Persze, szívesen szavaznál másokra, mint akik mandátumról mandátumra felvágtak hamis baloldali politikájukkal, képmutatásukkal, lopkodásukkal és bunkó önhittségükkel, akik mindig rátelepedtek egy-egy hasznot hozó  billentyűzetre valahol a nyílt bárdolatlanság és a nyálkás gúnyolódás között. De akár az ellenzék, a hatékony jobboldal felé is szívesen fordulnál, ám elég hamar észreveszed, hogy ők sem azok már, akik hajdanán voltak (már ha elfogadjuk, hogy bármikor is olyanok voltak, amilyeneknek lenniük kellett volna...). Mára azonban csak meggyőzni képtelen, fekélyekkel teli, alkalmatlanokból és demagógokból álló kibogozhatatlan katyvasz lettek.
Ilyen körülmények között az az elfogadható megoldás, ha azokra szavazol, akik  legalább  az újdonság nimbuszával rendelkeznek. Valami olyasmit szeretnél, ami nem hasonlít arra, amit már ismersz. Új arcokat, új diskurzusokat, új képességeket akarsz. Nagyon jól tudod, hogy ez nem kockázatmentes. Az abszolút újdonság nem szavatol abszolút minőséget. Valójában semmit sem szavatol. Lehangoló meglepetésekben lehet részed. Ráébredhetsz – vajon hányadszor? –, hogy voltaképpen senki sem tökéletes. Ráadásul a tapasztalat megtanított arra, hogy nagyon sok tiszteletre méltó, hozzáértő, lelkileg kiegyensúlyozott embert kaphat el egyfajta elmebaj, mindent szétzúzó belső rendetlenség, ahogy magas tisztségbe jut. Már nem ismersz rájuk. Nae, aki tegnapig még haver volt, most már nem Nae, hanem főnök, sarki fény, emlékmű. Nem szövetségest, képviselőt szavaztál meg magadnak, hanem főkolompost, vagy a legjobb esetben  egy idegent, egy ismeretlent.
Mégis a kockáztatás felé hajlok.
Inkább tévedjek, a jobb lehetőségre számítva, semmint hogy keserűen bólintsak, a hagyományos  helyi pech által meggyőzve. Röviden: mint mondtam, a Mentsétek meg Romániát Szövetség felé hajlanék. (Nyilvánvalóan azonnal akadtak kommentelők, akik megvádoltak, hogy véleményem nyilvánosságra hozásával manipulálom az embereket, vagyis választási ügynökké válok. Nem, testvérek, szavazzatok, akire akartok! Amúgy is, az igazi manipulátorok máshol vannak...) Elismerem, hogy a Mentsétek meg Romániát Szövetség ideológiai szempontból nem mentes némi ködösségtől. Elismerem, hogy a tagjai többségéről halvány fogalmam sincs. Persze tudom, ki az a Vlad Alexandrescu (és gratulálok az offenzív fellépéséért), Dan Lungu, Cristian Ghinea, R. M. Gociu, de nagyjából ennyi. Tudok még ezt-azt a mellékes szervezetekről (Szabad Emberek Pártja, fiatalok platformja), amelyek kapcsolata nem mindig egyértelmű (Mentsétek meg Romániát Szövetségesek vagy függetlenek?), de vannak bennük elfogadható emberek (Sebastian Burduja vagy Costel Vişinel Bălan). Azt azonban nem vitatom, hogy mentálisan alkalmazkodnom kellett a Mentsétek meg Romániát Szövetség egy sor taktikai és stratégiai sutaságához, egyes (főleg kampány idején) nem szerencsés kijelentéshez, egy bizonyos kifejezőprofil hiányához, a politikai harcban mégiscsak rendkívül szükséges megjelenés bizonyos halványságához. De mint mondtam, senki sem tökéletes...
A függetlenek csoportja is ígéretes káderkeltető lehetne.
Habozás nélkül megszavaznék egy Toader Paleologut, aki politikailag és intellektuálisan is alkalmas, hatékony és kedves debattőr, akinek olyan könnyedén tették ki a szűrét a liberálisok, hogy azt nem tudom nem vegytiszta hülyeségnek minősíteni. De még a függetlenek között is vannak némiképp instabil vagy talányos figurák. Az egyik az M10-ből távozott, a másik Dan Diaconescu Néppártjából, a harmadik...  Elena Udrea. Udrea asszony esetében spontánul felvetődik a kérdés: Mivel, kivel szemben független? Vagy: Hány otthagyott függőségre van szükség, hogy valóban függetlenné válj?  Persze a labda, mint mindig, a választók térfelén pattog. Én magam foggal-körömmel ragaszkodom az egyetlen kritériumhoz, amely még meg tud mozdítani: az új választottak ne váltsanak ki olyan kérdéseket, mint: Már megint ez? Elegünk van az ostoba fecsegésükből! Nem akarom, nem vagyok képes, nem bírom többé elviselni, hogy ugyanannak a bandának legyek a foglya! Minden kockázat ellenére eddig még nem látott arcokat, eddig még nem hallott hangokat, tisztességes erkölcsöket akarok. Vagy, ha ez sem lehetséges, akkor legalább a düh és a kétségbeesés szakaszán túljutni és egy kis polgári örömnek szeretnék örvendeni.
 (Adevărul)