Mózes László
Ritkán, rendszerint csak nagy bajban tapasztalható olyan összefogás, mely az egyik percről a másikra nincstelenné vált baróti Bács család megsegítését eredményezi. Szegény embert az ág is húzza, halmozottan érvényes e mondás az ötgyermekes, eddig is nélkülöző, hangsúlyosan nehezen élő család esetében is, hiszen kis otthonuk úgy égett le, hogy a ház lakói csupán rajtuk lévő kopott ruháikkal s a legfontosabbal, az életükkel maradtak.
A szerencsétlenséget követően esetleg hitük s reményük vigasztalhatta őket, talán valaki, valakik segítenek majd rajtuk. Támogatásukat Demeter Zoltán a Gondviselés Segélyszervezet háromszéki fiókja révén szinte azonnal kezdeményezte, így október közepétől a Bács család mellett tekintélyes és megható szolidaritás körvonalazódik. Ez pedig részben cáfolja az előbbi mondást, mely picit átfogalmazva így szól: szegény embert még az ág is húzza, de felemelkedéséért bizony tehet a közösség is.
A közösség, miként a mostani eset is igazolja, nem pusztán egy adott településen élő emberek gyülekezete, hanem közös akarat, szándék, eltökéltség esetén bizony nagy erő birtokosa is. Hiszen most is a legváratlanabb helyszínekről – és nem csak! – érkeznek a Bácsék ügye mellé felsorakozók, felajánlásaikkal meglepve magukat a kezdeményezőket is. Igazolva, hogy egységes, jól meghatározott cél esetén nagy erőt tud felmutatni egy-egy kistérség, pontosabban az ott élő emberek. Esetünkben pedig a közös cél az, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű család fölé új, szerény hajlék kerülhessen. És hogy a kis házikó felépítéséért mennyien cselekednek önzetlenül és önkéntesen, valóban megható. Mert elkészült már a szükséges topográfiai felmérés, a ház terve, keresik hozzá az építőanyagot, s mestereket is, ám ami a legfontosabb és legbeszédesebb, a becsült építkezési költség kétharmada már összegyűlt. Adományokból, kevéssel több, mint két hét alatt.
Mi ez, ha nem a mélyben rejlő, hatalmas emberi erőforrás, mellyel többnyire csak vészhelyzetben, rendkívüli körülmények között élünk? Az erdővidékiek és más térségbeliek összefogása szépen példázza, olyan tartalékokkal rendelkezünk, mely akár székelyföldi életünknek is más irányt szabhatna szokványos hétköznapokon is. Amikor nem történnek tragédiák, amikor egyszerűen csak élni kellene, szépen, okosan és egyszerűen. Méltósággal és tartással. Miként most is meglepő, hogy Erdővidéken mennyi jó ember lép elő az ismeretlenségből, s karolja fel Bácsékat, bizony, e mélyben szunnyadó erő használata máskor is ámulatba ejthetne. S bár napjainkban elcsépeltté, politikai értelemben túlhasználttá vált az összefogás fogalma, az élet mégis azt mutatja: közös és nemes cél esetén tartalékaink kimeríthetetlenek, életünk minőségén éppen e mélyben rejlő, szunnyadó, alig használt erőforrás változtathat.
