Az ünnepi időszak erre nyilvánvalóan ráerősít, hiszen mindenki elindul gyűjtögető körútra, azok is, akik számára az autóvezetés esetleg minden alkalommal külön kalanddal, egyfajta túlélési játékkal ér fel. Mindezt szem előtt tartva a némileg gyakorlott sofőr már óvatosan, figyelmesen indul bárhová is a városba. És itt jöhet a meglepetés: a vásárlási őrület ellenére a mindennapokhoz képest nagy eltérést nem tapasztalni. Parkolóhelyet találni továbbra is művészet, adott utcákban indokolatlan dugók keletkeznek – míg másokban fúj a szél –, az iskolák előtt a tanítást követően továbbra is egymás hegyén-hátán állnak a járművek, olyan terhelt helyekről nem beszélve, mint a törvényszék, a központi piac, a városi sportcsarnok és a futballpálya környéke, az Olt-híd, esetleg az Állomás negyed, hogy csak pár példát említsünk.
Marad viszont a kérdés: mit lehet kezdeni ezzel a helyzettel? A parkolóhelyek ügyét az önkormányzat igyekszik rendezni, amennyire a rendelkezésre álló hely megengedi, és egyértelmű, hogy valamilyen módon rendet is kell tartani, tehát marad a fizetéses megoldás. A város túlterheltsége itt is kiviláglik becsületesen, hiszen főképp munkaidőben a belváros tömve van autókkal, amelyek nem egy esetben a tömbházak mögötti – megvásárolt – helyek előtt állnak, elzárva azokat a jogos tulajdonosoktól. És ez végtelen viták forrása, nem ritkán látni, amint egyesek felháborodottan nyomják a dudát az elzárt járművükben, vagy félőrülten és nyomdafestéket nem tűrő modorban érdeklődnek, hogy kié lehet az a kocsi. De talán ennyit a parkolásról, a gondok nem egyediek, szinte minden város küzd hasonlókkal, és a tökéletes megoldást még senki nem találta meg. Az olyan részeken pedig, mint az említett piac, a stadion környéke, valamint a vasútállomás közelében lévő toronytömbházak között, nagy kérdés, hogy egyáltalán lehet-e elfogadható módon rendezni az egészet.
Az elmúlt évben tanúi lehettünk pár forgalmi átszervezésnek (a Sugás Áruház előtti „gombos” rendőrlámpa vagy a központ körüli egyirányúsítás), amelyek a kezdeti kétségek ellenére működőképesnek bizonyultak, és a jelek szerint az önkormányzat a közlekedésrendészettel közösen folytatni szeretné ezt (lásd az 1918. december 1. úton elhelyezett fekvőrendőröket). Pótolnivaló van jócskán, de az is világos, hogy önmagában ez nem elegendő. Sajnos kevés javulás észlelhető a járművezetők viselkedésé­ben, pedig mennyivel egyszerűbb lenne, ha előzékenyebbek lennénk a forgalomban, kevésbé erőltetnénk, hogy a bejárathoz minél közelebb álljunk meg, illetve, ha parkolóhelyet keresünk, jelezzük a többi járművezetőnek, mire készülünk, nem csigamód haladunk, s utolsó pillanatban lecsapunk egy szabad helyre. Ugyanitt említhetnénk a hirtelen elkövetett sávváltásokat vagy a körforgalmakban tanúsított türelmetlenséget. Ne feledjük: a közlekedési kultúrát elsősorban a kormánynál ülők határozzák meg, és általa egy olyan terhelt város is, mint Sepsiszentgyörgy, élhetőbb lehet a forgalom szempontjából.