A nemzet sorskérdéseit évtizedek óta interjúkban, szociográfiai munkákban, regényekben faggató Gazda József legújabb könyve, A hajótörött (Hét Krajcár Kiadó, Budapest, 2016) meditáló, válaszkereső írás, az erdélyi magyar nemzeti közösség sorsregénye.
Eseménysora 1956 nyarán indul az Őrző-hegy lábánál, a Kárpátok közé ékelt Szépföld Üsd településén. A 90 napnyi elbeszélt időbe fél évszázad szörnyű történései sűrűsödnek: Kelet-Európa és a többszörösen is megpróbáltatott magyarság sorsa.
A megidézett eseményeket a lét peremére sodort kisember, Vágó György nézőpontjából értelmezhetjük. A szövőgyári mester életét meghatározó pillérek: a családhoz, a munkához, a magyar kultúrához, kiemelten a könyvhöz való erős kötődés és a szenvedélyes igazságkeresés. A család értelmet, szépséget ad a mindennapoknak és folytonos feladatokat (hét gyermek, feleség, özvegy édesanya), a munkát istenadta teremtő, alkotó tevékenységnek tartja, amelyet csak „egyféleképpen, becsületesen szabad elvégezni”, a könyv pedig amolyan társa, „tanácsot keres benne, véleményt keres a világról, a korról”.
Az események ideje (az 1950-es évek) az erőszak, a hazugság, a képmutatás kora: „Minden-minden hazudik, még a napkorong is, amikor felbukkan az ég peremén vagy lenyugszik a nyugati égen, belebukik a Vörös fénybe, önnön visszasugárzó fényébe, hazudik az is... Nem mondhatod azt, amit érzel, hazudik mindenki mindenkinek. Hazug a világ, hazudnak a hegyek, hazudnak a völgyek, a völgyekben meghúzódó falvak… Hazug a város, hazugok az utcák. Az igazság eltörültetett! (…) Ez a világ olyan, mintha vakok világa lenne. Melyben az a bűnös, aki lát. Csak egy nagyobb bűn van ennél: amit látsz, azt ki is mondod.”
Az igazság kimondásáért küldik Gyurit „jutalomkirándulásra”: durva cinizmussal juttatják zárt intézetbe. Ez az egyszerűségében és váratlanságában döbbenetes alaphelyzet motiválja a történet folytonosságának megszakításait, a szereplő töprengő emlékezését, az elbeszélő és a főhős sorsértelmező próbálkozásait, a szöveghelyek metaforikus összekapcsolását: „Vajon lehet egyszerre kifelé is és befelé, előre és visszafelé is nézni? Megpróbálom. Magamra, magamba, körbe itt a szobában és ki a messzeségbe, valahová a világra, a világba. Rá a korunkra, melyben élünk, mely rabjává akar tenni minket, meg akarja szabni lépteinket.”
A családjától, munkájától és szabadságától megfosztott ember kétféle utat jár be; az egyik térben és időben pontosan követhető (valóságos földrajzi helyek, az események naplószerű kronológiája), a másik csapongó: a lélek, a töprengő szellem útja. A „miért történt az, ami történt?” típusú kérdéssor hívja elő a gondolatfolyammá terebélyesedő monológokban a világtörténelem meghatározó eseményeit (Spartacustól a francia forradalmon át az orosz októberi forradalomig), a magyar történelemnek a kisebbségi sorsot előidéző és meghatározó fordulatait (az első és a második világháború, az úgynevezett népi demokrácia, a kommunista diktatúra). Felvonultatja a világ jól ismert kisebb és nagyobb diktátorait (a Nérók és Caligulák után Lenin, Sztálin, Hitler, Rákosi, Mao Ce-tung, Kim Ir Szen…), a hazai kommunista vezérkart, Gheorghe Gheorghiu-Dej-zsel az élen. Az elbeszélő és a szereplő múltat faggató szavaiban a történelmi események filozofikus elmélkedésekkel, az irodalommal, a politikával, az etika alapvető kérdéseivel ötvöződnek. Több nézőpontból is vizsgálnak olyan fogalmakat, mint: demokrácia, párt, igazság, szabadság, becsület, korszellem, a gyilkolás mint korparancs stb., boncolgatják a nyelvi jelentés szintjén is a kor szólamaiban gyakori (elvtárs, osztályellenség, magántulajdon, kizsákmányolás, rendszer, önkény, törvény stb.) szavakat.
A gondolatfolyamba szervesen épülnek be vers- és prózaidézetek, gyermekmondókák, a Szentírás és népdalok szövegtöredéke, népszokások és imádságok, Vágó György kultúrából épült identitásának elemei. A komor gondolatok között/mellett megfér a szójáték, politikai vicc, nyelvi humor is.
Az útra kelők sora nem Vágó Györggyel kezdődik. Az emlékezésben megelevenednek a román megszállás elől útra kelők, a mindenkori üldözöttek, a világ hajótöröttjeinek botorkálása a történelem országútján. Az út végén fölcsillan ugyan 1956 októberének reményfénye, ám az olvasóban továbbmunkál a megszerzett tapasztalat: „Kiút vagy más út, más, ennél jobb, mint amit a kor kínál, nincsen.”
Gazda József vezérelve (miként a könyv első hazai bemutatóján elhangzott): igazat mondani, igazat írni. Igazsága meggyőző, éppen ezért nyugtalanító is: önvizsgálatra és állásfoglalásra készteti az olvasót.
TULIT ILONA
