtotta lehetőségeket.
Timár Brigitta