– Eseménydús évet tudhatsz magad mögött. Hét nemzetközi versenyen vettél részt, de ezenkívül még rajthoz álltál néhány megmérettetésen. Sikeresnek könyvelheted el az elmúlt évet?
– Idény közben a versenyek hevében több megmérettetésre is úgy gondolok vissza, hogy lehetett volna jobb is, viszont így visszatekintve elmondhatom: sikeres évet zártam. Olyan eredményeket sikerült elérni, amelyek tényleg előrelépést mutatnak, és örülök neki, hogy tavaly két nemzetközi versenyen is dobogóra állhattam: először Indonéziában lettem második, majd Dél-Koreában a dobogó harmadik fokára állhattam fel. Indonéziában felmerült bennem a verseny végén, hogy megnyerhettem volna, viszont így sem vagyok elégedetlen, illetve Dél-Koreában egy erős mezőnyt felvonultató új világkupán szerencsém is volt, de ez a harmadik hely az eddigi legjobb világkupa-eredményem, aminek nagyon örülök. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy tavaly Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és Kovászna Megye Tanácsa is támogatott, ezért nagyon hálás vagyok.
– Mi volt az idénybeli legemlékezetesebb versenypillanatod, és melyik volt az a verseny, amelyet csalódottan zártál?
– Mindenképp az utolsó versenyemet tudnám kiemelni, hiszen egy rangos világkupa volt, amelyet Kínában szerveztek meg, és sikerült a hetedik helyen célba érnem, amit igazán jó eredménynek tartok, főleg úgy, hogy tudom, nagyszerű triatlonisták voltak jelen. Viszont amiért csalódott vagyok, az a teljes ironman-világkupa, amelynek Tajvan adott otthont. Erre a megmérettetésre négy hónapot készültem, sőt, véleményem szerint soha nem voltam annyira jó formában egy hosszú távú versenyen, mint akkor, és mégsem tudtam a célomat megvalósítani. Így utólag kielemezve elmondhatom: az volt a baj, hogy túl nagy terhet raktam saját magamra, plusz a verseny elején ötperces büntetést is kaptam. Egy kilencórás viadalon ezt az öt percet le lehet dolgozni, de azért olyan természeti körülmények mellett, abban a nagy melegben és páratartalomban komoly hátrányt jelent. Mindezek ellenére 13. lettem, de a teljesítményemmel egyáltalán nem voltam elégedett, sőt, csalódtam.
– Mesélj kicsit a versenyhangulatról. Milyen Ázsiában egy fél-ironman- vagy egy ironman-verseny?
– Nagyon szeretem azt a számtalan kultúrát, amit Ázsia felmutathat, nagyszerű a hangulat, tisztelik a profi triatlonistákat, és bizony van egy-egy olyan verseny, ahol sztárként kezelnek, sőt, példakép vagy, mert tudják, hogy 1,9 kilométer úszást, 90 kilométer kerékpározást és 21 kilométer futást vagy akár ennek a dupláját teljesíteni nem mindennapi feladat. Szeretek Ázsiában versenyezni, sőt, Tajvan, Thaiföld és Indonézia nagyon tetszik, szívesen töltök ezekben az országokban hosszabb időt is. Az emberek kedvesek, vendégszeretőek, és számtalan nagyszerű emléket gyűjtöttem.
– 16 éves korod óta a triatlon az életed meghatározó része. Ennyi év után nem könnyű motiválni magad. Téged mi hajt előre?
– Tíz év sok idő, viszont ennek köszönhetően sok mindent nem kell edzésen elvégeznem, mert tíz év tapasztalata mögöttem van, de ez nem jelenti azt, hogy nem dolgozom. Egyre több munkát fektetek bele a jobb eredmények érdekében, sőt, ez az első számú motivációm is, mert egyre jobb akarok lenni, saját határaimat akarom feszegetni, átlépni. Sokszor megkérdezik, hogy meddig szeretnék triatlonozni, én pedig azt mondom, még legalább tíz évig, mert a hosszú távú triatlonban a sportolók 30 éves koruk után érnek fel a csúcsra. Viszont lehet, hogy eljön az a pillanat, amikor azt mondom, elég volt. Jelenleg erről szó sincs, mert a motivációm hajt előre, idényről idényre jobb eredményeket akarok elérni.
– Több évig edző nélkül készültél a versenyekre, viszont egy évvel ezelőtt úgy döntöttél, hogy változtatsz. Milyen volt egy edzővel készülni?
– Triatlonban az edző jelentése kicsit más, mint a többi sportágban. Ha például bringára szállok, és egy ötórás edzést tartok, nyilván nem fog velem jönni, nincs mellettem, nem diktálja a tempót. Pont ezért sok versenyzőnek nincs edzője, vagy akinek van, az is online történik, akárcsak nálam. Az évek során kaptam tanácsokat edzőktől, de igazából magamat edzettem, és bizony érdekes volt, amikor tíz év után valaki összerakta az edzésprogramomat. Eleinte nem találtuk a közös hangot, viszont most már együtt döntünk, jobban ráérzünk mindenre. Kicsit nehéz az edzésprogramot állandóan tejesíteni, mert vannak olyan napok, amikor a tes­ted nem hozza azt, amit kellene, és bizony olyankor is teljesíteni kell a kiírt kilométereket.
– Mire koncentráltok a közösen kidolgozott edzésprogramban?
– Azt érzem, hogy a három sportág jobban együtt van, inkább működik, illetve a futásnál állt be még változás, mert amit szaladok, az sokkal hasznosabb, az úgynevezett szemét kilométereket kiselejteztük. A lényeg, hogy kisebb távot futok, de minden egyes kilométernek megvan a maga célja. Az elején szkeptikus voltam ezzel kapcsolatban, de a versenyeken bebizonyosodott, hogy jól döntöttünk.
– Egy ideig nem lesz versenyed, de ez nem azt jelenti, hogy pihennél. Mi következik a folytatásban?
– Az elmúlt évekkel ellentétben most nem megyek vissza Ausztráliába, Romániában készülök az új idényre. Januárban egy úszócsapattal edzek Kolozsváron, majd februárban és márciusban európai edzőtáborokban veszek részt. Még nem tudom pontosan, hol lesz az első versenyem, de nagy rá az esély, hogy március végén Ázsiában rajthoz állok.
– Fontosnak tartod, hogy minél több emberrel megszerettesd a mozgást, ráébreszd őket, a rendszeres sport előnyökkel jár. Különböző rendezvényeken szoktál részt venni, és programokat is szervezel, ami a mostani itthonléted során sem maradt el.
– Igyekszem minél több időt itthon tölteni, és elmondhatom, hogy a közösségi események több szempontból is fontosak számomra. A triatlon önző sportág, ezért fontosnak tartom, hogy amíg aktív sportoló vagyok, addig is tudjak valami pluszt adni a környezetemnek. Továbbá Ausztráliában megtanultam, ha van plusztudásod, azt nem kell magadnak tartogatnod, hanem inkább érdemes továbbadni, főleg a motiváció-val kapcsolatban. Azt gondolom, az én történetem valamilyen szinten sikersztori is, mert a romániai triatlon nemzetközi szinten nincs túl jó helyen, de én nulláról indulva kimentem Ausztráliába, és felépítettem egy karriert kitartás, akarat és rengeteg munka árán. A találkozások nekem is sok pluszt adnak, ezért amikor időm engedi, gyerekeknek, felnőtteknek és csapatoknak szóló különedzéseket tartok. Decemberben valami újat is szerveztünk, mégpedig egy triatlon-kvízjátékot, amely már első alkalommal sikeres volt. Csoportokba osztottuk az érdeklődőket, akiknek egy meghatározott idő alatt különböző, triatlonnal, úszással, atlétikával és kerékpározással kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk. Nagyon jó volt a hangulat, a játék végén pedig mindenki a márkámmal ellátott különböző tárgyakat kapott.
– A rengeteg edzés és utazás mellett tavaly létrehoztátok az I deal with challenges (szerk. megj.: Legyőzöm a kihívásokat) nevű márkát. Mesélj kicsit erről. Hogyan indult az egész?
– Sok sportolónak van saját márkája, én pedig nem akartam olyat, amely az én nevemmel fémjelzett, inkább egy olyat szerettem volna, amellyel az emberek is könnyen tudnak azonosulni, közel érzik magukhoz, és így lett a neve I deal with challenges, illetve a mottóm – Álmodj nagyot, érj el többet! – célja is az ösztönzés. Fontos, hogy legyen az embereknek motivációjuk, legyenek kihívások, amelyeket le tudnak győzni, csak így haladhatunk előre. Véleményem szerint minden lehetséges, csak nagyon keményen kell dolgozni érte.
– Újabb kihívásokkal teli év vár rád. Milyen elképzeléssel vágsz bele az új idénybe?
– A versenyév még nincs teljesen meghatározva, sok a kérdőjel. Valószínű, tavasszal lesz egy-két erőpróbám Ázsiában, aztán a nyárhoz közeledve Európában is szeretnék rajthoz állni, ősszel pedig újabb ázsiai versenyek várnak rám. Nem csak rajtam múlik, hogy milyen megmérettetésen indulok, alkalmazkodnom kell a szponzoraimhoz, hiszen valamilyen szinten kötve vagyok emiatt Ázsiához, plusz a meghívásoknak is szeretek eleget tenni. Saját vágyaimat is igyekszem kielégíteni, fontos, hogy tovább fejlődjek és olyan versenyeken vegyek részt, amelyek valódi kihívást nyújtanak számomra.