De hogy az ablakhoz megyek,
látom, méhek kavarognak,
arany lépben mézet hoznak,
a karácsonyi kalácshoz való.
S ahogy ma reggel reggelit hoznék,
kenyeret, tejet, hát hallom, most épp
a konyhaablakon halk kopogás.
Mondom: „Csak cinke lehet, semmi más.”
De egy mókus az, farka lompos, bozontos,
barna bundája a dértől foltos,
pofácskájában – ez biz csoda már! –
kedves kis mogyoróvessző kosár,
feltört, hámozott dióval tele.
Számolom, s alighogy elkészülök vele,
hát már kapunk előtt kapar valami.
Nézem: hosszú fülű kis szürke csacsi.
Két zsákocskát dob le, és kiabál velem:
segítsek, nem ér rá, már várja Betlehem.
 
Egyik zsákban liszt, a másikban cukor,
s míg ott állok, a hóban jön egy furcsa sor,
tizenkét hófajd lépdel peckesen,
s egy-egy fehér tojást rak nekem.
A háztető széléről meg a galambok
mazsolát szórnak, s érte annyit hajlok,
hogy még most is fáj tőle minden csontom,
de a kalács isteni lesz, mondom.
Keverd csak ügyesen!
S estére már az ezüst angyalhaj is ideszáll.

Fordította: Hajnal Gábor