A fogathajtásról mindenkinek lovak, azok kecses mozgása és az erőt parancsoló magatartásuk, az állat, illetve a hajtó közötti harmónia jut eszébe. Ha kutyaszánról van szó, a tévében vagy éppen a moziban látott filmek és rajzfilmek nyomán a huskyk és malamutok által húzott szánkók villannak be agyunkba. A sepsiszentgyörgyi Barta Róbertnek ez a mindennapi realitás, hiszen jó négy éve foglalkozik kutyaszánhúzással. Elmondása szerint, amikor csak ideje van, edz az alaszkai malamutjaival, és készül a soron következő nyári (triciklis) vagy téli (szános) versenyre. Tél lévén, úgy gondoltuk, jó ötlet bepillantani egy kutyaszánhúzó mindennapjaiba, hiszen a soron következő hetekben egymást követik a kutyák által húzott szános versenyek. Ahogy már megszokhattuk, ezeken lesznek háromszéki versenyzők is, hiszen nálunk is népszerű ez a sport.
– A Háromszék és a Hétfői Sport olvasói számára nem vagy teljesen ismeretlen, hiszen a Székelyek a magasban expedíciósorozat – Mont Blanc kezdőknek program keretében megfordultál Nyugat-Európa legmagasabb csúcsán. Most azonban egy másik oldaladról is megismerhetnek a sportbarátok, hiszen kutyaszánozásra adtad a fejed. Miként kerültél kapcsolatba ezzel a sporttal? – kérdeztük Barta Róbertet.
– A dolognak egyszerű háttere van: miután hazaköltöztünk külföldről, a párommal úgy döntöttünk, szeretnénk egy kutyát. A szomszédban, Kovács Attiláéknál – akik már jó pár éve foglalkoztak versenyzéssel – megismerkedtünk az alaszkai malamuttal, s rögtön bele is szerettünk. Lugosról vásároltunk kutyakölyköt. Később már volt egy almunk, s mivel nem tudtam eladni négy kölyköt, megtartottam őket, és belekóstoltunk a kutyaszánozásba. Már a kezdetekről négykutyás fogattal versenyzem azokkal ellentétben, akik két kutyával kezdték a sportot.
– Mikor kezdtél el versenyezni?
– Négy éve indultam az első versenyen, s azóta rendszeresen részt veszünk azokon a viadalokon, ahová el tudunk jutni, és amelyet a megfelelő időjárás miatt meg tudnak szervezni. Az előző télen hat versenyből állt volna a hazai kutyaszános szezon, de a kedvezőtlen időjárás miatt csak kettőt tartottak meg. Ezen a télen hullott bőségesen hó, s úgy tűnik, meglesznek a szükséges feltételek a versenyszervezéshez, ám idei versenynaptárunk csak négy megmérettetésből áll. Hétvégén a Beszterce-Naszód megyei Báránykőn lesz a szezonnyitó versenyünk, majd január 28–29-én következik a tusnádi viadal. Február 4–5-én Kolozs megyében, Bélesen gyűlnek össze a romániai kutyaszánozók, az idényt pedig február 18–19-én zárnánk a kalibáskői versennyel.
– Ti nemrégiben már voltatok egy versenyen. Hol és milyen eredményt értetek el?
– Ez így igaz, ám az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ez nem havas viadal volt, hanem triciklivel versenyeztünk. November végén a kincses városbeli House of Happy Living Egyesület által szervezett harmadik Kolozsvár Kupán vettünk részt, amelyen nagy volt az érdeklődés. Tíz kategóriában hirdették meg a viadalt, mi a C2-es osztályban (háromtól hat kutyáig, alaszkai malamut) indultunk, és harmadikok lettünk.
– Ahogy a nevéből is kiderül, a kutyaszánhúzás téli sport. Az év többi napjában mint csináltok?
– Én és a többi szentgyörgyi kutyaszános – akiknek hozzám hasonlóan több kutyájuk is van – triciklizünk nyáron, akárcsak a korábban említett Kolozsvár Kupán.
– Miből áll számotokra az edzés, a felkészülés egy versenyre?
– Elsősorban egy megfelelő edzéshelyszín megtalálásával kezdjük a tréninget, hiszen olyan útvonalon kell edzenünk, ahol nincsenek pásztorkutyák, nem találkozunk emberekkel, autókkal, és a kutyák csak a futással, a tricikli- vagy éppen a szánhúzással tudnak foglalkozni. Egy edzésnek legalább öt km-esnek kell lennie, de a táv változhat. Legutóbb szánkóval felmentünk Sugásfürdőre és vissza, ami roppant jó edzésnek bizonyult, hiszen 13 km-t mentünk az erdő között. Hetente két-három alkalommal futtatom a kutyákat, mivel nekik is szükségük van a pihenésre, akárcsak az atlétáknak. Az edzéseket nagyban befolyásolja az időjárás és az én szabad időm, hiszen munka, család mellett űzöm ezt a sportot.
– Mennyi időt kell foglalkozni egy kutyával, hogy igazi szánhúzó legyen?
– Kölyök korában napi rendszerességgel kell foglalkozni, és egyéves kora után lehet befogni a szán elé. Addig más kutyák mögött, mellett lehet futtatni őket, hogy szokják, de a malamutoknak a szánhúzás benne van a vérükben. Az első kutyám nem tudta, amikor rátettem a hámot, de miután befogtam a bicikli elé, ment. Aztán meg kell tanítani a parancsokat nekik, de napi rutinnal minden elsajátítható.
– Miben rejlik e sport szépsége?
– Az ember és állat közötti kapcsolat, a természetben járás, és még tudnám folytatni a felsorolást. Ez a sport nemcsak abból áll, hogy a kutyák húznak, hanem mellettük én is szaladok. Ha hegyre megyünk, és elfáradnak a kutyák, én is segítek nekik. A táv felét én is leszaladom, tehát kutya és ember együtt dolgozik. Ez érvényes a triciklizésre és a szánhúzásra is. Egy idő után az ember összebarátkozik a kutyáival, s váll váll mellett dogozunk együtt. Ha négy kutyával megyek edzeni, az otthon hagyott ötödik kutya veri le a kerítést, annyira szeretne velünk lenni. Egyszerűen szép dolog a kutyákkal együtt sportolni.
– Ez a sport miként egyeztethető össze a mindennapokkal, a családdal, a munkával?
– A feleségem megértő, ő is szereti a kutyákat. Szerencsére a versenyek hétvégén vannak, jut mindenre idő. Az egyeztetés mindennek a kulcsa. A három és fél éves fiamat is már megfertőztem, ő már gyakran mondogatja, hogy ő is edzene, versenyezne velünk. Folyamatosan játszik a kutyákkal, hiszen öt van az udvaron, és soha nem volt semmi gondunk velük.
– Hányan űzik megyénkben ezt a sportot?
– Sepsiszentgyörgyön hárman vagyunk, akik rendszeresen hódolunk ennek a sportnak: Zágoni Zsolt, Kovács Attila és jómagam. Mindannyian alaszkai malamuttal versenyzünk. 2014-ben megalapítottam a Sled Dog Sportegyesületet azzal a céllal, hogy jobban megismertessük a háromszékiekkel a kutyaszánhúzást, s nem utolsósorban azért, hogy segítsünk azokon, akik erre a sportra adnák a fejüket.
– Költséges sport a kutyaszánhúzás?
– Igen. Sok pénzt emészt fel például a kutyák mindennapos etetése. Nagyon jó kaját kell adni nekik, hogy jó formában legyenek. Én nem a prémium táppal etetem őket, amely nagyon drága, hanem középkategóriással, amelyet néha nyers hússal is társítok. Továbbá ott van a kutyák eszmei értéke, a kiszállások, a szánkó és a hámok. Én készítem a szánkókat, Zágoni Zsolt a hámokat, s amiért segítünk egymásnak, olcsóbban kijövünk. Azt elmondhatom, hogy egy jó szánkó ára olyan 1000 euróra is rúghat, ami kissé borsos. Én faszánkókat készítek, amelyek nagyon jók edzésre, de egy versenyre alumíniumvázas, könnyű szánkóra van szükség. A triciklimet is saját magam készítettem, így a költségeim alacsonyabbak, mint azoknak, akiknek mindent meg kellett venniük.
– Itthon mennyire népszerű ez a sport?
– Telente négy-hat versenyt szerveznek Romániában, s mindegyiken közel húsz fogat vesz részt. Környékünkön még gyerekcipőben járunk a kutyás sportok terén, Kolozsváron már nagyobb az érdeklődés. Csíkszeredában, Balánbányán és Dornavátrán is vannak még versenyzők.
– Milyen a kutyaszánhúzós közösség? Van rivalizálás közöttetek?
– A versenyeken nagyon családias a hangulat, mindenki örvend mindenkinek, és az egész egy nagy buli. Rivalizálás is van köztünk, de csak a pályán, ahol mindenki belead mindent. A verseny után meg folytatódik a baráti hangvételű találkozó.
– Nem kacérkodtál külföldi versenyeken való indulással?
– De igen, ám még nem volt alkalmam részt venni egyen sem. Egy külföldi versenyre több pénz kell, mint egy hazaira, a kutyáknak is több edzésre volna szükségük, és jobb felszerelés is kellene… Talán majd egyszer!
