M. Szlávik Tünde: A Férfi illata

2016. december 10., szombat, Kultúra

Nem tudom, más is így van-e ezzel, de nekem a régi emlékek gyakran illatokkal párosulva tódulnak az agyamba. Mostanában rosszul alszom, jobb híján a fiókból óvatlanul kirántott papírköteget válogatom. A Bruce Lee kártyanaptárról bevillan az edzések utáni csípős verítékszag, a soha meg nem sütött aprósütemény receptjéről nagymamám vaníliaillatú lakktáskája, amiben vasárnap délutánonként a kóstolót hozta, az újságból kivágott gyászjelentésről meg édesapám illata.

Nem beszéltünk róla, de Anya sejtette, miért megyek ki időnként a műhelybe. A satut tekergetve, a vasakat, a keze nyomát őrző tárgyakat simogatva még hónapokkal a halála után is magam mellett éreztem őt. Hogyan is lehetett volna arról beszélni, hogy időnként befúrtam a fejemet a fogasra felakasztott munkásruhába? A koszos bőrköténybe temettem az orromat, hogy érezzem a hegesztés szúrós fémszagát, s a köszörülés szikrái által hagyott mákszemnyi lyukakban kerestem az apámat.  Így próbáltam feledni a vérszagot...
 A baleset után a mentősök a kezembe nyomták a holmiját, csak Anya mehetett vele. Félig eszméletlen állapotban értem haza, a helyére akasztottam a kabátot, vacogtam a sokktól, feltekertem a termosztátot. A melegben éreztem meg… Émelyítő volt. Addig észre sem vettem, hogy a kezem is véres. A csíkokra vágott nadrággal együtt begyömöszöltem a kabátot a mosógépbe, kitisztítottam a bakancsot, hogy ne Anyának kelljen, ha hazaér a kórházból. Csak később gondolkodtam el rajta, hogy talán nem lett volna szabad. Akkor csak ültem, hallgattam az Apa által Dünnyögőnek keresztelt mosógépet meg a közönyös óra rideg kattogását, egyik kezemmel az orromhoz szorítottam Apa megmaradt fél pár kesztyűjét, a másikkal nyugtatni próbáltam szívem alatt vergődő parányi kisbabámat.
Egy olajfoltos noteszlap… A kisfiam első talplenyomata – ma már csak egy kihajtott napilapra férne rá… Utánozhatatlan babaillat, az alvástól megnyirkosult hajtincsek finom csiklandozása, hintőpor és tejszagú boldogság.
Egy régi jelvény, parányi fenyőfákkal és ötágú csillaggal. A hátoldalán a tű alá beszorult egykopekes. Vodka! Első komoly alkoholélményem, huszonegy évesen, innen hatezer kilométerre, ami sokat elárul a szülői szigorról. Az azerbajdzsán fiú, aki a sziktivkari vendéglőben itallal akarta megtörni az ellenállásomat. Egy feles is elég volt. Feloldódott bennem valami ősi gátlás. A taxisofőr cinkosan vigyorogva kívánt jó éjszakát, s én életemben először felszabadultan – elkezdtem oroszul beszélni. A diákszálló előtti téren idegenvezetést tartottam, bemutattam Moszkva és Leningrád nevezetességeit, különös tekintettel a szökőkutak szépségeire, majd a liftben elénekeltem a Nyírfácskát. A dúli-dúl-balalajkánál még reménykedett, de a répamesénél feladta. Pedig annak a vége a legjobb, a totális katarzis. A tancevala repka szmakom-at már csak a magam szórakoztatására adtam elő.
Erről persze eszembe jutott a másnapi ebéd a tejüzem étkezdéjében. A sok kimondhatatlan nevű és lenyelhetetlen étel után a földöntúlian finom kalácsillat. Mentünk az orrunk után. A munkások szokás szerint lapockán veregettek minket, kedvesen sorolták: egy, kettő, három, szem, haj, máj, a komik és a magyarok testvérek. S a drága rokonok végre valami ehetőt sütöttek! A kövér szakács néni beleegyezően bólogatott: persze, lehet, hármat is ad a finom pirogból, végre esznek valamit ezek a magyar gyerekek, ha már ilyen messziről ide jöttek dolgozni. A legnagyobbat vettem ki a ropogós, fényes, barna tészták közül. Óriásit haraptam, vártam a nyelvemre omló édességet. De lekvár helyett alig dinsztelt, szinte nyers hagyma és zöld hagymaszár bújt elő a fogaim közül. És le kellett nyelni, jó képet kellett vágni hozzá, hiszen mindenki minket nézett nagy boldogan. Rágtuk, nyeltük, befelé könnyezve átkoztuk azt, aki kitalálta ezt a cserediák dolgot. Szép kis rokonság! Valamelyikünk nagyon elfajzott az alomból.
Egy fotó – halott öcsém utolsó képe… Na, nem! Felugrottam, feltéptem az ablakot. Odakint februári hó pilinkélt, még nem jártak az autók, csak a szél szlalomozott a tuják között. Mélyet szippantottam, a fehér hidegség mintha torkon ragadott volna. Behunytam a szemem. S akkor… Az orromba kúszott a Férfi illata. A leírhatatlan feromon, amitől megbicsaklik a térd és sztepptáncba kezd a szív. Meglátni és megszeretni? Ugyan! Ez a megszagolni-és-rabul-esni illat, amitől az ember abbahagyja az ócska papírok válogatását, s inkább visszabújik az ágyba, hogy reggelig még elfeledje, milyen kaleidoszkópos volt a hajnal.

A könyv megvásárolható a H–Press elárusítóhelyein és megrendelhető a www.napkeletnepe.hu internetes portálon.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 510
szavazógép
2016-12-10: Kultúra - Nagy B. Sándor:

Túlpörgetve (Bemutató az M Stúdióban)

Valahogy úgy éreztem magam az M Stúdió Mozgásszínház Fehér Ferenc által rendezett legújabb előadása végén, mint amikor bőséges lakoma után az ember kicsit szédülten áll fel az asztaltól. Ugyan fogyasztható volt minden, amit elénk tártak, sőt, egészen ízletes falatok is akadtak a menüsorban, de így összességében az egész kicsit nehezen emészthető. Hogy szeszből volt-e sok vagy cukorból, sóból, zsírból, azt nehéz lenne pontosan meghatározni, de az émelygés határozottan érezhető volt.
2016-12-10: Élő múlt - Csinta Samu:

Angyaljárás Menyőben (Emlékező beszélgetés Tőkés Lászlóval a 27 évvel ezelőtti Temesvár forradalmi napjairól)

Huszonhét évvel ezelőtt félelmek és elszántság között vergődött a temesvári református gyülekezet: hogyan akadályozza meg a gyorsan népszerűvé vált ifjú lelkész eltávolítását. Emlékezés Tőkés Lászlóval az 1989-es rendszerváltó események előéletére.