Hol, hol nem, egy nagy kéményben élt Korom úrfi. Ahogy ott éldegélt, mindennap elsuhant a szeme előtt egy csudaszép leány. Hosszú haja volt, és olyan fátyol lebegett körülötte, amilyen még egy királyleánynak sem igen van.
Beleszeretett Korom úrfi az örökösen elsuhanó leányba, aki nem volt más, mint a szépséges Füst kisasszony.
Már szédelgett Korom úrfi, annyit bámult az eltűnő Füst kisasszony után, amikor elhatározta, hogy utána indul. Megkérte kedves komáját, Kéményseprő bácsit, húzná ki őt a kéményből, mert Füst kisasszony nyomába akar szegődni.
Ki is húzta a kéményből Korom úrfit a jószívű Kéményseprő bácsi, s a kis legény Füst kisasszony nyomába szegődött. Követte, követte, amíg egyszer csak az teljesen el nem tűnt a szeme elől. „Hova tűnhetett?” – szomorkodott beborulva Korom úrfi, mert a korom fekete, s füst a bánata. Megkérdezte a vakító Hó herceget, hova tűnt el Füst kisasszony.
– Elment a hóemberek báljába. Szereti Hóember királyt.
Ettől aztán még jobban elszomorodott Korom úrfi. El is indult a hóemberek báljába. Nagy volt a tánc a fagyban, meleg volt a hóemberek szíve, majd elolvadtak a nagy mulatságban.
– Füst kisasszonyt keresem – mondta Korom úrfi.
Nagyot nevettek a hóemberek.
– Talán Szén kisasszonyt, ő itt van a szemünkben meg az orrunkon. – S mutatták: valóban ott is volt.
Csak Füst kisasszony nem volt sehol.
Visszamászott a kéménybe Korom úrfi, s leste ismét Füst kisasszonyt.
Jött az ismét, de most már Korom úrfi bátorságot vett, s megszólította.
– Hová, hová, Füst kisasszony?
– Téged gazdagítlak, azután elszállok… – mondta kedvesen a szépséges leány.
Csak most értette meg Korom úrfi, hogy a szépséges leány is szereti őt, hiszen gazdagítja, s azután világgá száll.
Mert füstből rakódik a korom, ezért Korom úrfi és Füst kisasszony szerelme ma is tart széles e világon.
