Jó néhány mozgásforma — a futás, biciklizés és műfalmászás — is örvendetes hagyománnyá vált; a városnapokon igencsak népszerűnek bizonyult kalandpark ezúttal elmaradt, cserébe viszont lóra lehetett pattanni: volt is sorbaállás! Kedves, és sokaknak új móka volt a régi játékok bemutatása: a cserkészszövetség felügyeletével kipróbált gólyalábak, fatalpak és hasonlók ismét csak azt igazolták, hogy a jó szórakozás nem pénz kérdése. (Persze, azért azt is lehetett költeni, fagyira, mézeskalácsra, még ruhaneműre is.) A figyelem felkeltése és a másság elfogadása volt a célja a fogyatékkal élők jelenlétének — s akik beleültek egy kerekesszékbe, és a frissen aszfaltozott, sima járdán is gondjuk volt az irányításával, vagy mankóval ugráltak, szájról próbáltak olvasni, bekötött szemmel tájékozódni, azok bizonyosan nem tekintik kevesebbnek a nem csak percekig erre kényszerülőket... Volt aztán színpadi produkció is, mesejáték és tánc, felnőttek és gyermekek változatos előadásai, sakk és könyvtári vetélkedő — a park szélein pedig a pártok sátora. Ki hangosabban, ki visszafogottabban élt az alkalommal, de a civil járókelők egyöntetűen úgy vélték, hogy a gyermeknapot ízléstelenség elpolitizálni, jobb lett volna szombatra, a kampánycsend idejére szervezni — mikor nem az óvodából, iskolából, munkából kell rá elkérezni, ezért sokkal többen élvezhetnék. Talán majd jövőben...