Beyonce és Lady Gaga minden erejükkel megpróbálták felvilágosítani a tömegeket, de fafejűekbe ütköztek. Ha másért nem, akkor ezért értük, e két bánatos hölgyért tennünk kellett valamit. Kézenfekvő a megoldás. Az amerikaiaknak újra szavazniuk kellene, élükön azokkal az ostobákkal, akiknek nincs legalább egy transznemű a családjukban. Ha így sem működik, akkor addig szavaznak, míg meg nem születik a kívánt eredmény. Nem ez lenne az első alkalom. A receptet az EU vitte tökélyre, és úgy szól, hogy a választók hibáznak, de addig kell szavazniuk, míg eltalálják.
A második hülyeség ott liheg az előbbi nyomában, és úgy szól, hogy Trump győzelme felborította a politikát. Feje tetejére állította.
Ha így van, akkor el kell ismernünk, hogy a politika a proletár komponenstől megtisztított kiadású Marxot olvasva menetelt a világban, és éppenséggel csak most tér vissza oda, ahonnan elindult: a tisztán demokratikus értelmezéshez. Végül is Trump eladósodás nélkül győzött a választáson. Nem adósa sem a nyomásgyakorló csoportoknak, sem a civil szervezeteknek, sem Soros Gy. úrnak, sem az imázsgyáraknak. Trumpon keresztül csak azok szavazata szólalt meg, akik őt akarták elnöknek. Ennyi. Igen, a szavazatok számát tekintve Trump vesztett. 0,3 százalékos különbséggel, de vesztett. De az amerikai rendszer szabályai szerint győzött. Ahogy azokat az Egyesült Államok történelmére és alkotmányára alapozva a tisztelt nép kigondolta és megírta. Vagy a felsőbbrendű amerikaiak láthatatlan tintájával felülírjuk? Gond egy szál sem. Meglesz. Mindent újra kell majd írni. Erről van igazán szó. A választások előtti háború még csak most kezdődik. A Trump győzelmével szembeni ellenséges szörnyülködés és egocentrikus dühöngés egy történelmi katasztrófa beharangozói. Egyszer és csakis egyszer mondom el (ezen a héten): a nyugati demokrácia nem fogja túlélni. És íme, miért nem.
Először is azért, mert a Nagy-Britanniát az EU-ból kivezető népszavazás és Trump győzelme után a nyugati demokrácia két alapítója lépett ki.
Az EU partra vetetten áll, ahonnan rosszmájú közhelyeket képes kiötleni, semmilyen jelét nem adva annak, hogy felfogja a történteket. Egy szó sincs a választók által küldött üzenetről. Semmilyen történelmi visszatekintés 1815-re (bonapartizmus) és 1945-re (nácizmus), amikor az alapítók már megmentették korábban az európai demokráciát. 2016 lehetne a harmadik alkalom, de nincs, ki felfogja ezt. Ehhez a brüsszeli, párizsi és berlini elitista konglomerátumnak le kellene mondania, kukába kellene vetnie magát az illúziókkal és a passzivitással egyetemben. Ez nem fog megtörténni. Európa a gödör aljáig folytatja útját a bürokratikus állam és a népellenes politika felé.
Aztán ha kilépünk az újságírás keretei közül és áttérünk az ideológia tragédiáira, akkor azért, mert a nyugati világ egy kulturális polgárháború szélén áll.
És egy önmegsemmisítő forradalmi helyzet kellős közepén. Az establishment, vagyis a politika, a sajtó, az egyetemek, a művészetek, a pénzügyek és az IT úri világa átváltott egy másik kultúrára, mely eltér a nyugati hagyománytól és ellenségesen viszonyul hozzá. Egyfajta sikk, hordozható és üldözésmentes kereszténység, mely felváltotta a demokrácia alapszabályát: a törvény előtt minden polgár azonos színű, ugyanolyan jogai és kötelezettségei vannak. Az új vallás kitalált egy fajilag, társadalmilag és szexuálisan diszkriminált áldozatokkal teli világot. A klasszikus Nyugat összes értékét vád alá helyezték. Az establishment politikailag kikísérletezett egy cinikus és kivédhetetlen mechanizmust: áldozatimport kívülről, áldozattenyészet belül és feltétlen védelem speciális jogok révén. Szavatolt szociális segély, vizsga nélküli bejutás az iskolákba és kvótákkal garantált karrier. Az áldozatok szabad idejükben rendőröket lőhetnek agyon, akiket aztán post mortem rasszistává lehet nyilvánítani. Ha ez túl fárasztó az ügyfél számára, a szociális segély mindenképpen megmarad. A haszonélvezőnek csak annyi dolga van, hogy szavazzon.
A speciális jogokkal rendelkező áldozatoknak négyévente egyszer el kell menniük az urnákig, és arra kell szavazniuk, akire kell. A mechanizmusnak a baloldal hatalmát kellene szavatolnia, de menet közben még mindig beleütközik lázadásokba. 2016-ban például, amikor a nép ellenállt az átnevelésnek és szavazással reagált.
Ebben a pillanatban a demokrácia nem megfelelő, sőt, kockázatos az elitek számára, és ezért ki kell játszani. A hatalom csak akkor biztosíthatja a szupremáciáját, ha képes lesz egységes ideológia alá vonni a társadalmat és a demokráciát. Iszonyatos lesz a bosszú, mert a mosdatlanok győzelemre merészelték segíteni Trumpot.
Ebben a helyzetben a lázadóknak már csak egy fegyverük maradt: a kő élességű szavazat. A tiltakozás kovaköve. Amúgy csak a félelem marad. Elsősorban a módosítástól való félelem. A kultúrában az, akit módosítanak, nem másvalamivé, hanem semmivé alakul át. Az ember továbbra is élni fog, de megszűnik létezni. Itt, ebben a kulturális zsarolásban érhető tetten a baloldal felelőssége és szinte kriminális bűnössége. A jobboldal pártjainak szintén nincs már hasznuk, hiszen beolvadtak az establishmentbe. Az űrt az elszabadult demagógok és populisták töltötték ki. Donald Trump. A politika eldurvult és fogolyejtés nélküli összecsapást vetít előre. Vagy-vagy.    
A két tömb közzé szorult demokrácia szétporlad és elbukik.
Csak formális és nagylelkű látszatai élnek túl. A retorika, a választások rendszeres gyakorlata, szabad hozzáférés a feldolgozott információhoz és végtelen részvétel minden ügyben, kivéve az igazán lényegesekben.
Ami a sportra emlékeztet – a spontán celebek kultusza által hajtott globális cirkusz egyik kedvenc szórakozása. Az új politika szabályai szerint szinte az összes olimpiai százméteres síkfutási döntőt kvótákkal kellene szabályozni, a sokszínűség hiányára hivatkozva. Személy szerint én olyannak akarom ezeket, amilyenek. A szín egy kromatikus szeszély, mindaddig, amíg a döntősök a teljesítményük alapján jutnak be. Az alternatíva az lenne, ha lejtős pályán tartanák a döntőt. Inkább a 100 méteres síkfutást választom. Nagyon sík futást.
(Forrás: Adevărul/Főtér)