Könnyű lenne mindezt azzal ellegyinteni, hogy Románia sorsa a románokon múlik, rajtunk, magyarokon csak annyi, hogy a nem éppen hibátlan, de egyetlen magyar érdekképviselet arányosan vagy az alternatív küszöb nyújtotta, inkább jelképes módon lesz jelen az új törvényhozásban, amely a következő ciklusban nemcsak ünnepelni akarja a százéves Romániát, hanem újrafogalmazni is lakóinak, helyesebben vezetőinek szemlélete szerint.
Látszólag mindegy, hogy ebben a folyamatban kilenc vagy huszonkilenc magyar honatya vesz részt, hiszen az öt, sőt, 1990-ben még hét százalékon álló RMDSZ 27 év alatt sem ért el átütő sikert a kisebbségi jogok érvényesítésében, akkor sem, amikor a mérleg nyelve volt a kormányban, képviselni pedig kevesebben is tudnak. Tagadhatatlan, hogy a magyarellenesség azóta erősödött újra fel, amióta az RMDSZ kiesett a hatalomból, lehet ezt külső okokra is fogni – foszladozik a NATO- és az EU-csatlakozás miatt felöltött köpeny, kivillog alóla az idegengyűlölet, intolerancia és sok más takargatni való –, de a cél sajnos világos: ki akarnak szorítani minket, minimalizálni akarják jelenlétünket a döntéshozásban is, életterünkben is, hogy a százéves Romániában a közvélemény-kutatások hibahatárára csökkenjen a nemzetiségek aránya. Régebb – még a kommunizmusban is! – legalább a nyilatkozatok szintjén hirdették a „románok, magyarok, németek és mások” teljes egyenlőségét, ma egyetlen román párt sem vesztegeti erre az idejét. És akárhogy lépünk, akár otthon maradunk, akár a tulipánra szavazunk, akár mást választunk, ezek a pártok fognak a következő években többséget alkotni, kormányt alakítani, döntéseket hozni. Rólunk is. Őket erősítsük vagy magunkat?