Értelmező szótár hangos-CD-vel

2008. május 31., szombat, Magazin

Magyarországon egyedülálló hangosszótárt — a huszonötezer címszó kiejtését tartalmazó CD-vel — jelentetett meg az Akadémiai Kiadó az MTA Nyelvtudományi Intézetével karöltve — a kötetet csütörtökön mutatták be az MTA székházában.

Kroó Norbert, az MTA alelnöke fizikusi szemmel elemezte az új kiadványt. A tudós felidézte Teller Ede atomfizikussal folytatott egykori beszélgetéseit, amelyek során arra keresték a választ, hogy ,,ez a kis ország" miként adhatott ennyi kiváló tudóst a világnak. Arra a következtetésre jutottak, hogy ez egyrészt a viharos magyar történelemre vezethető vissza, amelynek során az emberek megtanulták: minden elveszhet, csak a tudás nem. Így a családok sokat áldoztak a gyermekek oktatására. A másik ok a nagyon nehéz, ugyanakkor igen logikus magyar nyelvben keresendő, amely visszahat a gondolkodásmódra, a magyar kutatók problémamegoldó képességére.

Kroó Norbert arra is felhívta a figyelmet, hogy ,,gyönyörű magyar nyelvünket elsősorban a tudomány művelői rontják el", akiknek az angol a szakmai nyelve. Kroó Norbert ajánlása szerint az új értelmező szótár segít majd finomítani a szóhasználatát mindazoknak, akik forgatják a kötetet. Kiefer Ferenc akadémikus az MTA Nyelvtudományi Intézetének képviseletében a szerkesztési szempontokat ismertette, míg Pusztai Ferenc, a kötet főszerkesztője a kiadvánnyal kapcsolatban mindenekelőtt arra mutatott rá, hogy a szótár fogyasztóbarát, amelyben az értelmezésnek jutott a főszerep. Tájékoztatása szerint a szótárt iskolásoknak és érettségire készülőknek ajánlják a szerkesztők. A kiadvány a nyelv mindennapi használatában is segítséget jelent, s haszonnal forgathatják a magyar nyelvet tanuló külföldiek is.

Korunkban egyre nagyobb szerep jut a hangoskönyveknek, ezek édestestvére a hangosszótár. A mostani vállalkozás során a 25 000 címszót ,,hangosították", de ez csupán a kezdet. Folytatásként már a példaanyagot is megszólaltathatják. A könyvbemutatón megjelent a hangosszótár ,,magyar hangja" — Maday Gábor színművész —, aki Faludy György Óda a magyar nyelvhez című versét olvasta fel.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1321
szavazógép
2008-05-31: Magazin - Iochom István:

Vendégünk az Omega billentyűse, Benkő László

Benkő László Liszt Ferenc-díjas zenész, billentyűs, zeneszerző, az Omega együttes alapító tagja 1943. június 12-én született. Középiskolás korában kezdett zenélni, rövid ideig tagja volt a Benkó Dixieland Bandnek, majd a Próféta együttesben játszott, amely az Omega egyik elődjének tekinthető. Az Omega fennállását 1962. szeptember 23-tól számítják.
2008-05-31: Magazin - x:

Óriási a szülők felelőssége (Dohányzásmentes világnap)

Óvja gyermekét azzal, hogy leszokik a dohányzásról! — erre szólított fel idén a dohányzásmentes világnap (május 31.) alkalmából az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO). Az Egyensúly Alapítvány a nem dohányzók védelméről szóló törvény mielőbbi elfogadását szorgalmazza, míg a Füstölgők Társasága szerint nem szabad a dohányosokat kirekeszteni.