Nemrég budapesti kolléga mondta (meg is bánhatta később), hogy ott is előfordul a késés. „Megnyugtattam”: nálunk nem előfordul, hanem napirenden van. Például az a vonat, amelyiknek 4.40-kor kellene indulnia, rendszeresen késik legalább egy órányit. Szóltam is, miért nem írják a valós adatot a menetrendbe, amelybe állítólag még a késések is be vannak számítva „az utasok érdekében”. De csak állítólag...
Többször kértem a brassói állomáson jegyet arra a vonatra, amelyik hamarabb indul Bukarestbe. Azt kérdezték, melyikre adják, mondjam meg én, mert ők nem tudják, hogy melyik indul hamarabb, mert mindegyik késett, s ki tudhatta volna, hogy melyik pontosan mennyit…
November elsején, mindenszentek napján szintén késett a hajnali 4.40-es. Az 5.40-esre kértem jegyet, nem írtak ki késést rá. Mire érkeznie kellett, bemondták, hogy késik 30 percet, aztán, hogy 40-et, aztán, hogy 50-et. A 60-at, aminél amúgy is többet késett, már be sem mondták. Hogy én s más is munkába mennénk, s idejében szeretnénk odaérni?! Potomság, mondjuk Rákosihoz meg Ceauşescuhoz képest.
Kérném a panaszkönyvet. Megvárom, hogy jöjjön valaki, akitől el lehet kérni (pedig ki vagyon írva, hogy állandó – „permanens” – az ügyfélszolgálat). Megtudom, kihez kell folyamodni, megyek a főnöki ablakhoz, s ott sincs senki. Idővel jön valaki, de számba se vesz körülbelül tíz percig, aztán elmondja, hogy ő és társai nem tehetnek semmiről. Én is el, hogy hát mi értelme megint a panaszkönyvet kérni, s írni bele, ha már többször is megtettem eddig, de semmi eredménye, sőt, ha lehet (s nálunk ne lehetne?!), a helyzet tovább rosszabbodott.
Az 5.40-es vonatom 7 után csak elindult (mondják is egyik s másik pártbeliek nekem, a párton kívülinek, hogy na lám!). Amikor felültem, egyik utastársam épp a kalauz, a vonatfőnök nevét tudakolta (hiába), nem csupán a késés miatt, de mert az utastérben (fülke nélküli vagon) egyesek dohányoztak, mások részegen duhajkodtak, és mind büntetlenül. A vasutas csak hajtogatta, hogy nem tehet róla, a késéssel s mással volt elfoglalva; a rendszert, azt szerinte is lehet szidni, de személy szerint őt és kollégáit nincs miért.
Az egyetemen a diákjaimnak majd én is elmondhatom ugyebár, hogy nem tehetek a késésről.
Mennyivel egyszerűbb a közúton: amikor kissé túllépem a megengedett sebességet, megbüntetnek, noha ugyanezt a szabálysértést a nem szirénázó rendőrautó előttem megússza...
Hogy emberek halnak meg, mert az állam maga nem tartja be például az általa hozott gombatörvényt sem (egyesületünk csak javasolta bevezetését), s többszöri tiltakozásunkat követően sem történik jóformán semmi, a törvény nem működik, ez van. Mit tehetünk?
Húzzuk meg a vészféket? Kérjünk panaszkönyvet, menjünk választani nemsokára?!
Már szavaztunk párszor a fejetlenség, felelőtlenség ellen garantáltan cselekvőkre: úgy látszik, hogy többé-kevésbé hiába.
Én csak nem nyugszom. S remélem, vannak még ilyen „reménytelen” esetek, mint jómagam. Mert mi lenne például, ha minden perc késésért vigaszpénzt kellene fizetnie a felelős vállalatnak vagy embernek, s ráadásul büntetést az állam felé is, amelynek tovább csorbítja „becsületét”?!
Nemrég nyelvrontást akartam jelenteni, például, hogy több településünk nevét se vagyunk képesek helyesen leírni (a helységnévtáblán sem). Elnapoltam. Ugye, rosszul tettem, még ha netán Csernáton részeiről is van szó például? „Ez a világ nem testálódott ...”

Zsigmond Győző