Ugyan nem visszhangzik Sepsiszentgyörgy főtere az egykori vásárok árusainak portékakínáló rigmusától, de talán nincs is szükség a hangos reklámra. Hiszen a felhozatal, a kézművesek sokféle ajándéknak valója s az őstermelők ínycsiklandozó étkei valóban szem-szájnak ingere, ráadásul csak a legjava került az asztalokra, ugyanis akkora volt a túljelentkezés a vásárra, hogy a szervezőknek nagyon meg kellett válogatniuk, kit engednek árusítani. Az eladók véleménye a sepsiszentgyörgyi karácsonyi vásárról megoszlik, az őstermelők – többnyire tapasztalatból – a jó árulás reményében fagyoskodnak naphosszat a hét végéig a pult mögött, a kézművesek szerint Székelyföld más városaiban jobban el lehet adni a portékát. Persze, az elvárás és a végső elszámolás nem mindig egyezik, de a vásár első két napján a főteret elnézve remélhető, mégis bejön az árusok számítása. És bár nekik jó legyen, ha már a szervezők jótékony újító szándéka, az amúgy mutatós „manóházak” betelepítése kudarcot vallott.
