A diákok reggel nyolcórai kezdést, több és érdekesebb testnevelési órát szeretnének, valamint azt, hogy a tanévszerkezet ne változzék évről évre – derült ki abból az alkalomból, hogy a svájci Terres des hommes Alapítvány által kezdeményezett stafétaprogramban a megyei főtanfelügyelő egy napját végigkövető két diák sajtótájékoztatón mondhatta el, mi az, amin a leginkább szeretnének változtatni.
Hasztalan reggel héttől nyaggatni a tanulókat, amikor ebben a korai órában senki nem figyel – véli Timi, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum IX. osztályos diákja. Szerinte a tornaórák unalmasak, sokan nem látják értelmét, hogy mindig ugyanazért a labdajátékért átöltözzenek tornafelszerelésbe. Minden bizonnyal ez is oka annak, hogy Háromszéken közel hétszáz diák szerepel ebben a tanévben a felmentettek lajstromában. Kiss Imre főtanfelügyelő úgy véli, bár elég nagy azoknak a tábora, akik felmentetik magukat a torna alól, kevesebb, mint korábban, szerinte a családorvosok szigorúbban ellenőrzik, hogy kinek adnak felmentést. A napokban az oktatási miniszter javasolta, tegyék kötelezővé a felmentett diákok részvételét a testnevelési órákon, és adjanak nekik az órán történő mozgáselemekkel, játékokkal kapcsolatos feladatokat. A diákok erről még nemigen hallottak, de nem látják értelmét.
A szintén kilencedikes Kata arról beszélt, azért választotta a főtanfelügyelő kísérgetését a stafétanapon, mert érdekelte, hogyan lehet a megye háromszáztizennégy óvodája, iskolája működését összehangolni, irányítani. Éppen ez a célja a stafétaprogramnak, hogy a diákok bepillantsanak különböző intézmények, tisztségviselők, közéleti személyiségek tevékenységébe. Voltak, akik a polgármester, alpolgármester egy napját követték, többen az írott és elektronikus médiát választották. Szerkesztőségünknek is volt diáklátogatója, egyik nap ketten követték a lapszerkesztés folyamatát.
Zágoni Imola nevelési tanfelügyelő elmondta, a program nagy segítség a pályaválasztásban, mert ha a fiatalok egy kicsit is belelátnak annak a szakmának a mindennapjaiba, amit választanának, kisebb lenne az esélye annak, hogy későn jöjjenek rá, nem jól döntöttek. A stafétaprogramban nyolc háromszéki iskola vett részt, három-három Sepsiszentgyörgyről és Kézdivásárhelyről, valamint egy-egy Árapatakról és Rétyről.