Kopják a vártemplom falai alatt
A tavasz végi, nyári hónapokban egymást követve sorjáznak az érettségi találkozók. Ezek rendszerint öt évekre szabdalják az évtizedeket, s ezeknek a véndiák-találkozóknak Erdélyben különleges hangulatuk és érzelmi töltetük van, amelynek fűszerességét, bódító illatát az adja meg, hogy az itt élők, ha lakóhelyükről el sem mozdultak, és néhány ötéves ciklust maguk mögött hagytak, több ország- és rendszerváltást is megértek, a sors többféle politikai taktusra léptetve fonta be őket a maga hálójába, többféle nyelven és dallamra énekeltették velük, többnyire parancsra, felsőbb utasításra az éppen politikai-ideológiai divatra kottázott nótákat, s a maguk kedves dalait pedig volt, amikor titokban énekelhették csak el.
Különös hangulatuk van ezeknek a találkozóknak azért is, mert az erdélyiek szétszórattatása sokakat az ,,Ober Ensen", másokat az Óperencián túlra űzött, ismét mások önként vállalták a száműzetést, hogy az itthoni sanyarú sorsot egy jobb és szebb reményű életformával cseréljék fel. És ezekre a véndiák-találkozókra megérkeznek, mint gólyáink Dél-Afrikából vagy fecskéink valahonnét az ismerős eresz alá, és milyen érdekes, hogy itthon, az egykori költés helyén változhatott a világ, váltogathatták sanyarúbbnál sanyarúbb idők egymást, megváltozhatott az életvitel, változhattak a táplálkozási szokások, eltűnhettek, mint a gólyák elől Háromszék mocsaras időszakainak fő tápláléka, a békák, más eledelre szoktatták magukat, de úgy is, így is a szülőhelyüket, a fészküket keresték.
És még valami dúsítja a találkozások érzelmi töltetét: a diktatúra idején tiltották ezeket. Az én generációmhoz tartozók java része még érettségi tablót sem készíttethetett, a fiam kezéből — most került sor a húszéves találkozójukra — az évfolyamukat búcsúztató magyar szöveget az utolsó pillanatban vették ki, mert azt anyanyelvén akarta elmondani. Olyan városban, amely akkori lakosságának nyolcvan százaléka magyar volt, s a fennmaradó húsz százalék többsége jövevény.
A többgenerációs találkozófolyam zajlása közben figyeltem föl az egyik kivételesen kiemelkedő véndiák-összejövetelre, a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium 65. érettségi találkozójára, amelynek egyes momentumaira meghívott voltam, s az ünnepségsorozaton belül is ezért rebbent tekintetem egy album formátumú, erre az alkalomra kiadott könyvre, dr. Szőts Dániel Hatvanöt év meg nyolc esztendő címmel megjelent alkotására.
Dr. Szőts Dániel dedikál
A kiadványt, ha egyáltalán volna műfaja, akkor ezt nem csak formátuma és terjedelme, hanem információözöne miatt is monumentálisnak nevezném. Szerzőjéről csak annyit, amennyit dr. Havadtőy Sándor teológusprofesszor, a Yale Egyetem tanára az előszóban ír: ,,Ennek a könyvnek írója, kőrösi és kovásznai dr. Szőts Dániel a Mikó-kollégium eredeti termése a javából. Nekem személyesen nemcsak osztálytársam, hanem barátom egy életen át. Amikor őt az édesapám megkeresztelte a kovásznai nagytemplomban, a szülők, akik maguk is mikós diákok voltak, bevonultak a parókiára, hogy az újszülöttre áldomást igyanak. Az újszülöttet pedig betették az én ágyacskám mellé, aki magam is csak két hónappal előbb születtem. Attól kezdve tart a barátságunk szakadatlanul."
Nevezzük hát Könyvnek ezt a műfaja szerint 65 év iskolai értesítőjének is tekinthető kiadványt, de mondhatnám a Székely Mikó Kollégium, illetve Háromszék fél századánál több idejét felölelő kalendáriumának is, de ha a benne található kisesszék, visszaemlékezések felől veszem szemügyre, akkor az irodalmi almanach meghatározás jut eszembe, s ez egyébként emlékkönyvvé is teszi, mert ez a műfaj a könyv szerzőjéhez írott diáktársi levelek révén jelentkezik. És ez azt is jelzi, hogy milyen szintű volt Székelyföld egyik legnevesebb tanodájának a nyelvi-irodalmi oktatása.
A hatvanöt év tulajdonképpen hetvenhárom esztendő, mert a hatvanötöt megelőzte a nyolcéves ,,székelymikós" diákélet. A kiadvány így mintegy háromnegyed század iskola- és társadalomtörténet sűrítménye. De ismét pontatlan vagyok, mert egy egész fejezet a tisztességgel elparentált tanárok emlékezetével és domboruló sírjaik helyének, idejének lexikonszövegű megjelölésével időben visszacsúszunk még néhány évtizedet, arról nem is szólva, hogy egy másik fejezetben a Székely Mikó Kollégium és a székelymagyarság — s az egész magyarság — története is lényegi mozzanataiban, egy-egy kiváló tanár teljesítményéhez kötve, inkább fellobban, mint felcsillan.
Ezeknek a háromszéki ,,nagy hatvanötösöknek", akik most Sepsiszentgyörgyön összejöttek, az is sorsukhoz szegődött, hogy át kellett élniük, illetve többüknek megadatott túlélniük a második világháborút.
A könyvből megtudjuk, hogy tanáraik és osztálytársaik milyen katonai pályát futottak be, külön fejezetben szólnak azokról a tanárokról, akiktől végleg el kellett búcsúzniuk, a volt mikós diákoktól, és a sepsiszentgyörgyi temetőben a parcellákat is megjelölve históriai leltárt készít a kollégium tanárainak és az osztálytársaknak sírjairól, s mintegy felkiáltójel-sorozatként egy summás kopjafatörténet után bemutatja azt a hatvanhat kopjafát, amely a sepsiszentgyörgyi vártemplom ívelt alaprajzú kőfala alatt az egykori tanárok és osztálytársak emlékére strázsál.
Tudtommal a világon egyetlen ilyen emlékhely ez.
Dr. Havadtőy Sándor ugyancsak a többgenerációs mikós ,,Évkönyv" bevezetőjében írja: ,,Tanáraink nemcsak a tudományt igyekeztek velünk megosztani, hanem igaz emberségre neveltek. Megtanítottak arra, hogy féljük Istent, szeressük népünket, és szolgáljuk őket egy életen át. Miután bennünk élt a román érettségi félsze még akkor is, a tananyagot alaposan elsajátítottuk. Meg is volt az eredménye, mert osztályunkból két egyetemi tanár és lelkész, nyolc orvos, három mérnök, három közgazdász, egy középiskolai tanár, két képzőművész, hat köztisztviselő került ki, akikhez hozzá kell adnunk két foglyot a gulagban, és öt hősi halottat, aki közvetlenül az érettségi után veszítette életét. A lányok tanulmányaik befejezése után gyorsan férjhez mentek."
Szőts Dániel Beke György halála alkalmával mondja: ,,A Mikó-címer jelmondata — Legyen világosság — arra tanított, hogy a Nap nappal, a Hold éjjel világítja meg fénysugarával az emberek fejét egy életen át."
Vannak, akik egy csokor virággal jelentkeznek a véndiák-találkozóra. A Református Székely Mikó Kollégium nagy hatvanötösei egy kódexszel házasított albumot és lexikont helyeztek az olvasó utókor asztalára.
