Ne csodálja, édes nagyapóka, lelkem, hogy az elmúlt ősszel oly mélységesen hallgattam, s bár csakúgy teremtek a nadselű gondolatok, egyetlenegyet sem közöltem magával. A magyarázat igen egyszerű: Budapesten is épp oly gyönyörű volt az ősz, mint Kisbaconban, s persze, a Rózsadombon őszöltem a kedves Cenci néninél, onnét jártam iskolába. S bizony, nem volt időm levélírásra, mert tetszik tudni, néha-néha tanulni is kell ám. No, most már van időm, a tél beszorított a pesti lakásba, s íme, megszólalok a hosszú hallgatás után.
Nem tudom, írt-e már apus nagyapónak: újabb idő óta nemcsak a világbékének, de az állatvédelemnek is apostola lettem, s már meg is mentettem egy sündisznó életét. Tudni kell, édes nagyapóka, lelkem, hogy nyáron, amíg én rosszat nem sejtve termeltem Kisbaconban a nadselű gondolatokat, Cenci néni szomszédságába egy éltesebb úri nő költözött, akit én egyszerűen Pacsuli néninek neveztem el, mert oly rettenetesen illatszerezi magát, hogy a kerítésen átillatozik. Van ennek a Pacsuli néninek egy hosszú, vékony, undok kutyája, amely egész nap csahol, s csaholásával szüntelen zavar engem a nadselű gondolatok termelésében. Egyszer aztán nem álltam meg, hogy át ne nézzek a kerítésen – ugyan, mit ugathat oly nagy kitartással. Hát uram, teremtőm, egy szegény sündisznó körül ugrált, s kapkodott hozzá, persze mind mérgesebben és mérgesebben, mert ugye, tetszik tudni, a sündisznók teste tele van tűzdelve hegyes tűkkel, s ezek a Pacsuli néni kutyáját össze-vissza szurkálták. Ohó, nem oda Buda, mondám magamban. Vége is az lesz, hogy halálra kínozza szegény sündisznócskát – meg kell mentenem a csúf haláltól. Nosza, egyszeriben nadselű gondolatom támadt. Szaladtam az almaszedőért, aztán fel a kerítésre, az almaszedővel átnyúltam, a sündisznócskát belehengergettem, aztán szép lassan elindítottam, hogy átmenjen a kerítésen. Hiszen ez így szépen volt elgondolva, de úgy látszik, a Pacsuli néni kutyája is termeli a nadselű gondolatokat, mert egyszerre csak belekapott az almaszedőbe, mégpedig olyan erősen, hogy nemcsak a sündisznót, a kutyát is emelnem kellett. Hát, emeltem, emeltem, éppen a kerítés tetejéig, ott aztán két előlábával belekapaszkodott a deszkába. Természetesen összeszedtem minden erőmet, húztam az almaszedőt át, ő meg visszafelé, s mit gondol, nagyapóka, mi lett a vége?
Az lett a vége, hogy az almaszedő csücske a kutyus szájában maradt, visszaesett a Pacsuli néni kertjébe, a sündisznócska azonban meg volt mentve, és diadalmasan tettem le Cenci néni lába elé: Íme, megmentettem egy sündisznócskát.
– Ó, ó – áradozott Cenci néni – te drága fiú, te, te! S összevissza csókolt. Persze, nagy örömében észre se vette, hogy az almaszedő fele ott maradt Pacsuli néni kertjében. Legyen boldog vele!
A másolat hiteléül: Elek nagyapó
