Székely könyvtárTompa László: Válogatott versek

2017. január 21., szombat, Irodalom

Most, hogy a Székely Könyvtár jóvoltából, csaknem feledtető félszázad után ismét kezünk ügyében a hajdani „erdélyi költőtriász” (Áprily–Reményik–Tompa) egyik jelesének versei, időtállóságukat sugallja, hogy nekem is ugyanaz jut eszembe róluk, mint negyven  esztendőkkel ezelőtt.


Nem tartozott a gátra termett, púposodó ingben lelkesedő és lelkesítő költői alkatok közé; a gát zúgásában élt, mormolva maga elé önkínzó és sorsépítő verseit. Költészetének ez a hatalmas, láthatatlan erők jelenlétét sugalló benső zsibongása sosem az andalítás, hanem a termékeny fájdalmak ébrentartásának szándékával mutatta magát. Nem volt nagy lélegzetvétellel beszélő költő, alig van verse, mely sugallaná, hogy a líra vizeiben való könnyed úszkálásra is kedve kerekedett. Minden sorából megszenvedettség árad, méltósága és keménysége – mint némely fának – a görcsben rejlik, nem a lombsusogásban. Köhögősen, fázósan buknak elébünk néha ezért szavai, nemigen lengi be őket éteri fényesség. Vannak költők, kik azzal bűvölnek el, hogy viaszképlékenységű lírájuk szemünk előtt dermed gyönyörű, beszédes alakzatokká. Tompa rögöket szaggat és görget, azt az illúziót keltvén, hogy bennünk is nagy szántás-vetés folyik a mélyben valahol. Élni nem tudott, az életben ő csak jelen volt. De úgy, hogy egy egész közösség életérzését szivárogtatta át lényén. Kiábrándíthatatlan szerelmese volt a poézisnak, arra használta, amire való: kezdetben csupán öntisztításra és önépítésre, később, erőben növekedvén: etikát sugározni érett, tiszta lélek mutatásával. Az ilyen költőktől szokták megkérdezni a tejesasszonyok: Ugyan, tanár úr, minek töri úgy magát?
Az érdeklődés homlokterébe oly mohón tülekvő fiatal költőknek is érdemes eltűnődniük azon, hogy az egyik legrangosabb huszadik századi poétánk húsz esztendőn át írta verseit anélkül, hogy kötetben kiadni sietett volna. Első verseskönyve 1921-ben jelenik meg, az idő tájt, mikortól az erdélyi magyar irodalom történetét számítjuk. Kohézióra ekkor bukkan: befelé parázsló-égő nagy emberi magányban mindent megszenvedő költészete közösségre talál a háború utáni többmillió magányában és zúzottságában. A századelő szomorgó városi költészetéből sarjadzó lírája ércesebbé válik a felismerésben, az egyéniség határozott, megkülönböztető jegyeivel telítődik, új, fanyar zamatokkal gyarapul. Szkepszise tartalmat kap, sorsra-döbbentőt. Kirajzolódik e lírában a kisebbségi lét csaknem teljes domborzata, s az akkori erdélyi élet jellegzetes kisvárosi színterén, zord zártságában megpislan a fölülemelkedés lehetősége:

Tető ez is! Bár nem fúródik égbe,
S nem burkolózik ködbe kényesen,
De szilárd pont, a föld egy kis vidéke,
Honnan, amíg lát: tisztán lát a szem.
(Erdélyi magaslaton)

Tompa László azok közé a költők közé tartozik, akik a leghatározottabban vállalták erdélyiségüket. Bár Áprily és Dsida személyében akadt jelentékenyebb művész nála, az erdélyi lélek lényegét oly határozottan és jellegzetesen, mint ő, senki nem mutatta meg. Miben állt légyen e karakterisztikum? Erőt csikarni a bajból, fölülemelkedésre, oly korban, mikor a csappant mennyiség csak minőségben vallhatja életerejét. Mi más ez, ha nem egyetemes gondolat is? Költésben eltöltött harminc esztendővel a háta mögött lírája még mindig azért hajlott ars poeticába, hogy minőségigényét jelentse (Rejtőző szavak nyomában, 1936). Bajokba pusztul, de „... jó, hogy gond vert, nem hagyott henyén / Heverni, s így csak megedződtem én”. Bizony, nem buta dac annak megvallása sem, hogy „... számunkra a baj sem / Jelenthet mást – lássák bármekkora nagynak –  / Mint hogy erőnket mégjobban megfeszítsük!”
S fürdeti a makacs élniakarás vizeiben a szőrén-szálán megülhető valóságot, konok, lófürösztő székely legények példájával. Tompa László nem volt „nagy költő”. A nagy költő Homérosz volt, akire ma már, sajna, szintén alig hallgat valaki. Ember volt, magatartásra példa, beszélő a gátzúgásban, igaz igékben fürdő és kora lelkét fürdető. Mételyes, csúf korban élt, de tiszta volt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 723
szavazógép
2017-01-21: Irodalom - :

Bálint Mária: Kutyahideg (Tárca)

Emberemlékezet óta nem volt ilyen  kutyahideg január, mondá néhány viszonylag fiatal ember, s rögvest iskolaszünetet rendeltek el az ország fővárosában s huszonkét megyéjében, de még a bukaresti egyetemek kapuit is becsukták három napra, nehogy a fagy foga magasabb tudásszinteket is elérjen. S valóban megkötött a hideg az egyébként leghűvösebb székelyföldi településeken is, vízesések, szökőkutak dermedtek szoborrá, az „égető hidegben” oktatási inézmények, épületszárnyak kaptak lángra, s a patikák, orvosi rendelők megteltek köhécselő emberekkel.
2017-01-21: Irodalom - :

Értékteremtők (Székely Ferenc ötödik interjúkötete)

Hálás műfaj az interjú. Beszélgetős műfaj lévén, különösen a tévében és rádióban használják előszeretettel. Az írott sajtósok is kedvelik. Az olvasó és hallgató is szereti, mert az emberi gyarlóság már csak olyan, hogy szeretünk mások gondjairól, bajairól hallani, olvasni, hátha gyógyírt találunk, akár icipicit is, a sajátunkra, de ha kárörvendezhetünk, azt sem vetjük meg.