De profundis

2016. december 3., szombat, Kultúra

A mélységből kiáltok, Uram! – hangzik évezredek óta az örök adventi imádság Istenhez. Mindig akkor erősödik fel, amikor egy-egy civilizáció a végnapjait éli. Akkor, amikor egy hatalom már nyíltan áthág minden örök erkölcsi törvényt, uralkodása, kapzsisága, kizsákmányolása, elnyomása milliók meggyötört, kizsigerelt, már az állati sorba taszított ember puszta létét fenyegeti, amikor már nem remélhet segítséget sehonnan, és nincs sehol a földön olyan hatalom, mely megszabadíthatná.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele


Nos, ilyenkor tör fel a halálra szánt ember lelkének mélységéből, mint egy halálsikoly, az örök adventi ima, a de profundis kiáltása a Mindenség Urához, szabadításért, megváltásért esengve.
A történelem mélységében oly sokszor elhangzó emberi kiáltást először a zsoltáros ajkáról elhangzottként jegyezték fel. Valószínű, akkor, amikor levert népét a győztesek Asszíriába vagy Babilóniába hajtották fogságra (Kr. e. 722, 586).
Feltört ez az ima az őskeresztények üldöztetésének évszázadaiban a meggyötört hívő lelkekből, amikor római császárok elnyomása alatt korbácsütésektől nyögtek, cirkuszok porondján vadállatok marcangolásának halálhörgései közepette, amikor nem látszott a szabadulás lehetősége sehol a horizonton. Egy velejéig megromlott, erkölcstelen, rabszolgatartó és elpuhult társadalomban, ahol a gazdagok egyre gazdagabbak, s a szegények egyre szegényebbek lettek, akiknek élete semmit sem számított már – az új hit futótűzként terjedt, mert alapeszméje minden addig tapasztaltnak az ellenkezőjében gyökerezett: a könyörületességben, az emberi méltóságban, egyenlőségben, Istenben, a megváltásban való hitben és erkölcsben. Az összeomló római birodalom romjain kisarjadt és felnövekedett a jövendő élet hajtása: a Keresztény Európa.
Korunk a megöregedett, önmagukat felélő, elgyengült világbirodalmak összeomlásának kora. Alig húsz éve a világtörténelem egyik legvéresebb hatalma, a kommunista birodalom omlott össze a szemünk előtt – jóllehet roncsai igyekeznek túlélni és tovább pusztítani. A helyébe lépő globalizált kapitalista világnak sem kellett több, mint húsz év ahhoz, hogy mérhetetlen és regulázást nem tűrő féktelen kapzsiságában kitermelje önmaga halálos kórját: a jelenlegi pénzügyi világválságot, amely menthetetlenül világgazdasági válságot idézett elő – amelyben benne vagyunk. Megroppant, és fölállni aligha fog tudni már. Sorsa csak enyészet lehet. Sajnáljuk talán? Nem! Hiszen nem hozott semmiféle megoldást a világ égető problémáira – egy mozgató motívuma volt csupán: a mérhetetlen harácsolás mindenre és mindenkire való tekintet nélkül! Az emberiség felemelése helyett a maga erkölcstelenségét terítette a világra. Politikailag „korrekt” lett az istentelenség, az erkölcsi normák elvetése, a nevelés leépítése, a másság piedesztálra emelése, az elvtelen, csak magának kaparó életvitel, az élet „hedonisztikus” elve; egy „új” Európa építése a 2000 éves kereszténység kihagyásával, nemzet, faj tagadásával – mindenféle ősi gyökér felszámolásával. Szenvtelenül engedte a föld, a vizek és a levegő mérhetetlen elszennyeződését, a föld kincseinek kiszipolyozását és elherdálását. Immár 96 éve, hogy szenvtelenül ránk erőszakolták Trianon békediktátumát, amin még Hitler is enyhített, s amit Párizsban kéjelegve ismételtek meg, beszorítva minket egy gyűszűnyi országba, ahonnan nézhetjük határaink mellett halálra szánt véreink egyharmadának vergődését, elnyomását, lassú felszámolását és elpusztítását. Ráadásul meg ránk ültettek egy kormányt, amelyik egy haldokló rendszer utolsó csatlósává tette országunkat. Mindezek tetejébe pedig Európára zúdítottak egy hetedik századi harcos és fanatikus vallásos tömeget – kegyelemdöfésként!
Egy összeomló „szép új világ” romjai között vergődve, amikor sehol a láthatáron nem látszik megoldás – belőlünk is felszakad az örök adventi kiáltás Isten felé: de profundis...!
A veszedelmet, amelyben benne vagyunk, már egyre többen látják, viszont a kiútról megoszlanak a vélemények. Szinte közös vonásuk a külső, a politikai szférában megtörténő változás. Ez azonban csak fájdalmasan hosszú idő után válik valóvá. Egyetlen járható út maradt, az, ami mindig is volt, a megújulás titka: egyenként kell megújulnunk belülről, szívünkben és lelkünkben. Amíg ez meg nem történik, a gyökeres változás csak „sültgalamb-várás” marad. A változást helyettünk senki más nem fogja elvégezni! Ám a változás csak akkor fog megtörténni, ha egyen-egyenként visszatérünk régi megtartó gyökereinkhez: Istenhez, hithez, erkölcshöz, felelősségvállaláshoz, ősi hagyományainkhoz, magyarságunkhoz és édes hazánkhoz.
Magyar adventünk – várakozásunk – csak így fog boldog beteljesedéssé válni!
DR. PUNGUR JÓZSEF (Erdély.ma)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 510
szavazógép
2016-12-03: Jegyzet - :

Andrei Pleşu: Mi, románok nem tudjuk, kire szavazzunk

Inkább kockáztatni, mint ugyanazokat a bunkókat megszavazni.
Túlzok. Úgy tűnik, sok román tudja, kire szavazzon. Általában ugyanazokra, akiket eddig szinte állandóan megválasztottak... De vannak olyanok is, mint például én, akik a folyamatos választási döbbenet állapotában élnek. Vagy akik úgy szavaznak, mint Adam Michnik, aki elmondta, hogyan szavazott Walesára, amikor már nem kedvelte: az orrát befogva.
2016-12-03: História - :

Hencz Hilda: Magyar Bukarest (38. / részletek)

A bukaresti magyar líceumot már a hetvenes években, Tulipánt Ilona igazgatósága alatt megpróbálták a szomszédos Iulia Hașdeu-líceumba olvasztani, de az igazgatónő és a szülői bizottság tagjai által aláírt, Fazekas Jánoshoz eljuttatott kérés megmentette az iskolát a felszámolástól. 1972–1988 között a szülői bizottság elnöke Lőrinczi Gyula volt, a katonai műszaki akadémia tanára, három gyermek édesapja. Kezdeményezésére ez idő alatt nyolc beadvánnyal fordultak a hatóságokhoz, a bukaresti magyar iskola hagyományaira hivatkozva tiltakoztak a tanárok alacsony szakmai felkészültsége és a magyar tanárok románokkal való helyettesítése miatt, ugyanis lassan már minden tantárgyat románul tanítottak.