De holnap pontosan ugyanilyen térképet lehet majd elővenni egy feszültséggóc táplálására a Nyugat-Balkánon – mondjuk –, vagy a balti országokban, vagy – miért ne, ez egyáltalán nem lehetetlen – Magyarország és a szomszédos országok között, vagy Lengyelországgal kapcsolatosan, vagy Szlovéniával, vagy Bulgáriával, Macedóniával vagy Görögországgal…
A lényeg – mondják a moszkvai politika stratégiai sakkjátékosai –, hogy a célországon belül a nemzeti befogadóbázis bizonyos szakszerű propagandaakciók révén elég motivált legyen, hogy befogadja és továbbfejlessze az eredeti üzenetet, és átléphessen a következő, konfliktusos szakaszba. A második, viszonylag sokkal könnyebben megvalósítható feltétel egy nacionalista politikus, aki fel akarja erősíteni az efféle üzenetet, és lefordítja olyan fogalmakra, amelyekkel felszítható a lakosság összes lappangó érzékenysége és emléke. A most mozgásba hozott forgatókönyv klasszikus és éppen ezért alaposan begyakorolt a politikai és stratégiai játékok összes főiskoláján.
Egy nemzeti politikai vezető a legmagasabb pozícióban, jelen esetben Dodon elnök Moszkvába megy, s orosz kollégája, Putyin elnök megajándékozza egy „Nagy-Moldva”-térképpel, amelyet a XVIII. század végén készített Bartolomeo Borghi olasz térképész az 1790–1791-es orosz–török háború kirobbanása után, s amely magában foglalja Moldova Köztársaság, a román Moldva tartomány területét, Bukovina északi, illetve Dobrudzsa egy részét.
Ez egyáltalán nem egyszerű udvariassági gesztus, hanem összetett politikai üzenet, és a legkomolyabban kell kezelni. Akárcsak Igor Dodon, aki az orosz újságíróknak így nyilatkozott: „Románia jelenlegi területének fele moldvai”. Ugyanakkor azon is sajnálkozott, hogy az Orosz Birodalom 1812-ben nem annektálta Moldva egész területét, hanem megállt a Prutnál. „Ha az Orosz Birodalom nem áll meg a Prutnál, most egész Moldvánk lenne” – tudósít az Agerpres.
De ez, és csakis ez Vlagyimir Putyin üzenetének egyetlen értelmezése? Ez azt jelentené, hogy megbocsáthatatlan naivitást tanúsítunk, és képtelenek vagyunk tág összefüggésbe helyezni a kérdéskört, amely a bolygó nagyhatalmi piacain mélyrehatóan átrendezi az erőviszonyokat. Ahol az egyik alapvető tárgyalási téma – a mi térségünk esetében – éppen a máltai megállapodás pontjaihoz való visszatérés, a befolyási övezetek ügyének tárgyalóasztalra helyezése.

Nem a határokról, hanem a befolyási övezetekről van szó
Mert erről folyt a tárgyalás Bush és Gorbacsov elnök között a Maxim Gorkij orosz hadihajó fedélzetén. S az ügy tényleg létfontosságú, mert ha nincs (vagy nem lesz) mélyreható megállapodás e témában a legmagasabb szinten, akkor a dolgok valóban gyorsan elfajulhatnak, és felmerülhet a „Nagy-Moldva” térképével küldött üzenetben körvonalazott lehetőség, azaz a határok átrajzolása.
Ez egy elhárító lépés, amely azt mondja – figyelem! –, a játszma soha nincs végleg lejátszva. Soha. Senki számára. A nagy politikai stratéga, Putyin pedig már régóta figyelmeztetett erre, de legtöbb külpolitikai kommentátor figyelmen kívül hagyta, legfeljebb csak egy számára kedvező döntés kikényszerítéséért bevetett hetvenkedésnek tartották. Mert mit mondott néhány hónapja Vlagyimir Putyin: Ha valaki kész felülvizsgálni a második világháború eredményeit, akkor beszéljük csak meg. De akkor nemcsak Kalinyingrádról kell beszélni, hanem Németország keleti területeiről is, a hajdanán Lengyelországhoz tartozó Ilyvó (Lviv) városról és így tovább.

Magyarország és Románia is szerepel a listán
„Ha valaki ki akarja nyitni Pandóra szelencéjét, és ezzel akar foglalkozni, rendben, tegye meg.”
Nos, nem áll ez mélységes ellentmondásban azzal, amit a „Nagy-Moldva” térképe lehetséges valóságként feltételezne? Nem, egyáltalán nem, hiszen a térképes üzenet csak látszólag szól egy Dodon típusú játékosnak, aki amúgy is az Orosz Föderáció közvetlen befolyási övezetéhez tartozik, és szigorúan függ az utasításaitól. A Kreml valójában továbbra is annak az üzenetnek az irányvonalát követi, amelyet egy másik szinten a NATO-nak és az EU-nak küldött, egy újabb lépéssel készítve elő a végső párbeszéd körülményeit, amelynek során megvalósítandónak tartja az újfajta AEÁ–Orosz Föderáció kapcsolatot. Ismételten azt üzeni, hogy sürgősen helyre kell állítani az egyensúlyt az euroatlanti övezet és az Orosz Föderáció érdekei közti törésvonal mentén. Meggyőződésem, hogy ezzel most mindnyájan egyet is értenek, akik a Balti-tengertől, a pillanatnyilag legneuralgikusabb ponttól egészen messze, a Földközi-tengerig és a Közel-Keletig tartó választóvonal mentén helyezkednek el. Most mindenki arra vár, hogy megkezdődjenek a tárgyalások a kölcsönös biztonsági garanciákról és az említett befolyási övezetek területéről, valamint a kötelezettségvállalások betartásának kölcsönös ellenőrzéséről, beleértve a nukleáris kapacitások esetleges – még nem tudjuk, mekkora mértékű – csökkentését is.

Ki fog tárgyalni?
A két politikai vezető, akik azt a célt tűzték ki maguk elé (nagyjából hasonló módszerekkel), hogy újra központosítják a hatalmi körforgást, és egy olyan parancsnoki lánc mentén vertikalizálják a döntéshozatali folyamatot, amelyben az illetékes szereposztó Trump és Putyin. Mindketten olyan, erőn alapuló elképzeléssel rendelkeznek, amelynek ugyanaz a célja: elérni, hogy országuk újra nagy legyen, és ezáltal jelentős a sztratoszferikus párbeszédben, ahol csak két partner ül a döntéshozó asztalnál. Először történik meg, hogy része vagyunk azon biztosítékok térképének, amelyeket az EU-hoz és a NATO-hoz való tartozás jelent. Amikor egy ilyenfajta térkép országelnöki szinten jelenik meg a nyilvánosság előtt, talán nagyon jól megértjük, hogy valódi válság vagy egy potenciális konfliktus kialakulása esetén egyedül nem tudjuk majd állni a sarat. A NATO-hoz és az EU-hoz való tartozásból fakadó biztonság létfontosságú, és ezekre most, amikor minden változik, ügyelnünk kell, megerősítve stratégiai partnerségeinket.
Talán nincs erre időnk, vagy mások lesznek a belpolitikai prioritásaink, amelyek minden egyebet megelőznek majd. Bármi lehetséges. De azt tudnunk kell, hogy vannak még ilyenfajta térképek, és bármikor elővehetőek, amikor szükség van rájuk.

(Adevărul/Főtér)